Szabó Anna
Hozzávalók:1 ¼ csésze sütőporos búzaliszt
1 ¼ csésze búzaliszt
2 evőkanál kristálycukor
½ teáskanál só
4 evőkanál hideg sótlan vaj
¼ csésze csökkentett zsírtartalmú teljföl
3 evőkanál kukoricaolaj
4 evőkanál jeges víz
1 tojásfehérje
½ vékonyra szelt alma
2/3 csésze barnacukor
1 evőkanál citromlé
1 ¼ teáskanál őrölt fahéj
Só és szerecsendió ízlés szerint
Egy nagy edényben a liszteket a cukrot és a sót keverd össze. Vágd apródarabokra a vajat és az ujjaiddal dolgozd el a keverékben, úgy, hogy ne olvadjon fel teljesen benne, hanem maradjanak látható apróbb darabok is. Add hozzá a tejfölt és az olajat, majd keverd össze. Öntsd hozzá a vizet, majd gyúrd össze omlós állagúra, és tedd a hűtőbe míg a tölteléket előkészíted.
Az alma felét a barna cukorral, citromlével, fahéjjal, szerecsendióval és sóval keverd össze. A másik felét meleg víz fölött egy nagy tálban párold kb. 10 percig, míg barna nem lesz. Majd keverj hozzá két evőkanál liszttel és tedd félre, kb. 30 percig hagyd hűlni.
Melegítsd elő a sütőt 220 ºC-ra. Nyújtsd ki a tésztádat, majd a pitesütőt lefelé fordítva, legalább két-három centimétert ráhagyva vágd késsel körbe. A kizsírozott pitesütőbe tedd bele ezt a tésztát (a plussz tésztát oldalt hajtsd ki körbe), majd öntsd rá a tölteléket. A maradék tésztát nyújtsd ki kör alakúra, majd helyezd rá a tetejére. A korábban kihajtott tésztát hajtsd be, majd nyomkod rá a fedőtésztalapra. A közepét lyukaszd ki egy pogácsaszaggatóval vagy egy feles pohárral.
Süsd aranybarnára 25-35 perc alatt.
OLVASS TOVÁBB!
Ropogós kacsa almával és aszalt szilvával
Az egészben sült kacsa ünnepi ebédre és ráérős hétvégi főzéshez is jó választás. Az almás-szilvás töltelék kellemesen gyümöl...
GASZTROLikopin és a gyomorrák kockázatának csökkentése
Az egészséges táplálkozás mindenki számára fontos, különösen a nők esetében, akik hormonális változásaik miatt bizonyos daganatos ...
GASZTROAz olasz kávéélmény és az eszpresszó szívverése
Az olasz kávékultúra egy olyan világot tár eléd, ahol az ízek, illatok és emlékek gazdag történetet szőnek....
Tényleg be lehet rúgni a teától?
Hallottad már, hogy a teától be lehet rúgni? A svájci teaszakértő elmagyarázza, miről van szó....
GASZTRO5 szemérmetlenül gusztusos és finom sajtétel - Nem fogsz bennük csalódni!
Kevés olyan ember van, aki nem szereti a sajtot, de ha elolvassa ezeket a különleges recepteket, meg van rá az esély, hogy mostantól az is ...
GASZTROFarsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK