A kastély az 1800-as évek közepén került a Batthyány–család tulajdonába. Az épületeket a család kibővítette, és barokk stílusban felújította. Számos kastélyhoz hasonlóan, a Batthyány Kastély is 1945 után nevelőotthonként üzemelt. Az épület teljes lepusztulását az 1997-ben megkezdett felújítási munkálatok akadályozták meg, melyek 2000-ben fejeződtek be. Ma a kastély az eredeti stílust követő újruhában várja vendégeit. A kor stílusjegyeit megőrizve, de a XXI.század kényelmi igényeit kielégítően berendezett, közel 30 db, 2-6 fős szobái és lakosztályai várják a pihenni vágyókat. Az kastély melletti villaparkban saját konyhával rendelkező, igényesen berendezett 2 szobás luxus-apartmanok is bérelhetők. Az épületet egy többhektáros, 300 éves, gondozott park övezi, ahol kellemesen hűsölhet a pihenni vágyó. A Kastélyt ölelő parkban, a főépület mellett zárt parkoló került kialakításra, mely szintén a vendégeink kényelmét szolgálja.

A szállodában a vendégek mindent egy helyen találnak. Az épületben saját hőforrással rendelkező termálvizes, pezsgőfürdős medence, szauna, jacuzzi és aromafürdő áll a pihenni vágyók rendelkezésére. Királyi és királynői kényeztetésben lehet részük a testi és lelki felüdülést biztosító termálfürdőben, szaunában, a masszázs és a szépítő kezelések alatt. Masszőrünk a frissítő masszázstól kezdve, egészen a különleges testkezelésekig széles kínálattal várja az érdeklődőket.

A több száz éves épületet ölelő parkban szabadtéri medence, gyermekjátszótér, strandröplabda- és teniszpályák, lengőteke, grillterasz, és drinkbár is található.
Elegáns éttermünkben, házias ételeink idézik vissza a hajdan volt nemesi otthon melegét. Választható félpanziós ellátás svédasztalos reggelivel, bőséges büfévacsorával. Meleg nyári estéken grillvacsorával kedveskedünk vendégeinknek. Magyarország híres tájjellegű boraiból széles a választék, illetve helyi borkülönlegességeket is felszolgálunk. Munkaebédek, esküvők, állófogadások, családi rendezvények és baráti összejövetelek kiváló színhelyéül szolgál a festői, nyugodt környezetben megépült étterem. Rusztikus stílusban berendezett termeink összesen 150 fő befogadására alkalmasak, az ősparkba nyúló terasz pedig további 80 főnek ad kényelmes lehetőséget a gasztronómia élvezetére. Kastélyunk és környezete alkalmas konferenciák, esküvők és különféle rendezvények, kerti partik lebonyolítására. Az elmúlt évben több jegyespár mondta ki a boldogító igen a Kastélyparkban, a fák árnyékában.
Hagyd magad kényeztetni, töltsd idődet egy valódi kastélyban!

Batthyány Kastélyszálló***
8782 Zalacsány, Csány László u. 24.
Telefon: +36 83/537-000, Fax: +36 83/537-037
Kastélyunkról és akciós csomagajánlatainkról
weboldalunkon tájékozódhatsz! Tovább >>
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK