SZÓRAKOZÁS

Világhírű sztárok, akik szappanoperával kezdték

Szerző:
Szabó Anna
Minden profi elkezdi valahogy, és nincs ez másként a világsztárokkal sem. A szappanoperákat hiába szólják le oly sokan, azért mégis csak sok, ma már elismert színész kezdte így a pályáját – persze pincérkedéssel egybekötve…


Meg Ryan

Az eredetileg újságírónak készülő színésznő első nagy szerepét a Vérbeli hajsza című filmben játszhatta el, amiben egyúttal megismerte leendő férjét, Dennis Quaidet is. De előtte, konkrétan 1981-84-ig az Ahogyan a világ halad (As the World Turns) című sorozatban lett ismert. A fenti képet elnézve, teljesen érthető módon lett mindenki kedvence az élettel teli, csibészes mosolyú bájos színésznő.



Ricky Martin

Ricky Martin esetében nehéz eldönteni, mi volt előbb, hiszen még szülőhazájában Puerto Ricóban az ott nagyon népszerű fiúbanda, a Menudo tagja volt 1991-ig. Ezután kiadott két szóló albumot, majd 1994-ben szerepelt a General Hospital című amerikai sorozatban. A világhírnevet végül az 1998-as labdarúgó világbajnokságra írt La Copa de la Vida című dal hozta meg (bár, sokak szerint már az Un Dos Tres Maria slágerrel is éppen elég népszerű volt).

 

 

Demi Moore

Ki hinné, hogy Demi Moore ugyanabban a sorozatban kezdte, amiben később Ricky Martin is lehetőséget kapott? Pedig ez így van. Ő is a General Hospital című sorozatban kezdte, még 1982-ben, csak ezután következett a Szent Elmo tüze, a Ghost, az Egy becsületbeli ügy, a Zaklatás, hogy csak párat említsünk abból a sok filmből, amiben nagyot alakított. Fénykorát, szakmai pályájának csúcsát a ’80-as, ’90-es években élte meg, ma már inkább a 15 évvel fiatalabb férjéért és fiatalságért való küzdelméről szólnak a hírek.

 

 

Julianne Moore

Többek szerint a színésznő karrierjét inkább köszönheti skót származású édesanyjától örökölt, különleges szépségének, semmint tehetségének. Mi tagadás, külső adottságai nem vitathatók, de ez vajmi kevés lenne 4 Oscar-díj jelölésre. Ő sem kezdte másként, mint a legtöbb hollywoodi nagyágyú: sokáig felszolgálásból tartotta el magát, majd jött egy emlékezetes sorozatszerep, melyet 1985-től három éven keresztül játszott. Egyébként ezt a szappanoperát a mai napig adják az amerikai televízióban. A nagy áttörést A szökevény című film hozta meg számára, amiben Harrison Ford mellett nyújtott alakításával felkeltette Steven Spielberg érdeklődését.

 

 

Susan Sarandon

Bár nem illik egy nő esetében korról és évszámokról beszélni, még sem mehetünk el a tény mellett, hogy Susan Sarandon idén lesz 64 éves. Minden elismerésünk az övé! Az Oscar-díjas amerikai színésznő, az aranyszobrocskát a Ments meg, Uram! című filmben nyújtott alakításáért kapta meg 1995-ben. Előtte azonban már rég letette a névjegyét Hollywood nagy asztalán többek között olyan filmbeli alakításaival, mint a Rocky Horror Picture Show, Az eastwick-i boszorkányok… Karrierje kezdetén, 1970-71-ben először modellként majd a World Apart TV-sorozat főszereplőjeként lett híres.

 

 

Ryan Phillippe

Az első meleg tinédzsert játszhatta el az amerikai, délutáni szappanoperák történetében, még 16 évesen, 1990-ben. Ezután még több televíziós szerepet kapott, majd az 1997-es Tudom, mit tettél tavaly nyáron főhőseként szerzett magának állandó rajongótábort.

 

 

Sarah Michelle Gellar

Legtöbbünkben leginkább úgy él Sarah Michelle Gellar, mint aki apró és törékeny termete ellenére bármikor kész, és képes is szétütni a vámpírokat és egyéb rémségeket. De kevesen tudják róla, hogy első filmeszerepét 6 évesen kapta, egy évre már játszott az USA-szerte közkedvelt, All My Children című sorozatban, melyért később, 7 év múlva Emmy-díjra jelölték.

 

 

Kevin Bacon

A sikerfüggő Kevin Bacon pályafutása sosem volt zökkenőktől mentes. Míg 1982-ben nem kapott szerepet Az étkezde című filmben, láthattuk őt több felejthető alkotásban. Ezek közé tartozott két szappanopera (Search For Tomorrow 1979-ben, The Guiding Light 1980-81-ben). Ami még meglepő karrierje alakulásában, hogy 1984-ben a Footloose (Gumiláb) musical-film lázadó tini főszereplőjeként, mely kasszasikereket döntögetett. De ezután már inkább lefelé vitte az útja, egészen 1991-ig, amikor Oliver Stone ráosztotta egy homoszexuális prostituált szerepét a JFK – A nyitott dosszié című alkotásban.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL