Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon

Téli ruhatárad fontos kiegészítője

 

Egészségünkre sok minden hatással van. Többek között a divat is, mely egy olyan jelenség, ami a fejünk felett dönt arról, hogy mit és hogyan viseljünk. Persze rajtunk is múlik, mennyire próbálunk egyéni megoldásokat belecsempészni öltözködésünkbe, de az biztos, hogy hatással van ránk a divatdiktátorok felülről érkező akarata.

Így történhet meg az is, hogy ami tegnap még menő volt, mára merő cikivé válhat. De azért kivételek mindig akadnak. A csípőnadrág például - a férfiak nagy-nagy örömére - egy ideje már alapviseletté vált. A legtöbbünk biztos, hogy rendelkezik egy-két darabbal, sőt olyan is van, aki már el sem tudja képzelni, hogy más szabású nadrágot húzzon.

Arra vonatkozólag viszont megoszlanak a vélemények, hogy milyen hatással lehet az egészségünkre, ha metsző hidegben is kint van a derekunk. Tudományos magyarázatok szerint a felfázás elsősorban bakteriális eredetű, mely ugyan mindannyiunk szervezetében megtalálható, mégis csak akkor okoz problémát, hogyha – emberi nyelvre lefordítva - „lehűl a testünk”. Ezáltal a védekezőképesség csökken, a baktériumok elszaporodnak, s kórokozóvá válnak. Manapság egyre többen vannak, akik akkor keresik a megoldást rá, mikor már túl késő: ha nem vigyázunk ugyanis, a felfázás visszatérő vendéggé válhat. Hiszen akárhogy is nézzük, pont az a sáv marad csupaszon, ami testünknek az egyik legérzékenyebb része. Ennek kivédése érdekében eddig vagy az agresszív pólóhúzogatást választottuk, vagy a derekunkra kötöttünk egy pulóvert, sálat (ugye a női találékonyság nem ismer határokat). Eddig.

Mert azok számára, akik kedvelik az újdonságot, és tudatosak az egészségükre, végre jó hírrel szolgálhatunk: létezik egy derékmelegítő, ami megoldja a kivillanó derék problémáját.

Az elmúlt évben már sokan bizalmat szavaztak ennek az igazán hiánypótló és kiegészítő megoldásnak. Természetesen nem csak azért, mert fontos szerepet játszik az egészségmegőrzésben, de mindemellett egy jó pofa, divatos kiegészítő is. Nem beszélve arról, hogy a 6 méretnek és folyamatosan bővülő színválasztéknak köszönhetően mindenki megtalálhatja a leginkább hozzáillő darabot.

Ráadásul nagyon kényelmes viselet (95% pamut) akár a munkahelyen, irodában, iskolában gubbaszt az ember, akár szabadidős tevékenységet folytat. És mivel az elmúlt időben az ország számtalan pontjáról érkeztek felénk a pozitív visszajelzések, azon vagyunk, hogy minél többen megismerhessék a lehetőséget.

Egészségünkre!

További infó >>

 


 

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL