Farmer mini
Rögtön kezdjük is az egészen mini farmerszoknyákkal, melyek jellegzetessége, hogy telis-tele vannak fodrokkal. Felsőnek választhatsz hozzá szűk inget, vagy akár egy farmer topot, de ami alap, az a bőr csizma. Ehhez a szereléshez csakis a bőrcsizma passzol. Kiegészítők lehetnek nagy bőrtáskák, vagy farmerből készült darabok, pilóta napszemüveg, széles bőr övek.

Rojtos bőrcsizmák
Ha nagyon hűek akarunk lenni a klasszikus western stílushoz, akkor ragaszkodhatunk a rojtos bőrcsizmához, ebből is van választék bőven. Akár egy fehér csipkés mini ruhával is összepárosíthatod. A széles bőrövek szinte minden összeállításon jelen vannak.

Farmer ingek
Idén tavasszal a szűk farmer ingek is tarolnak. Egy fehér fodros miniszoknyával is nagyon szexi, de a hosszú szoknyák is előkerültek farmeringes kollekcióknál. A széles, szinte fűzőszerű bőr öv ezeket a kollekciókat is feldobja.

Az elengedhetetlen kiskendők
Bizony, a cowgirl szerelések kihagyhatatlan kiegészítője a csizmák mellett a kiskendők. Bármihez felveheted, akár egy nyári tophoz, vagy egy bőr mini ruhához is. Ez egy jellegzetes stíluselem.

Bőrszoknyák és shortok
Hű, ez aztán nagyon dögös! A bőrruhák, bár nem épp a legkényelmesebb viseletek, mégis igen népszerűek az idei kollekciókban. Ha nem akarsz tetőtől talpig bőrben lenni, válassz egy kis bőrszoknyát egy fehér inggel vagy toppal. Itt is a csizmák és kiskendők a fő kiegészítők.






















Hozzászólások a cikkhez
« Hozzászólások elrejtése
Milyen cipővel lehet felvenni? Azon kívül, hogy ilyesmi csizma mint ami itt van..mert ugye melegben a csizma...hát elég érdekes..