2017. június 25. - Vilmos
RSS hírcsatornák Pinterest Tweet
Megosztom
DXN termékek Az örök szerelem lakatja
Női Portál
2017. június 25. - Vilmos
RSS hírcsatornák Pinterest Tweet
Megosztom

Barangolás Erdélyben

Fehér Attila

Erdély vadregényes vidékei hosszú, tartalmas barangolásokra buzdítanak. A Keleti-Kárpátok vonulatai között csodásabbnál csodásabb tájakra lelhetünk. Tarts velünk, és utazz el te is a „keleti Svájcba!”

 

Lovas a ló nyakán


Az első nagyváros Nagyvárad. Valamennyi megyeszékhely hasonlóképpen kezdődik, egy-két ronda gyárral és egy nagy, csúf lakóteleppel. A belváros viszont jelentős részben megmaradt Ady Endre korából, még akkor is, ha a főtéren immár Avram Iancu mellszobra és Mihai Viteazul lovasszobra áll. (Vitéz Mihály magyar szakértők szerint elég rossz lovas lehetett, legalábbis e szobor tanúsága szerint: inkább szegény állat nyakán ül, mint a hátán.)

Mihai Vitezaul lovasszobra


Az épületek általában a századforduló polgárainak magabiztosságát, gazdagságát idézik. A folyó felőli első nagy ház, a Sas-palota passzázsa boldogabb helyeken méregdrágán is zsúfolt boltokkal teli turistaattrakció lenne. A folyó innenső oldalán, a színház mellett kellemes és hosszú sétálóutcát nyitottak, a folyó partján tovább haladva, szép kis parkot találni, benne Lorántffy Zsuzsanna szobra, azzal szemben az olaszi református templom és a vadonatúj gyönyörű Lorántffy-központ. Nem túl drága szálláslehetőség és egy érdekes kiállítás a Szilágyság templomainak fakazettáival, egyházi ritkaságokkal és sok mutatós szilágysági templom fényképével.

Fekete Sas-palota


A harcsa embert is evett


Az Erdély felé vezető úttól balra, egy szép park jelzi a püspöki palotát. A palota mellett a székesegyház komoly tömbje, magas ikertornyokkal: az épületet belül eléggé elborítja a barokk pompa. A parkon túl végigbandukolhatunk a Kanonok-sor boltívei alatt, a gerendapadlón. Ady nem szerette, pedig roppant hangulatos.

Székesegyház


Nagyváradtól az út Élesden át vezet a híres Királyhágó irányába. Várad után egy vízerőmű, majd a Körös magas töltése kísér. Állítólag a Telegd (Tileagd) melletti víztározóban élt egy nagy háromméteres harcsa, amely (a szóbeszéd szerint) már embert is evett. Ha viszont a turista éhezik meg, javaslom, hajtson még pár tucat kilométert, és Gheghie azaz Körösgégény keleti végénél, a folyó előtt álljon meg egy órácskára. Nagyon jó a flekken, és nagyon kellemes az őrölt bárányból, marhából és disznóból készült fűszeres mititei, a szerb csevabcsicsa román változata. (A pincér általában azt kérdezi, hány darabot kérünk személyenként: nagyétkű utasoknak ajánlok egyszerre akár hatot is - de egyértelmű kézjelzésre a felszolgáló szívesen hozza a következő adagot.)


Szőttes is, cserge is


Cornitel után emelkedni kezd az út a hegyek felé - már közel a híres és gyönyörű Királyhágó. Hál' istennek alaposan kiszélesítették az utat, ma már nem kell őrült előzésekbe gabalyodni, nehogy beragadjon az ember egy tízzel kapaszkodó, füstokádó teherautó mögé. Lefelé ereszkedve az utazó tényleg más világban találja magát. Vadregényes a táj, és lélegzetelállító a pillanat, amikor hirtelen előbukkan a Sebes-Körös völgye. Hosszú kilométerekig ebben a völgyben kanyarog az út - alkonyatkor különösen romantikus. Amikor a nap már csak a hegyeket éri, akkor igazán lenyűgöző a megvilágítás.

Királyhágó


Elhagyjuk Feketetó (Negreni) községet; a mócvidék stílusát idézik a régi parasztházak. Október első hétvégéjén ide gyűlnek vásárra a kalotaszegi magyarok, a mócvidéki románok és a környék cigányai. Egy nap kirakodóvásár, egy nap állatvásár.

Túl vagyunk már Csucsán (Ciucea) is, ahová Ady próbált elhúzódni a háború elől. Az út fölött a Goga-kastély magaslik, ma múzeum Ady és Goga emlékére. Poieni (Kissebes) után kiszélesedik a völgy, Bánffyhunyad közeledtét elképesztően csicsás, többemeletes romaházak jelzik. Nem itt érdemes megállni, hanem Kalotaszeg szívében, Körösfőn. A falu főutcája egyetlen hatalmas kirakodóvásár, a kalotaszegi kézművesség mindenféle csábító termékével, a famunkáktól a remek cserépedényekig, akad bőven szőttes is, cserge is. Ha az, utazó elfáradt, megnézheti a hófehérre festett református templomot. Aki pedig megéhezett, a faluban találja a Kuruc csárdát.

Kalotaszeg


Mátyás király szülőháza


Nem sokkal arrább, éles balkanyarral kezd emelkedni az út, majd rögtön öblös, de ugyanolyan meredek jobbforduló következik. Jobbra egy nagy és jellegtelen épület (a szálló), mellette, kis kőboltív alatt a Sebes-Körös forrása. A kisebb-nagyobb kaptatók és egyenesek káprázatos fennsíkra vezetnek. A Paniti tető két oldalán, a völgyekben néhány apró falu, dél-délnyugati irányban a gyalui havasok csúcsai - novembertől már többnyire fehéren, függetlenül attól, hogy errefelé még nincs hó. Gyalu (Gilau) községből jobbra (dél felé) letérve, félórányi autózás árán érhetünk a hegyek közt megbúvó tengerszemekhez.

Gyönyörű tavak, azaz víztározók, egy-egy gigantikus gát tartja őket. Gyalu után a sűrűsödő forgalom is jelzi: Kolozsvárhoz közelítünk. Javaslom, a Kincses Városban a Szamos túlpartján, a hegytetőn, az egykori fellegvárban épült Belvedere Szálló előtt kezdd az ismerkedést. A Funar által emeltetett emlékmű talapzatáról szép kilátás nyílik a városra és a hegyekre.

Leereszkedve, a főtér előtti kis utcák egyikében áll Mátyás király szülőháza. Megjelenését, sajnos, egy hivalkodóan nagy és nem túl épületes szövegű második emléktábla rontja - belül viszont kedves: a képzőművészeti főiskolások fészke, kis kertjében egykori és mai diákok jobb, érdekesebb alkotásaival.

Mátyás Király szülőháza


Igazi mimóza, cserépben


Kolozsvár főtere egyike Európa legszebbjeinek. A Szent Mihály-templom gyönyörű gótikája uralja, kétoldalt a polgárok, nemesek és egyházi méltóságok egykori palotáival. Némelyikben jelenleg bank és múzeum működik, az alsó traktusokat modernizált portálok csúfítják. A sarki Continental Szálló étterme viszont továbbra is tökéletes századfordulós élmény.

Szent Mihály templom


A legszebb gótikus stílusjegyekre a Farkas utcai templomban lelhet az utazó. A főtér felől arra igyekezve, érdemes benézni néhány öregebb kapun, az egyetem környékén: igaz, a réges-régi boltíves polgárházak többsége eléggé elhanyagolt. A legkellemesebb sétát a város feletti botanikus kertben tehetjük, a bejáratnál igazi mimózát kapni, cserépben. Erdély múltjával leginkább egy borongós séta közben lehet találkozni a sokszor megénekelt Házsongárdi temetőben.

Három Gellérthegy egymás mellett


Az utazó lassan nekivághat a Feleki-tetőnek, és egy kellemes autózás után Tordára ér. A székesegyház méltóságteljes tömbje sok nevezetes és fontos országgyűlés helyszíne volt. A körforgalomból szűken jobbra kifordulva indulhatunk a Tordai-hasadék felé. Vigyázat, kellenek az idegek a leereszkedéshez, majd pedig a lóerők a visszakapaszkodáshoz. A hasadék remek élmény, biztonságos hidak és kissé szűk sziklapadok teszik romantikussá.

Tordai-hasadék


Ha még marad a kalandvágyból, érdemes a mellékútvonalon tovább autózni Torockó (Rimetea) irányába. A falu előtt látható a grandiózus Székely-kő: mintha három Gellérthegyet raktak volna egymás mellé. Ugyanez a sziklaóriás adja hátterét a falunak is, amely meglepően egységes szász stílusban épült, és javarészt meg is maradt ilyennek.

Székely-kő


Marosludas felé haladunk tovább. Ahogy az út a Maros völgyébe ér, és feltűnik a vegyi kombinát, Közép-Kelet Európa néhány legrosszabbul épített kanyarja teszi próbára a vezetőt.

A legszebb könyvtár, amit valaha is láttam..


Ludast majd Radnótot elhagyva közelítünk Marosvásárhely felé. A legfőbb látnivalók: a Bolyai-tető, ott is a táblabíróság méltóságteljes épülete (ez volt 1990-ben az RMDSZ-székház, amit megostromoltak). Szemben a Teleki Téka - a legszebb könyvtár, amit valaha is láttam. A vár meglepően ép, a vártemplom is, amelynek apszisa az úgynevezett gótikus terem a stílus megint csak gyönyörű erdélyi példája. A főtéren a volt polgármesteri hivatal (most prefektúra) tornyos háza remek együttest alkot a térség legszebb kulturális centrumával, a Kultúrpalotával. Káprázatos tükörtermének festett üvegablakai egy Arany-balladát idéznek. A vártemplom alatti kis téren áll a református parókia, előtte a városépítő polgármester, Bernády György szobra. Fent, a Somostetőn aranyos kisvasút és meglepően gazdag állatkert, majomházzal, illetve akvárium-terrárium-madárház együttessel várja vendégeket.

És még csak most érünk Székelyföldre!


Ha Balavásárnál balra fordulunk, először a Sóvidéken vágunk át. Szovátán megállhatunk a Medve-tónál, amely majdnem olyan sós, mint a Holt-tenger - nyáron prímán lehet fürdeni benne, bár kissé zsúfolt. A fürdő egyik része a Monarchia hangulatát árasztja, másik felét a szocialista korszak óriási betonszállodái uralják.

Medve-tó


Parajd a következő érdekes hely: autóbusz visz a sóbánya mélyébe, ahol három hatalmas egymásba nyíló katedrális nagyságú csarnok várja a látogatókat, köztük a légzőszervi betegségekkel küszködőket.

Parajdi sóbánya bejárata


Korond a székely népi mesterségek minden remekével büszkélkedhet. Itt kaphatók a furfangos székely rejtélydobozok, kerámiák, faragások.

 

SzavazzSzavazzSzavazzSzavazzSzavazz

loading...

Személyre szabott horoszkóp ingyen!

Add meg a születésed időpontját!

Év: Hó: Nap:

óra perc mp

vagy napszakot:

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Top 3 olvasnivaló

Milyen színű nő vagy? Képes személyiségteszt

Milyen színű nő vagy? Képes személyiségteszt

Ezt a tesztet egy dán pszichológuscsoport állította össze, akik úgy vélik, hogy összesen 4 fontosabb női személyiségtípus létezik. Az, hogy te pontosan melyikbe tartozol, az attól függ, hogy milyen színnel tudod magad a legkönnyebben elképzelni. Ha kíváncsi vagy, hogy milyen színű nő lakozik benned, teszteld magad!

Tovább »
6 jele annak, hogy spirituális lelki ajándékot kaptál!

6 jele annak, hogy spirituális lelki ajándékot kaptál!

Minden embernek van egy olyan veleszületett képesség, hogy képes ösztönösen megérezni dolgokat, és olykor lelki útmutatást kap. Sokan azonban elnyomják ezt magukban, vagy figyelmen kívül hagyják a jeleket. Pedig az első lépés mindehhez az, hogy egyszerűen tisztában kell lenned azzal, hogy létezik lelki ajándék.

Tovább »
A misztikus kagyló jóslata a szerelemről

A misztikus kagyló jóslata a szerelemről

Szerelmi jóslásunk segítségével megtudhatod, hogy az elkövetkező néhány hétben szerencsés leszel-e a szerelemben. Fedezd fel a varázslatos kagyló gyöngyeit!

Tovább »

Kalkulátor

Vitaminok és ásványi anyagok kalendáriuma

A szervezet egészségének megtartásához rengeteg vitaminra és ásványi anyagra van szükség. Ha valamiből hiányállapot lép fel, azt igencsak megérezzük. Válaszd ki, milyen problémáid vannak, és gondolkozz el, hátha hiánybetegséged van.

Még több kalkulátor »

Szakértők

Erdősné Zsóka

Szoptatási tanácsadó

Kérdezz! »
Összes szakértő »
Erdősné Zsóka

Társkereső

Társkereső
Horváth Mária Eva Erika Éva Mária 
Társkereső
Antal Attila Preky69 Gyula Attila 

Még több társkereső »

Női Portál oldaltérkép