LELKIPATIKA

Éld az életedet!

Szerző:
Szabó Anna
Mindenhez van használati útmutató, csupán magához az élethez nincs. Pedig egy olyan összetett útmutató, mint az élet, elegendő egyszerűen megszületni, és aztán mindenki meglátja, hogyan boldogul. De mi van, ha azt akarjuk, hogy sikerhez és beteljesüléshez vezessen az utunk?

 

Milyen vizsgát kell letennünk, mit kell megtanulnunk, mi tesz bennünket képessé arra, hogy tényleg ÉLJÜK az életünket, és végül a MESTEREI legyünk? A legtöbb ember sajnos nem a saját életkormányánál ül, hanem az anyósülésen foglal helyet. A „kocsit” a partner, a főnök, a szülők, a bankok és az egyéb kötelezettségek irányítják. Ez ugyan gyakorta kényelmes, csak hát így az ember nem számíthat arra, hogy oda fog eljutni, ahová ő maga akar. A kocsi ugyanis odamegy, ahová a sofőr vezeti, nem pedig oda, ahová az utas akarja.


A kocsi önmagunkat jelenti


Előbb vagy utóbb egyszer felébredünk, és szembetaláljuk magunkat a feladattal: valóban élnünk kell. Bárhogy is van, csak akkor ébredhetünk rá emberségünkre és a tulajdonképpeni életre, ha tudatában vagyunk szellemünk teremtő erejének. Az élet ugrások, minőségi fejlődések, újabb és újabb, illetve egyre magasabb tudatszintek teremtése és felbukkanása formájában működik. Ez az egyik legfőbb lecke, amelyet az élet iskolájában meg kell tanulnunk.


Mit jelent valóban irányítani a saját életünket?


1. Az életedet csak úgy élheted, ha megválasztod. Aki nem maga választja meg az életét, azt félrevezetik, mások határozzák meg, kívülről befolyásolják és irányítják anélkül, hogy ennek tudatában lenne. Életünk önálló megválasztása a döntő lépés ahhoz, hogy felnőttek és önállóak legyünk és a saját kezünkbe vegyük az élet kormányát. Tudatosítsd magadban: eddig milyen életet „választottál”? Azt választottad, hogy nem választod meg? Milyen életet szeretnél? Kész vagy rá, hogy most megválaszd a saját életedet?

2. Az életedet csakis most irányíthatod, a múltban vagy a jövőben azonban nem. Csak ebben a pillanatban irányíthatod az életedet! És minden pillanatnak szüksége van a te irányításodra. Soha ne halaszd holnapra az élet alapvető kérdéseit. Kész vagy arra, hogy most szembenézz velük? Tényleg a saját életedet éled? A válasz (számtalan különböző megfogalmazásban) így hangzik: teremtő vagy. Úgy éled a saját életedet, ha te magad teremted meg. Te milyenfajta életet teremtesz? Első osztályút? Úgy kezeled önmagad, mint egy kiemelt ügyfelet, vagy megelégszel a harmadosztályú élettel? Nem igaz, hogy teremtőként nem tudsz ennél jobbat választani. Válassz most egy első osztályú életet, és bocsáss el most mindent, ami nem illik bele. Az elbocsátás azt jelenti, hogy szellemileg és szeretetben bocsátunk el, elbúcsúzunk, elengedünk és tehermentesítjük magunkat.

3. Az életedet csak nyertesként irányíthatod. Egy vesztes ugyanis folyton másokra van utalva, mások számlájára él, többet vesz el, mint amennyit ad. Egy nyertes nyereségben és bőségben él. Képes adni és hozzá tud járulni az egészhez.

4. Csak úgy irányíthatod az életedet, ha folyamatosan optimalizálod szellemi vagyonodat. Szellemi potenciálunk egyre jobb kihasználása az egyéni emberré válás része: a tanterv az élet iskolájában.

5. Az életedet csak úgy irányíthatod, ha irányítod az energiát, azaz aktivizálod, formába hozod, láthatóvá teszed energiaforrásodat, manifesztálod a saját életedet. Az energia irányítása előfeltételezi, hogy érzékeljük az energiát, feltárjuk az energiaforrásokat, összekapcsolódjunk az egyedüli forrással, az élet forrásával, és megőrizzük ezt a kapcsolatot.

6. Csak úgy irányíthatod az életedet, ha hagyod, hogy a „belső hangod” vezessen: aki irányítani akar, annak engednie kell azt is, hogy a magasabb irányítsa. Nem lehetsz tehát összhangban az élettel, ha nem engeded, hogy maga az élet vezessen. Önmagadhoz vezet el a belső hangod, szívednek szava által.

7. Az életedet csak játszva irányíthatod, vagy játékosan irányítod, vagy sehogy. Amint játékosan irányítod az életedet, csak megnyerheted a játékot.


Vedd a kezedbe életed kormánykerekét!


A legtöbb embernek nincs választása, mert nem tudják, hogy lehetett volna. Következésképpen öntudatlanul és közvetve, a gondolataik, a magatartásuk, a tudatalattijuk útján választanak. Válaszd hát meg tudatosan és közvetlenül, minek kell lennie. A te mibenléted egy választás. Aki nem maga választja meg, milyen életet akar élni, ahelyett mások élik az életét, azt az életkörülmények, a munkaerő-piaci helyzet, a párkapcsolati drámák, az egészségügyi problémák, az anyagi válságok határozzák meg. Egy ilyen ember már nem maga irányítja a saját életét, csak várja, hogy megtörténjenek a dolgok. Végül is minden helyzetből, legyen az látszólag mégoly kilátástalan is, csak az jelenti a kiutat, ha az ember elszántan úgy dönt, mostantól fogva ő irányítja az életét.


Az életnek magának ebben nincs választása – a te utasításaidra vár. Bármit is választasz, azt az élet láthatóvá teszi. Az ember gyakran csak a saját életkríziseiben ismeri fel, mit választott egyszer. A legtöbb ember tudat alatt áldozatéletet választ, és így folyamatosan diszharmóniákat okoz az életben – épphogy kilábal az egyik krízisből, már benne is találja magát a másikban. Ahhoz, hogy mindent megkapjunk az élettől, amit akarunk, el kell kezdenünk valóban irányítani. Az autósiskolában azonban megtanuljuk, hogyan kell autót vezetni, és ezért jogosítványt kapunk, de hogy hogyan kell irányítani az életet, azt sajnos semmilyen iskolában nem tanuljuk meg.


Válassz: vezetsz, vagy hagyod, hogy irányítsanak?


Leginkább a következő kérdésből lehet rájönni arra, hogy az ember a saját érdekei és szükségletei szerint valóban vezeti-e az életét, vagy hagyja, hogy kívülről irányítsák: Mit kell még tennem? Ez a „kell” ugyanis azt jelenti: Nincs más választásom. Tehát vizsgáld meg, mi mindent kell még tenned az életedben. Állíts össze egy „Kell” listát, menj végig minden pontján, és tedd fel magadnak a kérdést: ezt tényleg meg kell tennem? Ez tényleg az érdekemben áll? Mikor választottam ezt? Miért választottam ezt? 


Ebben a „Nincs más választásom”-ban a burkolt önámítás az igazán alattomos dolog: bebeszéljük magunknak, hogy nincs más választásunk, így megmaradunk a látszólag oly kényelmes áldozatszerepben. Ha tehát meg akarsz szabadulni ennek hatalmától, vizsgáld meg, mit kell tenned az életedben, és kérdőjelezd meg a lista minden pontját: tényleg meg kell ezeket tennem? Aztán válaszd meg egészen tudatosan a jövődet! A kezedben van!


Hogyan vezetheted valóban az életedet?


Az élet valódi vezetését kis dolgokon lehet felismerni és kis dolgokon lehet kipróbálni: vezethetünk, irányíthatunk egy beszélgetést, egy helyzetet, egy kapcsolatot, a gyermekeinket, a munkatársainkat, stb. Mindezek a vezetési feladatok az egész élet vezetésében érik el a csúcspontjukat. Ez azt is jelenti, hogy mindent elbocsátunk, ami már nem tartozik igazán hozzánk, erősségekké változtatjuk a gyengéinket és optimálisan kiaknázzuk erősségeinket.

Önmegismerés


Tisztázd magadban a következő kérdéseket. Vezess naplót erről a megismerésről, erről az önreflexióról a következő címmel: "Ráébredek az életemre”.

• Én magam irányítom az életemet, vagy engem irányítanak?
• Minek hagyom, hogy irányítson? Mit kell tennem még az életemben?
• Hová akarom vezetni az életemet az élet legfontosabb területein? Mik az életcéljaim?
• Mire vágyom, mire áhítozom? Mire érzek késztetést?
• Milyen problémákat akarok most megoldani, milyen akadályokat akarok tudatosan elhárítani, hogy bejussak életem áramába?
• Milyen feladatokkal akarok azonnal szembenézni? Kész vagyok arra, hogy most a kezembe vegyem életem irányítását, és hogy ezt életem jelenlegi fő feladatának tekintsem?
• Mi okoz nekem valóban örömet az életben? Milyen források vannak az életemben, amelyek erőt adnak nekem?

Szeretnél még többet megtudni a témáról? Akkor feltétlenül vásárold meg ezt a könyvet:

Kurt Tepperwein
Jogosítvány az élethez
(Mérték Könyvkiadó)


Ma, az általános bizonytalanság korában különösen túlhaladottá vált a körülményekhez való alkalmazkodás ételreceptje. Ez a kötet koncentrált használati utasítás, amely segít kitölteni az űrt, és segít nekünk abban, hogy saját magunk vegyük kezünkbe a kormányt saját életünk irányításában, helyes úton tartásában, közlekedve válságok és remények között.



Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL