SZÓRAKOZÁS

Legyen tőlünk Víg a színház!

Szerző:
Szabó Anna
A tavalyi évben több mint 1500 látogatója volt a március 21-én megrendezett I. Down Világnapnak. 2010-ben ismét a Vígszínház ad otthont ennek a különleges eseménynek, amely egyszer már bizonyította a társadalmi összefogás erejét. Március 21-én ismét legyen víg tőlük a Színház!

 

2009. március 21-e igazi piros betűs ünnep volt a Down Egyesület életében. A vártnál sokkal több érdeklődőt vonzó eseményen szülők, Down-szindrómás és ép gyerekek tölthettek el együtt egy élményekben gazdag napot, bebizonyítva, hogy társadalmi összefogással elérhető az integráció.

„Megdöbbentő és nagyon megható volt számomra, hogy ilyen sokan jöttek el a rendezvényünkre, s ennyi ember vallja velünk, Down-gyermeket nevelő szülőkkel együtt azt, hogy ezek a gyermekek be tudnak illeszkedni a társadalomba, az integráció megvalósítható. Az a célunk, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét a korai fejlesztés lehetőségére és az emberek jobban elfogadják sérült társaikat. Talán így kevesebb szülő mond majd le Down-szindrómával született gyermekéről.” - kommentálta az eseményt Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke, egy 9 éves Down-szindrómás kislány édesapja.

Az első magyarországi Down Világnap igazán mérhető eredménye, hogy hatására a tavalyi évben három örökbe fogadni akaró szülő is jelentkezett a Down Dada rendszerbe és immáron egy éve nem került olyan szülőkkel kapcsolatba a Down Egyesület, akik le akartak mondani Down-szindrómás gyermekükről. Ugyanakkor egyre több új család kereste meg az egyesületet tanácsért, ami mindenképpen azt jelzi, hogy a társadalmi párbeszéd megkezdődött a témában. A tavalyi adománygyűjtés eredményeképpen elkezdődött a keleti országrészben tervezett Korai Fejlesztő Központ kialakítása.

A 2010. március 21-én megrendezésre kerülő második Nemzetközi Down Világnap helyszíne ismét a Vígszínház lesz. Sokszínű és igényes színpadi programokban az idei évben sem lesz hiány, a hangulatról a Makám, az Alma együttes és a Bojtorján mellett a Vígszínház művészei gondoskodnak. A rendezvény újdonsága a tavalyihoz képest a Szlovákiából és Lengyelországból érkező Down-szindrómás csoportok bemutatkozása lesz.


Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója ismét sok szeretettel segíti az Egyesület munkáját: „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Vígszínház már 2. alkalommal lehet házigazdája ennek a különleges és egyedülálló rendezvénynek a Down-szindróma világnapján. Meggyőződésem, hogy a színház a kultúra közvetítésén túl arra is alkalmas, hogy segítse az esélyegyenlőség megvalósítását. Magam és az egész Társulat nevében nagy szeretettel várjuk a gyerekeket, és LEGYEN TŐLÜK VÍG A SZÍNHÁZ!”

A változatos színpadi programok mellett különböző kézműves foglalkozásokkal, arcfestéssel, játszószobával és táncos sportfoglalkozással készülnek a szervezők az ép és down-szindrómás gyerekek fogadására. Ezen kívül a Vígszínház színészei, Hegedűs D. Géza, Kovács Patrícia, Fesztbaum Béla, Hegyi Barbara és az esemény házigazdája, Eszenyi Enikő várják a szülőket és gyerekeket egyaránt.

Az idei évben híres sportolók relikviái kerülnek kalapács alá. Kovács Kati, Erdei Zsolt, Besenyei Péter, Egervári Sándor és Dzsudzsák Balázs állt a nemes ügy mellé, az adományokat a Down Egyesület a tavalyi évben elkezdett Korai Fejlesztő Központ kialakítására és reményeik szerint befejezésére fordítja.

Még több információt
a Down Egyesület honlapján olvashatsz!
Tovább >>


 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL