A női nem: igen?

Amikor még csak igyekeztem közelebb férkőzni a teremtés koronái mellett ringadozó virágokhoz – vagyis a nőkhöz -, akkor a nálam érettebb és megkeseredettebb fajtársaim szüntelenül egy dolgot hajtogattak: a női „nem” az igen, az „igen” pedig nem. Nos, én meg NEMIGEN értettem se akkor, se most ezt az egészet. Tehát, ha én megkérdezem a közeledésem tárgyát és végcélját jelentő Hölgytől, hogy zavarom-e, és erre azt a választ kapom, hogy „nem”, akkor inkább azonnal el kellene húznom, mint a vadlibák? Ha pedig néhány lépcsővel feljebb jutok a női szív márványlépcsőin, és arra vagyok kíváncsi a hercegnőnél, hogy elnyerem-e a tetszését, akkor a reflektálásul kapott „igen” felér egy elbocsátó szép üzenettel? Látjátok, újabb adalék, hogy Ti sem vagytok olyan egyenesek és határozottak, mint gondoljátok – és amennyire láttatni szeretnétek magatokat. Mégis, meg kell valljam, nem haragszunk mi ezért annyira rátok. Hiszen, bár a működési mechanikátokat nem feltétlenül értjük, de annál nagyobb elégtétel nincs is a férfinak, mint amikor a női nemet igenné tudja változtatni.

A szórakozóhelyen szórakozol velem?

Kedvencünk az, mikor felajzott bikaként berontunk a dizsi táncparkettjének közepére, és vérben forgó szemekkel csinos lányok után indítunk hajtóvadászatot. Jó eséllyel, előbb-utóbb lesz is kire rárepülnünk, ám – általában – ekkor felhangzik a mondat: „bocsi, nekem barátom van”. A-ha. Ez esetben árulja el nekem valaki, hogy utána miért veszi mégis a férfi simán az akadályt, és csattan el az első csók - és az első tapizás - néhány órán belül? Erre mondhatjátok, hogy a pasik sem éppen a hűség mintapéldányai, csakhogy esetünkben ezt nem is feltételezi senki! Az említett történések után különösen mámorító elmesélni a haveroknak, hogy bár elsőre egy gyöngécske „nem”-et kaptunk, elsöprő rohamunk néhány pillanattal később mégis messzire űzte a kiscsillag fejéből a fickója képét. Persze van az úgy, hogy nem járunk rögtön sikerrel, de ebben az esetben sem kell a falnak menni.

„Sohase mondd…”

Gondolom, kitaláltátok, hogy mire akarok utalni az ismert sláger kezdősorával. Igen, arra, hogy még a nőkre is érvényes, hogy sohase mondják, hogy soha. Az élet névre hallgató társasjátékban az a szép, hogy – néhány esettől eltekintve – ritkán húzzuk ki a „végérvényesen rossz döntést hozott” kártyácskát. Igazán nem kell messzire mennem ahhoz, hogy mindezt a gyengédebbik nem esetében is bizonyítani tudjam. Meggyőződésem, hogy bármelyik férfitársam hallotta már, hogy „soha nem akarlak többé látni”, vagy, hogy „elegem van belőled”. Mégis, ha elég kitartóan duruzsolunk a Hölgy fülébe, és emellé még némi kézzelfogható áldozatra is készek vagyunk, akkor csak idő kérdése, és megnyílhatnak újra a hálószoba kapui. Tessék, újabb „nem”, ami inkább már „igen”…

Féltékenységből

Ha a szórakozóhelyes bekezdésnél azt írtam, hogy az a fajta női letiltás a kedvencem, akkor nem is tudom, milyen jelzővel illessem az újabb szemléltető példát. Tegyük fel, hogy az erősebb nemet egy erősebb „nem”-mel kikosarazták. Van ilyen. Ám ebből még mindig kikerülhetünk győztesen. Ha ezután ugyanis egy másik hölgyike felé fordul a figyelmünk, azzal rögtön kiválthatjuk a korábban a kosarat átnyújtó egyes számú versenyző érdeklődését. Ezzel kapcsolatban pont a minap kaptam megerősítést, amikor egyik kedves barátom élete párja vallomást tett nekem. Ennek során elmondta, hogy a haverom egészen addig nem érdekelte őt, amíg a szegény srác egyedülálló volt, de amint visszatért az exéhez, máris jelentősen feljebb kúszott az értéke. Ezt követően a mesemondó lány lépett, és boldog összeborulás lett a sztori vége. Eme kis anekdota alapján a női féltékenység – vagy a rivalizálás – bármikor „igen”-né varázsolhatja át a korábbi „nem”-et.

Nem akarom hallani

Kevésbé nyeri el a pasi egyed tetszését, amikor nem a saját bőrén tapasztalja meg, hogy milyen az, amikor a piros lámpa végül zöldre vált. A fentebb már említett élet nevű játékban előfordul olyan, hogy egy Hölgy két vasat tart a tűzben. Nem szép tőle, de ez már csak így megy. A szitu még rosszabb, ha tudunk is a vetélytársunkról. Gyakran megesik, hogy az édes kettesben, sétálással töltött percek alatt a lány minden erejével arról próbál meggyőzni minket, hogy mennyire nem érdekli a másik hím közeledése, sőt, az egyenesen idegesíti őt. Viszont mindeközben úgy érezzük, hogy minket sem akar annyira közel engedni magához. A finom visszautasításra a választ akkor kapjuk meg, amikor a zötykölődő villamos ablakából meglátjuk a kiszemelt tündérkét, amint kéz a kézben andalog az utcán riválisunkkal. Újabb eset, amikor a „nem”-ből „igen” lesz. Csak éppen ettől annyira nem leszünk boldogok.

És most fordítva!

A csőd közeli állapot viszont az, ahogy egyik gyerekkori pajtásom járt nemrégiben. A történet főhőse boldogan újságolta nekem, hogy micsoda fantasztikus lány került az útjába, akinél szebbet-jobbat el sem tudna képzelni. A dicshimnusz elzengése után még azt is elárulta, hogy már az első csók is megtörtént, így gyakorlatilag egy párnak lehet őket tekinteni. Az idill azonban itt be is fejeződött, ugyanis a tündérke szépen elkezdett visszatáncolni. A mai napig nem tisztázott, hogy mi áll a hátra arc hátterében – feltehetően egy másik pasi… -, de hoppon maradt barátom még mindig értetlenül áll a történtek előtt: hirtelen hogyan lett ebből a szép reményekre feljogosító „igen”-ből „nem”? Úgy látszik, nemigen értünk mi Titeket, Hölgyek. De Ti se magatokat, NEM? Vagy IGEN?