Szabó Anna
Először is, jó, ha tudjátok, hogy mind a neveltetés, mind a környezet arra késztet bennünket, férfiakat, hogy palástoljuk érzéseinket. A „harcolj vagy menekülj” ősi ösztöne miatt egy-egy konfliktushelyzetben vagy harciassá válunk, vagy pedig menekülőre fogjuk a figurát, esetleg elbújunk a gondok elől. Az alábbiakban 4 nyomós indokot írok le, ami magyarázattal szolgál kedvesetek hangulatváltozásait illetően.
.
Ebben az esetben ne gondoljátok, hogy a hideg viselkedésnek kizárólag ti lehettek az okai. Párotokat valószínűleg a munkája és a problémái merítették ki annyira, hogy szívesebben lazít a tévé előtt, vagy tölti az idején a haverjaival, minthogy veletek romantikázzon. Árulkodó jelnek bizonyul, ha
hirtelen mogorvává válik, miután valakivel beszélt telefonon. Nyilvánvaló, hogy hidegségét olyan gondok okozzák, amelyeket nem közvetlenül ti okoztatok.
Ha jót akartok magatoknak, és persze életetek párának, igyekezzetek oldani feszült hangulatát, vonjátok magatokra a figyelmét valamivel – esetleg egy szexi fehérneművel, vagy hálóinggel, vagy közöljétek vele az étteremen, hogy nincs rajtatok bugyi (ettől én személy szerint minden problémámat azonnal elfelejtem). És azt már ugye, mondanom sem kell, hogy legyetek egy kicsit megértők?! Gondoljatok mindig arra, hogy ha a ti fejetek felett csapnak össze a hullámok, titeket is leköthetnek a gondjaitok, problémáitok annyira, hogy átmenetileg képtelenek vagytok úgy foglalkozni a másikkal, mint normál esetben.
OLVASS TOVÁBB!
Járművilágítás a terepen, extrém körülmények között
A terepjárók és munkagépek világításával szemben egészen más elvárások fogalmazódnak meg, mint egy átlagos személyautó esetében....
PASISZEMMELAz ipari és kereskedelmi növekedés rejtett hátországa
Az ipar és a kereskedelem folyamatosan változó terepén nap mint nap új hírek jelennek meg, amelyek a gazdasági fellendülést tükrözik....
PASISZEMMELElegancia és dinamizmus egy karnyújtásnyira
Az autóipar folyamatos fejlődése az autók tuningját is új irányokba tereli....
Nyári hajbeültetés - Lehetőség és előnyök a nyári időszakban
A hajbeültetés hosszú évek óta reményt nyújt azoknak a férfiaknak, akik dúsabb, esztétikusabb megjelenésre vágynak....
PASISZEMMELCsalád és karrier egyszerre? Így valósul meg a munka-magánélet egyensúly Szegeden!
Pályakezdőként az álmaidat építed, kisgyermekes édesanyaként a munka és a család egyensúlyát keresed, vagy épp sikeres karrierváltÃ...
PASISZEMMELA horgászat alapjai és a felszerelés jelentősége
A horgászat különös varázsa régóta vonzza az embereket. A természet közelsége és a csendben eltöltött idő olyan élmény, amivel ke...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK