Szabó Anna
Hozzávalók:40 dkg garnélarák meghámozva
2 evőkanál kukoricaolaj
2 teáskanál friss, reszelt gyömbér
2 teáskanál apróra vágott jalapeño paprika
2 csésze kis kockára vágott dinnye
1 csésze kockára vágott ananász
¼ csésze pirosbors
¼ csésze zöldbors
¼ csésze apró kockára vágott hagyma
4 evőkanál rizsecet
2 evőkanál frissen aprított menta
½ teáskanál só
4 darab nagyobb saláta levél
4 lime gerezd
Egy tálban keverd össze a garnélát 1 evőkanál olajjal, 1 teáskanál gyömbérrel, valamint 1 teáskanál jalapeño paprikával. Majd tegyél rá fedőt, és hagyd legalább egy napig állni, hogy összeérjenek az ízek.
Keverd össze a dinnyét, az ananászt, a hagymával, az ecettel, a mentával valamint a maradék olajjal. Ezután fűszerezd a borsokkal, a gyömbérrel, valamint keverd hozzá a jalapeño paprika maradékát. Ezt legalább 4 óra hosszáig tartsd a hűtőben.
Nagyjából húsz perccel tálalás előtt melegítsd elő a grillezőt, és húzd addig nyársra a befűszerezett garnélát. Grillezd 2-3 percen keresztül, míg rózsaszín nem lesz. Hagyd kicsit kihűlni.
Így tálald: tegyél egy salátalevelet a tányér aljára. Majd kanalazd rá a salsát, díszítsd a mentával, és a lime gerezdekkel.
OLVASS TOVÁBB!
Farsangi ízkavalkád egyenesen Olaszországból
A farsangi ünnepkör hazája egyértelműen a napfényes Itália - ki ne hallott volna az ikonikus velencei karneválról? Az olaszoknál ez a b...
GASZTROFarsangi fánkparádé
A farsang elmaradhatatlan finomsága a fánk. Ám a szalagos változat mellett más fajtáival is meglephetjük a családot, barátainkat, a sike...
GASZTROGyerekbarát fánkkígyók
Véget ért a farsangi szezon is. A legtöbb óvodában, iskolában megtartották már a jelmezbált, azonban néhány helyen február utolsó na...
Környezetbarát italcsomagolás - Hogyan hozd meg a tudatos döntéseket?
A mindennapi rohanás közepette gyakran választjuk az elvitelre szánt italokat kávézókban, büfékben vagy akár az utcai standoknál....
GASZTROSzejtán - A vegetáriánusok kedvence
Eszedbe jutott, hogy a kedvenc sütijeidet egyszerre tehetnéd ízletessé és táplálóvá?...
GASZTROMit érdemes ajándékozni?
A decemberi ünnepek közeledtével sokszor az ajándékok kiválasztása okozza a legtöbb fejtörést. Szeretnénk valami különlegessel megle...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK