ANGYALISKOLA

Ráhangolódás az angyali vezetésre

Szerző:
Szabó Anna
Az angyalokkal kapcsolatba kerülni áldott állapot. Az emberi érzék feletti világ megtapasztalására méltóvá kell válni. Puszta kíváncsiság vagy tartalmas időtöltés vágya nem elég. Az önismereten át vezet az út az angyali áldásig, a szűkös énedtől Örök Énedig.

A szerző üzenete

Kedves Olvasó! Vegyél mély lélegzetet, nagy sóhajjal fújd ki magadból a stresszes energiamintákat… kérd őrangyalod közreműködését, hogy a következő sorokból eljuthasson hozzád az üzenet, ami segíti utadat.

Az elmúlt hétvégén (július 12.-én) sor került az első angyaltalálkozóra. Szandalfon Arkangyal üzeneteivel teleírt oldalakkal érkeztem az Orczy-kertbe. Az arkangyal legfontosabb törekvése arra irányult, hogy az angyalokat behívhassuk életünkbe, amely igencsak sok változást hoz. Mivel sokan jeleztétek, hogy nem tudtatok eljönni, ezért ebben a leckében röviden megpróbálom összefoglalni, hogy mit is tanultunk, mivel is lettünk gazdagabbak.



A legfontosabb feladatok, amelyeket kaptunk

Meg kell küzdenünk az emberi intellektus nehézkes, büszkeséggel telített és az öt érzékszerven túli tapasztalatot kétségbevonó természetünkkel. Felelősséget kell vállalnunk életminőségünkért, mert mi választjuk meg, hogy miként tekintünk magunkra, mire engedjük, hogy képesek legyünk.

Az önkorlátozó félelmeket letenni, megtalálni az utat a kozmikus egység felé komoly szellemi feladat, amit tanulni kell. A világból áradó benyomásokat saját lényünk látásmódján - meditációk, szent könyvek olvasása, önismereti kurzusok által – szintetizálni szükséges, míg a keresésünk oda vezet, hogy azonosítjuk magadunkat az isteni Jósággal. Hagyjuk rajtunk keresztül megnyilvánulni az Univerzumot. Visszatalálni a fénybe segítenek az angyalok!


Belső úton

Az élet folyton változó hatásai alól nincs menekvés és ahány eseménnyel találkozol, annyiszor fedezhetsz fel új tulajdonságokat magadban. Amire érdemes edzeni, hogy a múltaddal, az elszenvedett fájdalmakkal ne rombold a jövődet. Gondolataid, belső beszéded, arra épül, amire a szüleid tanítottak, az iskolákban beidomítottak, valamint arra, ahogy életed felől határoztál. Nézz körül: tetszik, ami körülvesz? Az életed változásért kiált? Nem vagy egyedül. Sokunk érzékeli, hogy jelen korunkban a dolgok folyamatosan szétesőben vannak és ez a folyamat egyre erősebb, de a mélyreható változások nem feltétlenül negatívak.

Csak addig okoz zavart és görcsösséget, amíg ragaszkodunk a régi sémáinkhoz, régi életmódunkhoz. A kételkedés és a hitetlenség stációt bizonyára te is megjártad, és ha most itt olvasol, akkor felteszem, él benned valamilyen elképzelés az Univerzum magasabb rendű erejéről, mely bennem és benned, sőt minden más létezőben benne van. Biztosan tapasztaltad már, hogy amit nagyon akartál, nem valósult meg, máskor viszont csodálatosan, erőlködés nélkül a helyükre kerültek a dolgok, mintha valami láthatatlan erő tudná, mi a legüdvözítőbb számodra. Tanár vagy vezető, apa, anya, barát vagy akár a Mikulás van jelen, de ez a vezérlő jelenlét biztosít arról, hogy nincs miért aggódnod. Ráhangolódva intuícióidra belső vezetésre lelsz, visszatalálsz saját bölcsességedhez, Felsőbb Énedhez.


Angyali kísérőink

Találkozni más olyan emberekkel, akik hisznek az angyalokban megnyugtató élmény. Oké, nem diliztem be, mások is érzékelik a jelenlétüket, közbenjárásukat az életükben. Erről ugye az ember lánya a munkahelyén ritkán beszél, otthon esetleg talál nyitott érzelmű családtagot, ha mégsem, marad a naplóírás, a fórumozás a neten vagy a magányosság. Ahogy ott ültünk a sátortető alatt a fák árnyékában, fél óra elteltével már érezhető volt az emberek egymásra hangolódása. A szeretetteljes elfogadás, a teljes egyenrangúság, mert mi mindannyian meggyőződésre vágyunk az angyalok létezéséről.


Ha elfogadjuk médiumok, tisztán látók és más források állítását, hogy mindenkinek van két vagy több őrangyala, akik születésünktől fogva velünk vannak, sőt több élet alatt is kísérnek minket, akkor is mellettünk álltak, amikor élettervünket bevállaltuk… szóval jobban ismernek bennünket, mint mi magunk! Ők ismerik az Igazi Önvalónkat, hogy mire vagyunk képesek! Nem számít mennyi hibát követtünk el, még a gonosz hajlamú emberről sem mondanak le. Több élet alatt kiismerik fejlődésünket, tapasztalatainkat, nyitott könyv vagyunk számukra. Amennyiben hatékonyan segítenek bennünket és szép fejlődést érünk el életünkben, angyalaink dicséretet kapnak, emelkedik rezgésszintjük - tehát érdekeltek felemelésünkben.

Szüntelenül él bennük a törekvés a tökéletesedésre. Ugyanolyan önálló lények, mint mi. Van nevük, képességeik, kedvenc illatuk, színeik, habitusuk. Némelyikünk angyala bőbeszédű és gyorsan, sok információt akar átadni, de az én őrangyalom például mindig pontosan a kérdésre válaszol, ha többet akarok tudni, újabb kérdést kell feltennem. Amennyiben kinyilvánítod, hogy kéred őrangyalod segítségét, ő a szabad akarat törvényét figyelembe véve támogatja fejlődésedet. Semmit nem dönt el helyetted, viszont olyan szellemi erőket is hívhat melléd, akikről nincs is tudomásod. Elég elindulnod egy irányba, ő tudja milyen erősítéssel támogasson. Érkezhetnek speciális angyalok - őket az emberi világban szakmunkásoknak nevezhetnénk -, elhunyt szeretteink, lélektársi csoportunk tagjai is felbukkanhatnak szellemi segítőként. És akkor még nem beszéltünk a Felemelkedett Mesterekről, akik egykor közöttünk éltek, de mivel jól végezték a földi iskolát tanácsaikkal embertársaikat szolgálhatják a túlvilágról.


Hol vagy intuíció?

Az őrangyalok olyan védőszellemek, akik szellemi haladásunk felett őrködnek. Az angyalok bölcs Felsőbb Énedet vannak hivatva Isten törvénye szerint irányítani, és csakis a te szabad akaratod teljes meghagyása mellett. A karmaszerű megpróbáltatástól nem óvhatnak meg, de mindenkor támogatnak sugallataikkal. A kérdés: milyen a viszonyod a saját Felsőbb Éneddel, a saját belső bölcsességeddel. Gyakorlással közvetlen tapasztalatokat szerezhetsz, miként válik életed egyszerűbbé, teljesebbé és izgalmasabbá belső hangod, intuícióid által.


Meditáció

Ülj vagy feküdj le, hunyd be a szemed és légzéssel kezd ellazítani magad. Minden egyes lélegzetvétellel elméd ellazul, gondolataidat hagyd csapongani, egyikhez se ragaszkodj. Képzeld azt, hogy agyad nyugodt, mint egy csendes tó. Most irányítsd tudatodat tested egy mélyen belül elhelyezkedő részére, a gyomrod tájára, a hasi idegközpontra. Ez az a fizikai hely, ahol kapcsolatot teremthetsz megérzéseiddel. Képzeld azt, hogy egy bölcs lény él ott bent. Érezd a jelenlétét… ez a bölcs lény valójában a saját részed, intuitív önmagad. Beszélj hozzá, teremts vele kapcsolatot, megkérheted valamire, kérdezhetsz tőle. Ezt követően lazíts, ne törődj az agyaddal, az elméd locsogásával, és légy nyitott a válaszok befogadására. A válaszok szavak vagy érzések, képzetek formájában érkezhetnek, általában rendkívül egyszerűek, az éppen adott pillanatra vonatkoznak, nem múltra vagy jövőre.

Ha nincs azonnal válasz, hagyd tovább folyni az életedet. A válasz 72 órán belül megérkezik. Talán egy érzés, egy ötlet formájában, lehet egy személy révén, egy könyv mondata által, egy hirdetőoszlopon, a rádióban, vagy bármi más módon. Például megkérdezheted: mi az, amit itt tudnom kell? Mit kell tennem ebben a helyzetben? Bízz abban az információban, amit érzékelsz és cselekedj annak megfelelően. Ha valóban az intuíciód volt, meglátod, hogy fokozott erőt és elevenséget tapasztalsz magadban. Minél többször gyakorlod, annál jobban fog menni.



Felhasznált irodalom: A meditáció Shakti Gawain: Élj a fényben című könyvéből való.
Illusztráció: Theresa Lucero festményei

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL