GASZTRO

Omlós omlettek

Szerző:
Szabó Anna
Ha váratlan vendég érkezik, vagy ha farkaséhes vagy, kapd elő a tojásokat a hűtőből. Pár perc alatt asztalon lehet a rántotta, az omlett, a főtt tojással gazdagított saláta, de hús helyett a főzelékhez is készíthetsz tükörtojást.

Alaprecept


Hozzávalók (személyenként)

- 1 vagy 2 db tojás,
- tojásonként 1 evőkanál hideg víz,
- só, bors,
- kevés vaj a sütéshez.


Elkészítés

A feltört tojásokat keverjük el a sóval, borssal, hideg vízzel. A vajat forrósítsuk fel a serpenyőben, öntsük rá a tojásos keveréket, és közepes lángon kezdjük el sütni. Villával terítsük szét, a serpenyőt megdöntve, kicsit rázva oszlassuk el a felvert tojásokat. Lazítsuk meg a széleket, hogy ne ragadjon le, és süssük néhány percig. Az ízesítéshez használt zöldféléket, fűszereket az alábbiak szerint tegyük a tojáshoz.


Zöldfűszeres


A petrezselymet, snidlinget, zeller levelét vágjuk apróra. A keverékből két evőkanálnyit szórjunk még sütés előtt a kikevert tojásokhoz.


 

Spenótos


Az alaposan lemosott spenótot, vagy mángold levelet pároljuk puhára forró vízben, majd lecsepegtetve szárítsuk meg. Kávéskanálnyi reszelt hagymát vajban vagy olajban pirítsunk aranyszínűre, majd forgassuk hozzá a durvára darabolt zöld leveleket. Szórjuk meg kevés szárított kakukkfűvel, és öntsük a félig sült tojásokhoz. Tálaláskor díszíthetjük pirított mogyoróval, napraforgómaggal.


Paradicsomos


Póréhagymát vagy vöröshagymát apróra vágva pirítsunk meg kevés olajon. A szeletelt paradicsomot forgassuk át a pirított hagymával. Összekeverheted a kikevert tojásokkal, de a sütés félidejében is a tetejére szórhatjuk. Fűszerezzük bazsalikommal vagy oregánóval.


 

Tippek


- A serpenyőt alaposan vajazzuk ki, így nem ég le a tojás. Mindig közepes lángon süssük, a keveréket jól eloszlatva.
- Egészben, előmelegített tányérra csúsztatva tálaljuk az omlettet. Szórhatunk a tetejére reszelt sajtot.
- Az omlett tölteléke lehet bazsalikommal fűszerezett, párolt póréhagyma, csíkokra vágott csirkehús borsozva és gombával párolva, vagy felkarikázott kolbász.
- A rántotta is laktató, és gazdagítható húsokkal, zöldségekkel. Sütés közben állandóan keverjük, hogy ne ragadjon le a serpenyő aljához. Legjobb hozzá a teflonbevonatú edény.
- A mángold zöld levelét vagy vaskos levélnyelét érdemes felhasználni, íze a spenótéra emlékeztet.
- Tojással, sajttal díszíthetjük, gazdagíthatjuk a forró hagymalevest is. Tűzálló tálkákba merjük a forró levest. Egy tojást keverjünk ki reszelt sajttal, majd a masszából egy kanálnyit adagoljunk tálkánként. Forró sütőben öt percig melegítsük, míg aranyszínűre olvad a tojásos keverék.
- Kiadós vegyes salátákhoz készítsünk kemény tojást. Mély tálba kerüljön paradicsom, paprika, vöröshagyma vagy póréhagyma, zöldsaláta szeletelve, konzervkukorica és vékony csíkokra vágott sonka vagy párizsi. Enyhén sózzuk, és joghurtból készített salátaöntettel locsoljuk meg. A tojást karikázzuk vagy vágjuk cikkekre.

 


Sajtos, sonkás omlett tekercs


Hozzávalók

- 7 tojás,
- 1 evőkanál liszt,
- 6 evőkanál reszelt sajt,
- 2 evőkanál tejföl,
- 6-8 szelet gépsonka,
- 1 evőkanál vágott petrezselyemzöld,
- 1 mokkáskanál só,
- 2 mokkáskanál olaj,
- alufólia.

Elkészítés


Egy nagy tepsit kibélelünk alufóliával, kiolajozzuk és betesszük az előmelegített sütőbe. Ezalatt összekeverjük a tojásokat a liszttel, a sóval, a vágott petrezselyemzölddel, a tejföllel és egy kanál reszelt sajttal. Kivesszük a forró tepsit, beleöntjük a masszát és 10 percre visszatesszük a sütőbe. Onnan kivéve deszkára tesszük, kivesszük fóliástól a tepsiből, ráfektetjük a gépsonkákat, rászórjuk a maradék 5 evőkanál sajtot és a fóliáról lefejtve óvatosan feltekerjük, majd a két végét megtekerve a fóliába csomagoljuk. Fél napra a hűtőbe tesszük.


Cukkínis omlett olasz módra


Hozzávalók

- 4 tojás,
- 2 evőkanál reszelt parmezán,
- 1 cukkíni,
- olívaolaj,
- 10 db olajbogyó,
- ½ teáskanál szárított olasz fűszerkeverék,
- 1 szelet feta sajt,
- só és őrölt bors.

Elkészítés

A tojásokat verjük fel, tegyük bele a reszelt parmezánt, sózzuk és borsozzuk. A cukkinit szeleteljük fel. Egy serpenyőben forrósítsuk fel az olajat, és kissé pároljuk meg benne a cukkínit. Öntsük rá a tojásos keveréket, és süssük pár percig (ne túl erős tűzön). Szórjuk rá a tojásra az olajbogyót, a felkockázott feta sajtot és a zöldfűszert.

160 fokos sütőben 5 percig süssük, vagy fedővel letakarva a tűzön további 5-8 percig.


Omlett spanyol módra


Hozzávalók

- 1 fej vöröshagyma,
- 25 dkg krumpli,
- 3 eevőkanál olívaolaj,
- 5 tojás,
- só, bors ízlés szerint.

Elkészítés


A hagymát megpucoljuk, félbe majd vékony szeletekre vágjuk. A krumplikat meghámozzuk, megmossuk, és vékony karikákra szeleteljük. 2 evőkanál forró olajban 1-2 percig átsütjük a hagyma és krumpli szeleteket, megsózzuk, megborsozzuk, majd fedő alatt, nagyon alacsony lángon, kb. 20 percig puhára pároljuk. 4-5 percenként fordítsuk át a krumpli karikákat, ha szükséges.

Közben felverjük a tojásokat – nem habverővel, hanem villával, fontos, hogy ne legyen habos a felvert tojás! Amikor a krumpli és hagyma darabok puhák, beleöntjük a felvert tojásba, és jól elkeverjük.
A maradék olajat felmelegítjük a serpenyőben, amikor forró, beleöntjük a tojásos krumpli keveréket. Alacsony hőfokon kb. 20 percig sütjük, Amikor a tojás már nem egyáltalán nem lágy és folyékony, az omlettet megfordítjuk.


Zabos omlett


Hozzávalók

- 2 tojás,
- 3 evőkanál zabkorpa,
- 0,5 dl tej
- 1 db virsli,
- 5 dkg reszelt sajt.

Elkészítés


A zabkorpát szárazon el kezdjük pirítani, amikor már jó illata van, rászórjuk a vékonyra karikázott virslit, és további még 1-2 percet pirítjuk. Felöntjük a tejjel és addig főzzük, amíg fel nem issza a zabkorpa. Ekkor ráöntjük a megsózott, felvert tojásokat és beleszórjuk a sajtot. Attól függően, hogy lágyabban, vagy keményen szeretjük az omlettet, készre sütjük.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL