GYERMEK

Játék egyéves korban

Szerző:
Szabó Anna
A játék szerepe felbecsülhetetlen a gyermek fejlődésében. Miközben egy apróság önfeledten játszik, agyában egészen összetett folyamatok zajlanak. Ami látszólag egyszerű, netán unalmas tevékenységek ismételgetése, az a számára komoly kihívás, tanulás.

 

A játék


A játék olyan tevékenység, melynek célja (gyermekkorban) kizárólag a megkönnyebbülés, örömszerzés. Játék közben a gyermek jókedvű, ellazult, mentes a problémáktól. A játék általában a jelenre érvényes, még akkor is, ha a gyermek képzelete játék közben szárnyal. A kicsik szívesen játszanak a számukra készült színes, különféle speciális képességekkel ellátott, drága kütyükkel, de ugyanilyen (vagy tán nagyobb!) élményt jelenthet nekik, ha megkaparinthatnak egy konyhai eszközt, egy ruhadarabot, vagy akár egy almát a gyümölcskosárból. Látszólag az egész világ egy játszótér a gyermek számára, hiszen bárhol, bármilyen körülmények között tud és szeret játszani. Ám az, ami az egyik percben játék, a másikban komoly feladatok megoldásának eszközévé válhat.


A játék fejlődése


A csecsemő első játékai a szájához kötődnek. Játékot, tehát örömet jelent számára, ha ismételgeti a szopómozgást, kiöltögeti a nyelvét, fújja a nyálát, majd később a szájába veszi és megkóstolja a tárgyakat. Miközben mindezt gyakorolja, nevetéseiből, sikkantásaiból leszűrhetjük, hogy valóban jól érzi magát. Az ismételgetés öröme később is visszatér, a beszéd, majd a járás gyakorlásakor. Ez a funkciógyakorlás tulajdonképpen valamennyi érzékszerv fejlődésekor megfigyelhető. Az érés, fejlődés mindig valamilyen belső feszültséggel jár (ezért tapasztaljuk gyakran, hogy nehezebben alszik a baba, amikor valami új képességet tanul.), amelyet a gyermek igyekszik feloldani – természetesen játékkal. Ilyen funkcióöröm az is, amikor a kisbabánk a hátáról a hasára fordul, majd vissza, amikor meg tanul felállni és fenékre huppanni, de a társas viselkedés új mintái (meg tanul integetni, puszit dobni, stb.) is hasonló élményt jelentenek számára. A fejlődésből fakadó feszültség öncélú levezetésén kívül az „én csinálom” megtapasztalása is nagy örömmel tölti el a gyermeket. Boldoggá teszi, ha sikerül egyedül megszólaltatnia a beszélő macit, vagy megtalálja a helyét a kirakó egy darabjának az egészben.

Mit játszik az egyéves?


Bár örül, ha mellette vagy játék közben, ebben a korban a gyermek még nem tud együtt játszani. Ha több, hasonló korú baba van együtt, akkor is csak egymás mellett, nem pedig együtt játszanak. Továbbra is nagy örömet jelent számára a funkciójáték, tehát a már megszerzett tudományok ismételgetése. Gyakorolja a járást, előbb a kezedbe, vagy bútorokba kapaszkodva, majd önállóan is. Szótagokat, vagy rövid szavakat ismételgetve tökéletesíti a beszédet. Hosszasan bíbelődik a televízió, vagy más háztartási eszköz ki-és bekapcsolásával. Ujjacskáival felszedegeti a földről az apró tárgyakat, vagy a szőnyegről a szöszöket. Szívesen pakol, hosszú percekig képes feszült figyelemmel a játékos dobozából kirámolni, majd vissza.
Elsősorban a mozgásos játékokat szereti, állandóan tevékenykedik. Ugyanakkor nagyra értékeli, ha téged, a mozdulataidat, a mimikádat, a hangodat utánozhatja. (De más felnőtt, nagyobb gyerek utánzásában is örömét leli.)


Szereti a nagyméretű, színes, egymásba tehető, műanyag játékokat. Ezeket forgatva, szájába véve, tapintva, és a helyüket megtalálva színeket, formákat, méreteket, és megannyi más új tulajdonságot fedez fel. Boldoggá teheted, ha egyszerre gyakorlod vele a mozgást és a beszédet, például lovagoltató, hintáztató játékokat játszol vele, ritmusos mondókákkal, dalokkal kísérve. Ügyelj rá, hogy ilyenkor mindig lássa az arcodat, mert a mimikádat, a szád mozgását figyelve és leutánozva fejlődik a szociális érzékenysége és a beszédkészsége is.


Milyen játékot kapjon az egyéves?


Az egyéves tulajdonképpen mindennek örül, mégsem mindegy, hogy mit veszel neki. Egy mutatós plüssfigura például bizonyára kedves ajándék, talán magához is öleli a kicsi az első percben, de a következőben már félre is dobja és elfelejti. A mozdulatlan, élettelen játék ugyanis nem nyújt sokféle motivációt, nem lehet vele kreatívan játszani. Ezek helyett inkább vásárolj olyan játékot, amely fejlesztő jellegű, a gyermek többféle képességére van hatással egyidejűleg. Ilynek a különböző formájú kirakók, egymásba illeszthető műanyag-vagy fakockák, mozgatható, hangot adó eszközök. Mindig tartsd szem előtt, hogy ebben a korban továbbra is szívesen veszi a baba a szájába a tárgyakat, ezért még véletlenül se legyen olyan apró darab, amelyet lenyelhet! Ugyanakkor arra is figyelj, hogy a játék az életkorának megfelelő legyen: szükségeltessen hozzá némi problémamegoldó képesség (máskülönben unalmas volna), ám ne jelentsen annyira nehéz kihívást, hogy megoldhatatlansága kudarcot okozzon gyermekednek.


Az ilyen típusú játékok sajnos viszonylag drágák (kiváltképp, ha minőségi alapanyagból készültek), hatékonyságuk, fejlesztőképességük azonban megkérdőjelezhetetlen. Ezért célszerű így ünnepek táján a családdal összefogni, és inkább kevés fejlesztő, mint sok haszontalan csecsebecsét vásárolni.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL