Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon

Lepd meg a párod Szerelem-Masszázzsal!


Szerelem:

Minden ember magában hordozza a vágyat a Szerelemre, az áhított társsal való találkozásra, eggyé válásra. A Szer-elem az Ötödik elem, magában hordozza a levegőt, a vágyat, magában hordozza az érzelmek szabad áramlását, a tüzes szenvedélyt és mindezek földi szinten, testben való megélését. A Szerelem teljesen kitárt állapot, amiben leomlanak a védekezésül emelt falak, mert nagyobb a vonzás a másik felé-felől, mint a félelem, olyan eksztatikus állapot, amiben nincsen helye tettetésnek, kétségeknek, gondolatoknak, előítéleteknek, csak az egymás felé kitárt szívek, lelkek és testek együtt repülésének, szárnyalásának.

 

A lila köd:

Sokszor beszélnek arról, hogy a Szerelem csalóka, ködös világba csábít, ahonnan majd jön a felébredés és a csalódások sorozata. És ez nagyon sokszor valóban így történik. Szerelmesen egymásnak adjuk magunkat, és azután kiábrándulunk, sérülünk, fájunk, és fájdalmat okozunk. De erről nem a Szerelem tehet, a Szerelemmel mindannyian egy esélyt kapunk arra, hogy megéljük a lelkünk végtelenségét, hogy megéljük magunkban az isteni létezőt és meglássuk az Istennőt/Istent a másikban is, azaz meglássuk a másik lelkének végtelenségét. Ezt az ajándékot, az Egy-ség élményét hozza el a Szerelem eksztatikus szenvedélye, az ilyen pillanatokban tényleg a másik ragyogását látjuk, és magunkat is ragyogni engedjük, képesek vagyunk olyan módon megnyílni, hogy az egész világ ragyog körülöttünk és mi az egész világot magunkhoz tudjuk ölelni, mert feltámad az ősi emlék, hogy mindennel Egyek vagyunk.

 

Félelmeink, kétségeink legyőzése:

A Szerelem csodálatos ajándékát akkor veszítjük el, amikor megpróbáljuk megfogni, kalitkába zárni, bebiztosítani magunkat, hogy ez mindig így lesz, és ezzel azonnal leblokkoljuk az energia szabad áramlását. Félni kezdünk, félünk attól, hogy elveszítjük a másikat, félünk attól, hogy nem leszünk elég jók neki, hogy beleszeret másba, félelmeinket pedig gyermekkori sérüléseink, családi és társadalmi mintáink táplálják. A félelmeket követik az elvárások, már nem jó a másik, úgy ahogy van, szeretnénk megváltoztatni, és közben mi is szenvedünk attól, hogy a másik nem fogad már el, hanem észreveszi a „hibáinkat”. Félelmeink és elvárásaink elfedik előlünk a másik lelkének ragyogását és saját ragyogásunkat is szürkére színezik.

A jó hír viszont az, hogy ezen mindig lehet változtatni, egyszerű módszerekkel újra összekapcsolódhatunk a másikkal, változtathatunk a látásunkon, és ismét észrevehetjük a lelke ragyogását az elvárásaink mögött, saját magunknak is megengedhetjük, hogy ismét ragyogó önmagunkat mutassuk a megfelelni akarás helyett. Azaz újra megnyílhatunk és átélhetjük a Szerelem eksztázisát, ami maga az élet áramlása, az életerő.

 

Szerelem- Masszázs pároknak:

A Szerelem-Masszázs, egy kb. másfél órás Rituálé, melyben a pár szertartásosan kapcsolódik egymással a különböző érzékszerveken keresztül és mindehhez az Éneklő Kristálytálak hangjának ölelése tartja meg a teret.

Magában ötvözi, az érintések, az illatok, ízek, és hangok erejét, pont ebben segít, visszavezet a nyitott szívhez, felerősíti a Szerelem állapotát és segít annak a mindennapokban való megőrzésében.

Ez idő alatt pároddal mély lelki összekapcsolódást élsz meg és olyan egyszerű kapcsolódó gyakorlatokat tanultok meg, melyeket aztán a mindennapokban is alkalmazhattok.

 

Nekem segít?!

Bizonyára felmerült benned ez a kérdés! A válaszom, az hogy IGEN!
Ajánlom Neked: ha
Szeretnétek megünnepelni egymást és a kapcsolatot.
Ha minden vágyad az, hogy visszataláljatok az intimitáshoz.
Ne feledd, sajnos egy párkapcsolatban bármikor eljöhet az a pillanat, amikor érdemes megállni és másképpen fordulni egymás felé, hogy újra megszülethessék a Szerelem Szentsége!

Várlak titeket szeretettel!

Veres Kriszta

Ha kíváncsi vagy
az Istennő Templomra
és Veres Kriszta munkásságára,
látogass el honlapjára! Tovább >>

 

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL