PASISZEMMEL

Ezt jól kifőztétek nekünk....

Szerző:
Szabó Anna
A közhiedelem szerint a férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út, de hogy a nőknél mindez nem így van, az teljesen biztos. A Ti életetek ugyanis egyetlen, folyamatos fogyókúra, amit Pasiszemmel végignézni néha nem könnyű.

 

Test, lélek, szellem. Istenem, de szép is a Női Portál márciusi hármasa. Persze, ebből férfiként minket igazán csak az első érdekel – utóbbi kettő létezéséről nem nagyon tudunk, vagy ha igen, akkor szükséges rossznak tekintjük őket. A testtel viszont baráti viszonyt ápolunk (női testekkel nagyon-nagyon jó barátságokat…), és hát ugye földi megjelenési formánkat táplálni kell, vagyis: enni muszáj. De enni nemcsak muszáj, hanem jó is; és ez az, amiről a nők legtöbbje nem tud. Ezt bizonyos élelmiszer-ipari területeken tevékenykedő szakemberek, valamint a divatok élharcosai már jó ideje felismerték, így aztán képesek mindenféle ehetetlen borzalmakat rásózni szegény Hölgyekre - a darázsderék és a gazella combok érdekében (pasik esetében állatos hasonlatot még nem gyártottak, nekünk maradt a sörhas). Egyfelől kimondottan vicces a teremtés koronájaként figyelemmel kísérni a női megpróbáltatások azon szakaszait, amikor a testsúly indexükkel folytatnak ádáz harcot; ugyanakkor kicsit elkeserítő is ez, mert mi egész mást szeretnénk tőletek az asztalnál is. Ugye, ökör iszik magában (már megint az állatok…), és éppúgy egyáltalán nem vidám dolog egyedül enni sem. Persze, tisztában vagyok azzal, hogy köztetek is akadnak olyan bájos egyedek, akik nem vetik meg a kulináris élvezeteket, csak éppen mi sokat teszünk azért, hogy elvegyük ettől a kedvetek.

Ezer sziget öntelt

A végtelen nagy öntudattal és egóval megáldott hímtársaink ugyanis faragatlan módon képesek megnyirbálni a nők megroppanásra amúgy is hajlamos önbizalmát. Elsétálva egy-egy kerthelyiséges étterem mellett gyakran bele lehet futni abba a látványba, ahogy a kétajtós szekrényt is túlnövő férfi elszántan küzd egy véres marhával a tányérján, miközben a mellette ücsörgő cicuska kedvetlenül kotorászik a szomorkás salátalevelek között. Klubunk legtöbb tagja valamiért úgy gondolkodik, hogy az evés neki a legszebb földi örömök egyike, de egy nő számára ez már a bűnös élvezetek körébe tartozik. Férfiként be kell vallanom, hogy – szerencsére – ez egyáltalán nem jellemző falkánk minden példányára, sőt, az evéssel kapcsolatos lelki terrort (lásd még bűntudat címszó alatt) mi is elítéljük. Márpedig egy férfinél jobban senki sem tudja összezúzni egy nő önképét, és egyedeink képesek a gyengédebbik nemet olyan már-már megalázó fogyókúrákba belekényszeríteni, amelyek biztosan nem vezetnek jó, egészséges eredményre. Szerintem, Hölgyeim, ezt a jelenséget mindannyian ismeritek; vagy a saját bőrötökön, vagy a környezetetekben. De akkor azt is tudnotok kell, hogy nem minden férfi egyforma.

A koplalás küszöbén

De most nem is a mi lélektanunk kerül elemzésre, hanem a Ti étkezi szokásaitok. Már ha beszélhetünk egyáltalán ilyenről, mert nálatok a fogyókúra gyakran egyet jelent azzal, hogy nem esztek – a szó valódi értelmében. Nem kell orvosi diplomával rendelkezni, a szerény teljesítményre képes férfi agy is felfogja, hogy ez hosszútávon nem sok jót jelent. Ráadásul beleestek abba a hibába, hogy miután elgyengültök (ilyenkor amúgy nagyon édesek vagytok), akkor egyetlen habzsolás alkalmával akarjátok pótolni a napi kalóriamennyiséget. Nem egyszer voltam már szemtanúja annak, hogy a mellettem tipegő Hölgy halálsápadt arccal rosszullétre panaszkodott, majd amikor ennek okáról faggattam, kijelentette, hogy aznap még nem evett semmit. Ez pedig – mondjuk este hatkor – annyira nem hangzik jól. És az indoklás mi más lehetett volna? „Fogyókúrázom.” – lehelték a vörös ajkak. Rendben, ezen nem is lepődtem meg – nők esetében eleve mi az, amin manapság még meg lehet döbbenni -, de a módszer radikális mivoltán már igen. Ha nem is ennyire túlzott formában, de a külső megjelenés iránti aggodalom azért minket is jellemez.

Ez már disznóság!

Csakhogy egy Férfi Értelmező Kéziszótára egészen más bejegyzést takar a fogyókúra szócska alatt, mint a női. Anno már megírtam, hogy bizony nem gyengén tudunk piperkőc, hiú békakirályfik lenni, de a kerületünk felülbírálását jócskán képesek vagyunk elhalasztani – ennél ugyanis sokkal jobban szeretjük a hasunkat. Nálunk a diéta
azt jelenti, hogy vacsorára nem kettő, hanem csak egy szelet disznósajtot kanyarintunk magunknak (bár azt a normál vastagság kétszeresére szeljük); majd azt szépen eltakarjuk egy nagy salátalevéllel. Így aztán nemcsak a bűnös húst, de a lelkiismeretünket is elkendőzzük. Nassolni pedig egyszerűen muszáj, meccsnézés meg nem létezhet sör nélkül, amik ugyancsak nem képezik egy fogyókúra alapját. Meg aztán egy csomó mindennel képesek vagyunk megnyugtatni háborgó gondolatainkat. Előszeretettel hangoztatjuk a „férfi elég, ha szebb az ördögnél” szólást, és ezt mi úgy értelmezzük, hogy a pocak még mindig jobb, mint a szarvak és a paták. De kajánul vigyorgunk akkor is, amikor a nők a nagy mackókat dicsérik, akikhez jó odabújni, és akiknek ölelése védelmet jelent a külvilág veszélyeivel szemben. Igen, de partner például nemcsak a csocsóhoz vagy a szexhez jön jól, hanem a kajáláshoz is. És mi szívesen fogadjuk, ha az a bizonyos partner nő!

Pörkölt napi kétszer

Tessék, például egyik elbűvölő Hölgy ismerősöm a minap csillogó szemekkel dicsérte a nagymamája marhapörköltjét, ami mellé házi kenyeret és kovászos uborkát szolgálnak fel a családi ebédnél; egy másik tündérke pedig egyszer arra a kérdésre, hogy bárányt vagy sertést kér-e, azt a választ adta, hogy mindkettőt. Mi, férfiak, kimondottan díjazni tudjuk ezt a fajta hozzáállást: számunkra az ilyen nőkben van élet, márpedig az nekünk rendkívül fontos. Arról nem is beszélve, hogy az sokkal jobb, ha a Hölgy nem fél kirendelni a maga rántott szeletét, mintsem aztán a fél vacsora alatt a mi tányérunkból csipegessen, mondván: „Jaj, a tiéd sokkal jobban néz ki, mint az enyém!”. Szóval, Drágáim, félre a kölesgolyóval, a puffasztott rizzsel, meg a lenmag őrleményhez hasonló rettenetekkel, és ragadjátok meg a… merőkanalat! Mert néha az életet is érdemes nagykanállal enni.

 


 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL