HIRDETÉS
Az aranyrács
Női Portál
2009-07-01
Az új éteri tervrajz megszilárdítása után bekövetkező csillagátrendeződés óta a bolygó rácsa egészen újfajta aktiváláson megy keresztül, amely az új oktávba emeli majd. Ezt az új aranyrács okozza majd.

 

Előző héten a bolygót ölelő elsődleges hálóról, a mesterrácsról és a második, azaz „B” rácsról olvashattál, ami a bolygó csakrarendszerét foglalja magában. Most még egy hálóról szerezhetsz tudomást, ami az eddigieknél még izgalmasabb lehetőségeket rejt magában: ez az aranyrács.

Az új aranyrács a bolygó eddigi rácsszerkezete fölé kerül. Ha ez az új aranyrács a helyére kerül, kristályos csillaghálóvá növekszik, amely körülfogja a bolygót. Ha az arany rácson keresztül lenézel a lenti „B” rácsra, a fény különös játékát figyelheted meg a kettő között. Ez igen nagy fontossággal bír. Ebből a felső nézőpontból lehet igazán jól látni a két rács összehangolódásának többdimenziós hatásait.

Az inverziós minták

Az aranyrács és a lenti „B” rács közötti minták egy inverziós zónát alkotnak. Ez az Antarion Átalakítás, amely a ki- és belépő fényfrekvenciák lüktetését alakítja át. Amikor ezek a zónák aktívak, magasabb energiájú mező keletkezik, mint a mágnes két pólusa között. A rézegek közötti területet nevezhetjük nullfrekvenciás zónának. Határait a felületi feszültség a víz felületéhez hasonlóan ruganyossá teszi. A két rács örvénypontjai nincsenek közvetlen függőleges összeköttetésben. Inkább átlós pályagörbe mentén kapcsolódnak egymáshoz. Ez az energiák biztonságos elosztásához és szétszórásához szükséges. Ha ezek a koncentrált erejű pontok függőleges összeköttetésben volnának, a fókuszált energia túl erős és perzselő lenne. Ezért átlósan vannak összekötve, így az energiát egységnyi löketekben lehet a Földre sugározni. Ennek a mértékegysége a löket.

Első szakasz

A fényfrekvenciák lüktetése arany fénnyel határolt háromszögeket formálnak, amelyek a felső aranyrács örvényeiből ereszkednek le az alsó, földi rácsok örvényeihez. A háromszögek szárai sokszínű energiacsúszdákra vagy alagutakra hasonlítanak. Ha az új aranyrács háromszögeit kiterítve lerajzoljuk, rájövünk, hogy a Föld így egy csillaghoz hasonlít. Ahogy az aranyrács háromszögei a bolygóról kifelé nyúlnak, ugyanúgy befelé is növekednek, tetraédereket alkotva, amelyek aztán a bolygó magjáig elérnek, és megszilárdítják a Föld fénytestének csillagvázát, hogy végül a bolygónk is csillaggá alakulhasson. Amikor az új aranyrács örvénypontjai aktiválódnak, a háromszögek szárai is megtelnek energiával, és löketekben küldik azt a Föld felé. Ahogy a régi és új rács közötti energiaáramlás megkezdődik, az energia kettős spirál formájában aktiválja a tetraédereket. Ez addig folytatódik, amíg a teljes bolygóátalakulás meg nem történik.

Második szakasz

A régi bolygóörvények között elhelyezkedő pontok most nagyon fontosak lesznek, mivel új horgonyzó pontként szolgálnak az arany fény számára. Ez a folyamat erősen átformálja bolygónk valós természetét, több fényt enged a megosztottságtól elmeszesedett molekulákba. Így a Föld is saját fénytestet kap. A harmadik szakaszban pedig a csillagcsontváz kialakul és a Föld bolygó csillaggá válik.

 


 

Hogy tetszett?
Értékeld cikkünket!
1 2 3 4 5    

Játssz velünk, és nyerj!

Ahol a pihenésé a főszerep: Spa & Wellness Hotel Fit****

Játssz velünk és nyerj páros hosszú hétvégét Hévízre, a Spa & Wellness Hotel Fit****-be. Ehhez nem kell mást tenned, mint kitölteni kérdőívünket, és bíznod a szerencsédben!
Ez a nyereményjátékunk 2010. 08. 25 - 2010. 09. 25-ig tart. Sorsolás: 2010. 09. 26.
Játszom » | Segítünk a válaszokban »

Vetkőzős póker lovezsetonnal

Ha helyesen válaszolsz kérdéseinkre, megnyerheted az egyik csomag lovezsetont.
Ez a nyereményjátékunk 2010. 08. 18 - 2010. 09. 18-ig tart. Sorsolás: 2010. 09. 19.
Játszom » | Segítünk a válaszokban »

Minden héten új játékkal várunk!

JÁTSSZ! »

Segíts rajtunk!

Kérlek, segíts rajtam azzal, hogy szerető gazdim leszel, vagy juttass el hozzám egy kis adományt!

Kérlek, nézd meg a többi kutyust is!

tovább a többi árvához »

Hajszépítő trükkök

Van, amikor semmit nem tudsz kezdeni a hajaddal: fénytelen, rálapul a fejedre, vagy egyszerűen össze-vissza áll. A lényeg, hogy ilyenkor se veszítsd el a fejedet, az alábbi trükkökkel villámgyorsan megzabolázhatod tincseidet.

Még több kalkulátor »

Kladács Gábor
Autóvásárlási szakértő

KÉRDEZZ! »

összes szakértő »
Kladács Gábor
Együttműködő partnerünk

Infinety Online Média és Marketing Kft.

Hihetetlen Magazin