GYERMEK

Jár a baba?

Szerző:
Szabó Anna
Egy bizonyos ideig minden baba egyforma ütemben fejlődik. Elérkezik azonban a nap, amikor megjelennek az egyéni vonások a babák tulajdonságaiban. Ezért sem tanácsos kisgyermekünket a szomszéd kicsijéhez hasonlítgatni.

 

Komplikációk


Amikor három héttel a szülés várható időpontja előtt befeküdtem a kórházba, nekem úgy tűnt, még évek vannak vissza a terhességemből, de az orvosom csak mosolygott: „Néhány nap múlva szépen megszül, majd meglátja!” Kilenc nap kórházi „vendégeskedés” után a lányom végül mégis váratlanul érkezett. Szerintem szülésznői figyelmetlenség miatt (egyikük 2-es fokozatról hirtelen leállította az oxitocint, s ennek hatására a lányom keringése összeomlott, én pedig görcsös rohamot kaptam), de az orvosom kiállt a „mundér becsülete” mellett. Akkor valahogy mindegy is volt az egész: nem érdekelt, miért olyan színű a baba a kiemelés pillanatában, mint egy hupikék törpike, s tudtam, úgysem fogok rohanni egyik kereskedelmi csatornához sem a panaszaimmal. Csak az számított, hogy egészséges, jól szopizó, s nem mellesleg gyönyörű kisbabával térhetünk haza.


Mikor fog járni?


A rossz emlékek (szerencsére) hamar a ködbe vesznek, egy újszülött mellett van az embernek éppen elég elfoglaltsága; ritkán merengünk a múlton. Mi sem töprengtünk azon, hogy a kis „baki”, mely a szülés előtt történt, mit okozhatott a gyermekünk életében. Sokat sír? Hát az a dolga! No, de túl sokat sír? Biztos a hasa fáj. Vagy éhes, vagy éppen túl van etetve. Vagy unatkozik, vagy ellenkezőleg: túl sok inger éri. Mindenre volt magyarázat, csak meg kellett keresni. „Mikor kezdenek járni a gyerekek?” – kérdezte a férjem, amikor Panna még átfordulni sem tudott, s én megígértem neki: a születésnapjára járni fog. Nem így lett. „Karácsonyra elindul!” – ez sem történt meg. Sőt, közel a húsvét, és a gyerek még mindig nem jár. Mit tesz ilyenkor a szülő? Először is megnyugtatja magát, s információt gyűjt más babákról (lehetőleg a felmenői között, hogy az öröklődés ténye igazolható legyen), akik szintén nem indultak el a megszokott időben. Jönnek is ilyenkor a „bizonyító erejű” tanúk: „Ismertem valakit, akinek a gyereke 14 hónaposan még nem járt. Ó, te is 16 hónaposan kezdtél lépegetni!” De a csúcs a védőnő volt, aki aggodalmaskodó kérdésemre mosolyogva felelt: „Ugyan, anyuka! Van a körzetemben olyan gyerek, aki 2 éves, de még nem jár.” Ennél a mondatnál döntöttem úgy, hogy kézbe veszem az ügyet. No meg a kórházi zárójelentést, hogy pontosan tudjam: mivel is állok szemben.


Segítség! Baj van?


Elismerem, nem vall nagy felelősségtudatra, hogy csaknem másfél év után olvastam el a zárójelentést. Mentségemre legyen mondva, hogy volt mivel foglalkoznom ez idő alatt, s a gyerekkel komolyabb problémák valóban nem merültek fel. Most azonban, elolvasva a pontokba szedett komplikációk sorát, hirtelen úgy éreztem, megvan a magyarázat minden eddigi érthetetlen sírásra, az evésben, járásban mutatkozó késedelemre, s egyben elkezdtem attól rettegni, hogy a lányomnak tönkre van téve az élete. Naná, hogy így éreztem, hiszen – amint az az internetes fórumokról kiderült – minden valamire való anya tudja, hogy a gyereket akkor is meg kell mutatni „Dévényesnek” (értsd: Dévény-tornában jártas szakembernek), ha normálisan fejlődik, hát még, ha annyi baj van vele, mint az enyémmel volt! „14 hónapos, és nem jár? Nem is rágja meg az ételt?! Ajjaj, tuti fejlődési zavar, hívd ezt és ezt, vidd ide és ide, talán még nem késő, habár…” Pánikba estem. Csak néztem, néztem az én okos, ügyes, életvidám kislányomat, amint hatalmas kacagások közepette bukfencezik az ágyon, kapaszkodva tipeg a falak és bútorok mentén, négykézláb futva megdönti a gyorsasági rekordját, s nem tudtam, kitől kérhetnék segítséget. A védőnőtől biztosan nem, hiszen szerinte 2 évesen se lenne elkésve. A gyerekorvosunk lassan kitilt a rendelőből, bár nem megyünk túl gyakran, de ha hébe-hóba elviszem a gyereket, mert beteg, ő biztosan egy hétig győzköd az ellenkezőjéről, s csak ezután ír fel valami gyógyszert. Maradt tehát újra az internet.


Információgyűjtés


Először is mindent összeolvastam a mozgásfejlődésről. Aztán az oxigénhiányról. Aztán az oxigénhiány okozta mozgásfejlődési zavarokról. S miután beláttam, hogy nálunk valóban komoly problémák vannak, felvettem a kapcsolatot egy neten „rendelő” gyermekorvossal. Részleteztem az előzményeket, a tényeket, majd a félelmeimet, mindezt több ezer karakterben, s hamar megkaptam a választ: „Anyuka, nyugodjon meg! A gyerek jól fejlődik.” Megnyugodtam vajon? Nem nyugodtam meg. Honnan tudná ez a doki látatlanban, hogy a gyerekem jól fejlődik? Felkutattam az orrvérzésig ajánlott Dévény tornáról mindent, amit csak lehetett, de rájöttem, hogy ez nekünk túl nagy falat. Kilométerben is, forintban is, meg amúgy is. A mi Pannánk ezt nem bírná ki, valószínűleg nagyobb kárt okozna a lelkében egy idegen ember „taperolása”, mint amennyit javítana rajta testileg. Jobb híján, lássunk akkor egy mezei gyógytornászt! Mondjuk itt, a városunkban. Beutaló kell?! Na ne! A gyerekorvosunkhoz nem mehetek. Akkor is kinevetett, amikor azzal állítottam be, hogy himlős a gyerek. „Anyuka, nem látja, hogy rovarcsípés? Nézzen körül a szobában, meglesz az a szúnyog!” (Meglett. Meg a bárányhimlő is.) Hamar egy ismerőst, aki beajánl a gyógytornászhoz! „Fogad? Feketén is, beutaló nélkül? Nagyszerű, hétfőn felhívom!


Jár a baba!


És akkor végre lett egy szusszanásnyi időm a nagy szervezkedésben, hogy a lányomra figyeljek. Nagyon örült nekem. Azt mondta: „He!” (ezzel a nem túl kultúrált szócskával a figyelmünket szokta magára irányítani), teli szájjal vigyorgott, majd imbolyogva felállt. Aztán leguggolt. Aztán újra felállt. Tapsolt, és minden ízületét külön-külön mozgatva táncolt. Aztán megbillent, fenékre huppant, majd újra felállt, és újra táncolt. Az apjával együtt tátott szájjal figyeltük a produkciót, még arra is alig futotta a lélekjelenlétünkből, hogy a videó kamerát előhalásszuk. „Halló, megint én vagyok! Ne haragudj, de inkább lemondanám a gyógytornászt…”

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL