Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon

Párszépségverseny 2010 - jogi nyilatkozat

 

Közlemény - Jognyilatkozat

A Résztvevők illetve a Szavazók a Női Portál Szerelmes Párszépségverseny 2010 oldalaira való belépéssel elfogadják az alábbi feltételeket, még abban az esetben is, ha nem regisztrált felhasználói az oldalnak.


1. A szavazás feltételei


Szavazni minden benevezett Résztvevő párra lehet, korlátlan számban. Egy párra azonban egy számítógépről csak és kizárólag óránként egy szavazatot lehet adni. Az érvényes szavazáshoz az ellenőrző kód helyes beírása szükséges. A kis- és nagybetűk NEM számítanak. Ha rosszul látszik a kód, az alatta lévő ikonra kattintva másikat készít a gép. Mivel a Szerkesztőség célja a tiszta, korrekt módon működő, igazságos szépségverseny, a hirtelen megugró, irreálisan magas szavazatszámokat figyelemmel követjük. Amennyiben a magas szavazatszám rövid időhatáron belül érkezik, a párt automatikusan kizárjuk a versenyből, vagy bizonyos időtartamra lekorlátozzuk a rá való szavazás lehetőségét.


2. A Párszépségversenyen való részvétel feltételei


- A beküldött fényképek és adatok vonatkozásában a Résztvevők hozzájárulásukat adják az adatok nyilvánosságra hozatalához.
- A benevezett párok képeinek valódiságáért a Szervező, a Női Portál Szerkesztősége nem vállal felelősséget.
- A szépségverseny Résztvevői tudomásul veszik, hogy a Női Portál számára biztosított felhasználási engedélyt térítésmentesen, ellenérték nélkül adják meg.
- A Résztvevők szavatolnak azért, hogy a közzétett adatok nem sértenek személyiségi jogokat, így különösen más képmáshoz fűződő jogait.
- A benyújtott tartalmak elkészítésével, illetve beküldésével kapcsolatos esetleges személyiségi és szerzői jogsértésekért mindennemű felelősség, különösen az anyagi felelősség kizárólag a Résztvevőt terheli.
- A Résztvevők szavatolnak továbbá azért, hogy a közölt tartalmakon nem áll fenn harmadik személynek olyan kizárólagos joga, amely a Női Portál szerkesztőségének jogszerzését és felhasználását korlátozná vagy akadályozná.
- A Résztvevő nem terjeszthet, nem tehet letölthetővé vagy egyéb módon hozzáférhetővé (pl. linkek bemásolásával) olyan tartalmakat vagy nyilatkozatokat melyek közzététele bűncselekményt, szabálysértést valósít meg, mások jogait, szerzői vagy iparjogvédelmi jogokat sért vagy az egyébként a jó erkölcsbe ütközik, különösen a jó ízlést sérti, sértő tartalmú, erőszak elkövetésére, gyűlöletre szít, vagy pornografikus tartalmút közöl.
- A Szervező kizárja a felelősségét a külső linkek hozzáférhetővé tételéből eredő károkért, ezekért a cselekményekért a Résztvevő személyesen felelős.


3. Magatartási szabályok


A Résztvevő a törvényi szabályok mellett különösen a következő „Magatartási Szabályok” betartására vállal feltétlen kötelezettséget:

- az online-szolgáltatások nem használhatóak más résztvevők vagy személyek zaklatására, mások fenyegetésére, megtévesztésére vagy megkárosítására;
- tilos a szolgáltatások szabotálása vagy a működés bármely módon történő megnehezítése, különösen olyan intézkedések alkalmazása, amely a használt hálózat fizikai vagy logikai struktúráját befolyásolhatják
- a Párszépségversenyen a résztvevő még a nyilvános Fórumon sem közölhet olyan adatokat, URL-t, nevet, címet, telefon vagy fax-számot, vagy egyéb tartalmat, mely kereskedelmi célt vagy egyébként reklámcélt szolgál, vagy harmadik személy jogait sérti.
- A valóságnak nem megfelelő személyes adatok megadása a kampányból való haladéktalan kizárással és kártérítési felelősséggel jár.


4. A nyereményjáték szabályai


- A Párszépségverseny nyereményjátékai nyilvánosak és a Szervező részéről egyoldalúan bármikor visszavonhatóak.
- A versenyben csak valós adatokkal szolgáló felhasználók vehetnek részt, akik teljesítik a nyereménysorsolás kritériumait is. Hamis, valótlan, megtévesztő vagy jogosulatlanul felhasznált adatokkal szereplő személyek a játékból bármely további indokolás nélkül kizárásra kerülhetnek. A Résztvevő felelőssége adatainak valóságtartalmáért objektív.
- Visszaélések megelőzése érdekében a Verseny Résztvevője bármikor felhívható személyazonosságának igazolására.
- A nyeremények és ajándékok azzal a feltétellel kerülnek átadásra, hogy a Résztvevő a Nyereményjáték valamint a Párszépségversenyen való részvétel valamennyi feltételét teljesítette. A nyeremények, ajándékok átvétele kizárólag a Személyi igazolvány felmutatásával történhet meg.
- A Szervező az ajándékok meghibásodásából származó károkért a magyar Polgári Törvénykönyv ajándékozásra vonatkozó szabályai szerint felel.


5. Vegyes rendelkezések


A Résztvevők cselekményeiért és általuk rendelkezésre bocsátott és közzétett tartalmakért vagy linkekért a Szervező a felelősségét kizárja. A Szervező a magyar jog által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárja felelősségét mindazon felmerülő kárért, amely a szövegek, a dokumentumok vagy programok használatából vagy nem használatából adódnak, így különösen elmaradt nyereség, elveszett üzleti információk, üzlettől való elállás, vagy más, hasonló kár esetén.

A szerkesztőség a közölt információkat rövidítheti, a fényképek méreteit megváltoztathatja.

A résztvevő a jelen Szabályzat megszegéséből vagy egyébként rendkívüli felmondásra okot adó cselekményéből származó károkért feltétlen helytállásra köteles. Ebben az esetben a Szervezőt e felróható cselekményből eredő következmények miatti harmadik személyekkel szembeni kötelezettségeiért való helytállásért felelősségének kizárása nélkül mentesíteni köteles.
Rendkívüli felmondási oknak minősül: a jelen Szabályzat bármely rendelkezésének megsértése. A felmondás történhet mind e-mail vagy levél útján, írásban. A Szervező nem vállal felelősséget a felmondás e-mail-en keresztül történő közlésének sikertelenségért

A Szervező fenntartja a jogot, hogy a jelen Részvételi feltételek megszegése esetén, vagy karbantartási okból szolgáltatásokat kikapcsoljon, szüneteltessen, vagy megszüntessen, egyes Résztvevők rendszerbe való belépését korlátozza vagy ezt a rendszer biztonsága érdekében teljes egészében kizárja.

A jelen Szabályzat a jövőre nézve bármikor megváltoztatható, melyről a Szervező a Résztvevőket hírlevélben értesíti


Szerzői jogvédelem


A dokumentumok és/vagy programok a Szervező szellemi tulajdonát képezik, és azok a szellemi alkotásokról, így különösen a szerzői jogról rendelkező jogszabályok védelme alatt állnak. A szerzői jogokra vonatkozó tájékoztató, valamint az egyéb kapcsolódó közlemények a kiküldött dokumentumok és/vagy programok elválaszthatatlan részét képezik, és nem távolíthatóak el. A Szervező által közzétett egyes dokumentumok vagy programok további, a szerzői jogokra vonatkozó tájékoztatókat/közleményeket is tartalmazhatnak az adott dokumentumokkal és/vagy programokkal összefüggésben.


SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL