Kenyerekben, kalácsokban édes karácsony



 

 

1. Tripla csokis pekándiós kenyér


Hozzávalók

- 1 doboz csokis teasütemény,
- 1,5 dl író,
- ½ csésze olaj,
- 3 evőkanál kávé granulátum,
- 3 nagy tojás
- 1 csésze nem túl édes csoki chips,
- 1 csésze őrölt pekándió.
- tortabevonó,
- ½ csésze joghurt,
- a díszítéshez: egy tábla fehér csokoládé és őrölt pekándió.

Elkészítés


Tegyük egy robotgépbe a csokis teasüteményeket, az írót, az olajat, a kávé granulátumot a tojásokat, és keverjük 30 másodpercig, majd folytassuk még 2 percig közepes sebességen. Ezután adjuk hozzá a csokoládé chips-et és a pekándiót. Tegyük őzgerincformába, és 50 percig süssük a legmagasabb hőfokon. Szúrjunk bele egy villát, ha tisztán húzzuk ki, akkor a sütemény elkészült. Vegyük ki a formából és hagyjuk kihűlni.

Készítsük el a bevonót a csomagoláson feltűntetett módon. Azután öntsük rá a formára és kenjük el rajta alaposan.

A díszítéshez olvasszuk meg a fehér csokoládét, töltsük bele egy nejlon zacskóba, vágjunk rajta egy parányi lyukat. Így könnyedén tudunk csíkokat rajzolni a csokival. Tetejét díszítsük pekándióval.


2. Gyömbéres kenyér


Az eredeti, tradicionális angol gyömbéres kenyér csak gyömbért tartalmaz. A francia változatban már van fahéj, ánizs, minden más, ami sokkal ízletesebb. Természetesen mi is ízesíthetjük mással.

Hozzávalók

- 55 dkg liszt,
- 1 csipet só,
- 2 teáskanál szódabikarbóna,
- 1 teáskanál sütőpor,
- 1 evőkanál friss, reszelt gyömbér,
- ½ teáskanál fahéj,
- ¼ teáskanál szegfűszeg,
- 1 teáskanál ánizs,
- 1 ½ narancs lereszelt héja,
- 10 dkg mazsola,
- 25 dl víz,
- 14 dkg vaj,
- 55 dkg barna cukor vagy 42,5 dkg méz + 25 dkg barna cukor.

Elkészítés


Külön-külön keverjük össze a száraz és nedves hozzávalókat. Egy fakanál segítségével vegyítsük össze a két keveréket, de vigyázzunk, hogy ne dolgozzuk túl. Nem baj, ha kicsit darabos a tészta. Öntsük bele egy tepsibe vagy sütőformába. Előmelegített sütőben süssük 190 C fokon. Akkor tudjuk, hogy kész van, ha beleszúrunk egy kést a tésztába, és amikor kihúzzuk, a kés tiszta marad.


3. Bajor karácsonyi kenyér


Mindenképpen ajánljuk a karácsonyi asztalra ezt az igen finom, délnémet eredetű süteménykülönlegességet is.

Hozzávalók

- 56 dkg liszt,
- 18 dkg vaj,
- 5 dkg cukor,
- 3 dkg élesztő,
- 8 tojás,
- csipetnyi só,
- 2 dl tej,
- 5 dkg mazsola,
- 1 citrom lereszelt héja,
- reszelt szerecsendió,
- fahéj, őrölt gyömbér, szegfűszeg, kardamommag,
- 1 csomag vaníliás cukor.

Elkészítés

Az élesztőt langyos tejben feloldjuk, némi lisztet és cukrot is adunk hozzá, hogy folyékony massza legyen, és betakarva melegre állítjuk. Vigyázzunk, a tej ne legyen forró, és az élesztő friss legyen!

Amíg ez a kovász melegen pihen és kel, meglágyítjuk a vajat, és cukorral meg a tojássárgákkal habosra keverjük. A megkelt kovászt a liszttel jól kidolgozzuk. A mazsolát, apróra vágott mandulát és a többi ízesítőt és fűszert a már megdagasztott tésztába apránként dolgozzuk bele.

A pépből golyót formálunk, közepét a nyújtófa végével benyomjuk, az így keletkező hosszúkás cipót olvasztott vajjal megkenjük, és a két csücsköt egymásra nyomjuk. Melegre tesszük, hogy megkeljen. Ha megkelt, forró sütőben kb. 30 percig sütjük. Ahogy megsült, vaníliás cukorral meghintjük


4. Karácsonyi kenyér – ahogyan a svábok készítik


Hozzávalók

- 20 dkg vaj,
- 15 dkg cukor,
- 1 mokkáskanál fahéjpor,
- 1 csipet só,
- 1 citrom lereszelt héja,
- 5 tojás,
- 20 dkg liszt,
- 8 dkg őrölt mandula,
- ízlés szerint egész dió, mandula, mazsola, aszalt gyümölcs.

Elkészítés

A vajat és a cukrot habosra keverjük, a fűszereket hozzáadjuk, fokozatosan a tojássárgákat, majd a lisztet és a mandulát beledolgozzuk. Végül a keményre vert tojáshabot is beleöntjük, és a masszát fóliával (sütő- vagy pergamenpapírral) bélelt tepsibe simítjuk olyan egyenletesen, hogy egyforma magas felület keletkezzen. Folyékony vajjal bekenjük, és a mandulával, a fahéjjal kevert cukorral behintjük.

Előmelegített sütőbe toljuk, és 200 fokon kb. 25 percig aranysárgára sütjük. Még melegen felvágjuk, és lehetőség szerint azonnal fogyasztjuk, de hidege is ízletes ez a kenyér.


5. Diós- és mákos kalács különlegesség


Hozzávalók

- 5 dkg vaj,
- só,
- 3 tojás,
- 1 dl tej,
- 1 élesztő,
- 25 dkg liszt,
- 50 dkg cukor,
- 1 szelet étcsokoládé,
- 50 dkg darált dió,
- 15 dkg datolya,
- 1 alma
- 5 dkg mazsola,
- 5 dkg birsalmasajt,
- 6 evőkanál baracklekvár,
- 1 citrom,
- 1 narancs,
- 2 csomag vanília cukor,
- 50 dkg mák,
- 5 dkg mazsola.

Elkészítés


A tésztához a vajat és másfél evőkanál cukrot egy csipetnyi sóval habosra keverünk. Hozzátesszük a tojások sárgáját egyenként, majd a tejben feloldott élesztőt és a lisztet. Jól kidolgozzuk, és lisztezett deszkán háromszor kinyújtjuk, közben mindannyiszor fél-fél óráig pihentetjük.

A harmadik kinyújtás után annyi cipóra osztjuk, ahány rudat vagy patkót akarunk, és így megint fél óráig pihentetjük. Aztán késfok vastagságúra nyújtjuk ki, és a szélein egy-két cm-t kivéve beborítjuk az alább leírt töltelékkel. Rétes módjára felgöngyölve, rúd vagy patkó alakúra formáljuk, megkenjük tojással, néhány helyen megszurkáljuk és sütőlapra tesszük. Újra pihentetjük 15 percig, másodszor is megkenjük és meleg sütőben, közepes tűzön, kezdetben alsó, aztán felső lángon pirosas barnára sütjük.

Diótöltelék

Forró tejben feloldjuk a cukrot és az eltördelt főzőcsokoládét, majd beletesszük a darált diót, a kimagozott és apróra vágott datolyát, a meghámozott, reszelt almát, a mazsolát, az apróra vágott birsalmasajtot, 3 evőkanál sárgabarack lekvárt, egy közepes citrom és narancs lereszelt héját, a vaníliás cukrot, majd legvégül 1 tojás habbá vert fehérjét.

Máktöltelék

A cukorból vagy ennek megfelelő mézből készült szirupban megfőzzük a mákot, belekeverünk kevés reszelt citromhéjat, 1 csomag vaníliát, mazsolát, 2-3 evőkanál baracklekvárt és 1 tojás habbá vert fehérjét.


6. Diós- mákos kalács erdélyi módra


Hozzávalók (6 rúd kalácshoz)

A tésztához:
- 3-4 dkg élesztő
- 1 dl langyos tej
- 1 kg liszt
- 20 dkg porcukor
- 30 dkg vaj
- 4 db tojás sárgája
- tejföl.

Elkészítés


Az élesztőt a langyos tejben felfuttatjuk. A lisztből, porcukorból, vajból, a tojások sárgájából, és annyi tejfölből, amennyit felvesz, puha tésztát gyúrunk, amit jól kidolgozunk. Hat egyenlő nagyságú cipót formálunk, majd letakarjuk. Közben elkészítjük a tölteléket.

Diós töltelék

40 dkg dióbelet megdarálunk, citromhéjat, vaníliát teszünk bele, majd a 4 tojás fehérjét habbá verjük 25 dkg porcukor hozzáadásával. Összekeverjük a töltelékkel. Három cipót sorban, egyenként kinyújtunk és a diós tölteléket rásimítjuk. Megszurkáljuk, a tetejét tojássárgájával megkenjük, és szép világosra sütjük.

 

Tipp

A dióba és a mákba tetszés szerint 5-8 dkg mazsolát is tehetünk.

Mákos töltelék

40 dkg darált mákot összekeverünk 25 dkg porcukorral. Hozzáadunk 1 evőkanál mézet, kevés zsemlemorzsát. Forrásban lévő tejjel összekeverjük. Nem kell sok tej, mert sütéskor megrepedhet a kalács. A megmaradt 3 cipót kinyújtjuk, és amikor a mákos töltelék kihűlt, rákenjük. Megszurkáljuk, a tetejét tojássárgájával megkenjük, és szép világosra sütjük.


7. Karácsonyi fahéjas kalács


Hozzávalók

- 8 dkg cukor,
- 4 dkg élesztő,
- 5 dkg vaj,
- 1 csipetnyi só,
- 2-2,5 dl tej,
- 50 dkg liszt,
- 2 tojás,
- 1 citrom reszelt héja.

A töltelékhez:
- 10 dkg cukor,
- 1 evőkanál fahéj,
- 5 dkg mazsola,
- 5 dkg darált dió.

Elkészítés


A cukrot az élesztővel, a vajjal és csipetnyi sóval 2-2,5 dl langyos tejben feloldunk és 50 dkg liszttel, a tojásokkal, a citrom reszelt héjával együtt sima tésztává dolgozzuk. Letakarjuk, meleg helyen fél órát pihentetjük. Közben elkészítjük a tölteléket.

A cukrot, a fahéjjal, a mazsolával, és a darált dióval jól összekeverjük. A tésztát belisztezett deszkán kisujjnyi vastagságúra nyújtjuk, bekenjük 5 dkg olvasztott vajjal. Ezután a cukros-mazsolás tölteléket ráterítjük és feltekerjük. Kivajazott és lisztezett hosszúkás, formába tesszük, és addig pihentetjük, míg másfélszeresére nem emelkedik meg. Ezután tojással megkenjük, előmelegített sütőben 190 C-on 40-50 percig sütjük, rácson kihűtjük.

 

 

 

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL