SZÓRAKOZÁS

Balogh Edina - Semmi nem tart örökké...

Szerző:
Szabó Anna
Felismerik utcán, étteremben, vásárlás közben. Összesúgnak mögötte, megszólítják, közös fényképek készülnek. A Barátok közt sorozattal ismertté vált Balogh Edina türelmesen viseli a rajongók ostromát. Exkluzív interjúnkban újjászületéséről mesél.

2003-ban Balogh Edina nyerte a Miss Hungary szépségversenyt. Színészi pályáját 2004-ben a Dealer című színes magyar filmdrámában kezdte, majd beválasztották a Barátok közt tévésorozatba. A napokban államvizsgázott, diplomája szerint felnőttoktatás a szakterülete. Mellesleg önálló kiállításra készül, mert gyerekkora óta szeret festeni.


Kijózanító élmény

- Miként viszonyulsz az érzékek feletti világhoz? A spiritualitáshoz, az ezotériához?

- Szereztem tapasztalatot a létezésére. Az útviszonyoknak nem megfelelően közlekedtem az M0-ás autópályán a szalagkorlátnak ütköztem, a hátamban egy kamionnal. Kimerevítettem a szemem, a képre koncentráltam, úgy számoltam, ha fekete lesz a kép, akkor meghaltam. Abban a pillanatban eltűnt amitől, én Én vagyok. Egy tőlem hatalmasabb hatalom rendelkezett: életre ítéltek. Őrangyalok, talán az Isten szándéka nyomán teljes nyugalom honolt bennem. Hideg lett a kocsiban, annyit éreztem és hosszú időként érzékeltem, pedig másodpercek teltek el.

- Kíváncsi vagy a jövődre, jártál jósnál?

- Arra gondolsz, aki belenéz a gömbjébe és megmondja hány gyerekem lesz? Na, ebből nem kérek, szeretek ilyesmiben magam dönteni. A horoszkópokra se vagyok rákattanva. Egyébként figyelek a véletlenül felbukkanó jelekre, ha jobban ügyelek, talán a tavaly februári autóbalesetre is felkészülhettem volna. Bár ilyen eseményre senki nem tud edzeni, mégis előre jelezték, számítottam rá, hogy bekövetkezik. Tudtam a várható eseményről és arról is, hogy sértetlenül megúszom. Azt tudtam, hogy valami történni fog, és csodával határos módon sértetlenül megúsztam. Utólag három figyelmeztető jelet számoltam össze. A valóság kijózanító élmény volt, amikor ültem az irányíthatatlanná vált autóban, mögöttem egy kamionnal. Nekicsapódtam a szalagkorlátnak, az autóm pörgött-forgott, a kaszni minden eleme sérült, de én karcolás nélkül kiszálltam belőle. A jobb oldal teljesen roncsolódott, tehát ha valaki utazik velem, valószínűleg nem éli túl. De ez nem volt benne a tanításomban. Tanultam az esetből. Tudtam, hogy sokszor és sokaknak fogok erről majd beszélni… hogy milyen törékeny az életünk. Vagánykodtam a kocsival: nézzétek, milyen jól vezetek! Azt hiszem a tinédzser korból kinőve a fejembe szállt az önállósodásom első kézzel fogható bizonyítéka, az autóvezetés. Kijózanító élmény volt, amit szerencsésen túléltem.

- Hamar visszaültél a volán mögé?

- Fizikailag megtettem, de lelkileg nagyon összetörtem. Az autópályán senki nem jött a segítségemre, de tucatnyi autó elhúzott mellettem. Szinte éreztem a sajnálkozásokat, mégsem állt meg egyikük sem. Mások balesete láttán annyiszor mondogattam: velem ilyen nem történhet meg! Az élet alaposan rácáfolt erre a hitemre, romokban hevertem a baleset után közel egy évig. Nem bírtam feldolgozni, mert annyira tudtam, hogy létezik egy felsőbb erő, ami vigyáz rám és akkor most miért nem? Korábban úgy képzeltem: ez a jótékony erő megadja nekem, hogy semmiért nem kell kaparnom mindent készen kapok az életben, mert elém hozza a lehetőséget, nekem annyi a dolgom, hogy megragadjam. Joggal hittem ezt, hiszen addig az életem minden területén gördülékenyen haladtam. A váratlan balesetet nem tudtam, hogyan magyarázzam.

- Mit tanított neked ez a baleset?

- Egy éven keresztül nyomorúságosabbnál nyomorúságosabb teóriákat gyártottam, bezárkóztam lelkileg és a szó szoros értelmében is. Küzdöttem a napokkal, az órákkal. Eltűntek a céljaim, elzárkóztam a jövőtől. Az államvizsgát is halogattam a legvégsőkig, aztán már nem lehetett. Andragógiából, felnőttképzésből írtam a szakdolgozatomat, akkor lett új célom. Kidolgoztam a fejemből néhány alaptalan elképzelést, amitől csak a félelmek generálására voltam képes hónapokon keresztül. A mai napon ott tartok, hogy annak oka volt, amit megéltem. Úgy gondolom, bemutattak nekem egy nagy stop táblát! Élek, tehát még van dolgom ebben az életben.

Törekszem a figyelmemmel a jelenben lenni. Nem nyugtalankodni és attól félni, hogy ami korábban rendelkezésre állt, személyek vagy dolgok formájában, kicsúszhat a kezemből… már tudom értékelni a puszta létezést. A baleset átformálta az élethez való viszonyomat. Ez a Balogh Edina, nem ugyanaz, aki egy évvel ezelőtt volt. A tanulópénzt lelkiekben és valódi pénzben is megfizettem, hiszen a kocsi helyreállítási költségei az egekbe rúgtak. Saját hanyagságom miatt ezek a költségek a háromszorosába kerültek. Milyen érdekes, hogy a szüleim épp nem tudtak anyagilag besegíteni, bár lelki támaszuk fontos volt, de minden egyes forintot nekem kellett kinyögnöm. A kezemben maradt a baleset minden következményének viselése. Ami persze nem baj. Kemény leckét kaptam, éreztem a súlyát a tetteimnek. Felelősségteljesebb lettem! Felavattak a felelősségteljes életre! És örülök, hogy fizethetem a számlákat és megvan minden végtagom, mert a temetőben is végezhettem volna. Szerencsém volt.


A most hatalma

- Milyen lett az új Balogh Edina?

- Csendesebb. Régebben Alázatosnak hittem magam. Talán mostanra váltam igazán azzá. A Barátok közt sorozattal új fejezet kezdődött számomra, eleinte égett bennem a bizonyítási vágy. Nem tanultam a színészetet, csak az érdekelt, hogy önmagamnak, a kollégáknak és a közönségnek megfeleljen a teljesítményem. Figyeltem, tanultam, igyekeztem a legjobb formát nyújtani, nehogy csalódást okozzak, és így csalódnom kelljen magamban. Két évig ez a törekvés hajtott minden pillanatban. Azon nem agyaltam, hogy miért is jó ez nekem, mit ad az ismertségen és a fizetésen túl. A pénz semmilyen módon nem volt szempont az életemben, valahogy mindig lett. A szüleim támogattak évekig, aztán más munkákból jött a pénz máshonnan, de mert volt, nem okozott fejtörést. A bizonyítás, a „megmászom ezt a hegyet” gondolata minden mást elnyomott bennem. Ebben a sodrásban két év alatt tudatosult bennem, hogy szeretem a színészetet, a kamerák előtti jelenlétet, a közösen létrehozott pillanatokat. Minden nap alázattal megköszönöm, hogy idesodort az élet. Az én alázatom hálával teli, nincs benne félelem attól, hogy egyébként valamit nem érhetek el. Reggelente örömmel indulok a stúdióba, még akkor is, ha viharos helyzetek is adódnak, mert eszembe jut, hogy sírnék, ha nem jöhetnék, ha vége lenne. Minden nehézségével együtt: szeretem az életem!

- Nagyon fiatal vagy még. Úgy érzed, a színészet teljesít ki téged legjobban az életben?

- Hát igen… ráéreztél, hogy tökéletesen biztosan nem tudom, miben hiszek. Azt látom, hogy alázattal meg kell becsülnöm a születésemkor kapott adományokat, például a külsőmet. Az arcot, amim van, a testemet, az egészséget, hiszen sok embertársam küzdelmes úton, erőfeszítések árán érzi jól magát a bőrében. Ha nekem ez valamiért adatott, igyekszem jól gazdálkodni velük, mert tisztában vagyok vele, hogy semmi nem tart örökké. Ebből a mondatból nem következik, hogy már tervezem az öreg koromat. Mindig arra összpontosítok, ami éppen történik velem, ha alázattal jelen vagyok és teszem a dolgom, akkor nincs idő a kétségeket sorolni…jaj mi lesz öt év múlva?! Sok minden vár még rám, ahogy mindannyiunkra.


A mosolyterapeuta

- Szereted, ha szeretnek?

- Nagyon érzékelem a szeretet erejét. Sajnos befolyásol, egyszerűen zavar és frusztrál, ha azt érzem valakiből felém áradni, hogy utál. Szeretném azt hinni magamról, hogy szeretnivaló vagyok. Talán egyszer majd ehhez nem lesz szükségem külső visszaigazolásra, de még feltölt a másokból áradó szeretet. Nem megyek el senki ember mellett. Úgy gondolom mindenki üzenethordozó, soha nem tudhatjuk kitől milyen ajándékot, felismerést kaphatunk. Miután keresem a találkozások üzenetét, szeretem hinni, hogy megtalálom, mert érdekel. Rászoktam a mosolygásra. Komor arcú embereket is megmosolyogtatok. Valóságos kihívás a zárkózott különcöket szóra bírni. Olyan felszínes világot élünk… bár tudom, hogy valahol része vagyok ennek a világnak.

- Elérkeztünk az ítélkezéshez. Gondolom a „butuska szőkeséget” társítják hozzád. Hogy viseled?

- Boldog pillanatomban megmosolygom a kategorizálást, érzékenyebb állapotban kiborulok. Megnézem, kinek a véleményére adok, kinek a bántásait engedem el a fülem mellett. Feleslegesen nem akarnám megbántani magam, miért tenném. A számomra fontos emberek embereim mondatain viszont esténként sokat rágódtam. Jól kétségbe ejtettem magam, letapostam az önbecsülésem és másnap újra indultam fel a hegyemre. A megfelelési kényszerrel odáig jutottam, hogy kishíján feladtam a saját egyéniségem, amit nem szabad feladni senki kedvéért. Az a régi befolyásolható, bohém lány, aki mindennel elégedetlenkedett: eltűnt. Olyan apróságok, hogy kiszakad a ruhám, nincs a boltban kukorica, hisztérikussá tudtak tenni. Talán az önismerettel együtt jár az önuralom.

- Hiszel a véletlenekben?

- Sorsszerű események megfogalmazás közelebb áll hozzám. A páromat például egy termékbemutatón ismertem meg, ahova „véletlenül” keveredtem. Rengeteg olyan helyzet van, amelynek kezdetben nem hisszük, hogy van értelme, vagy tovább tud minket vinni. Majd a későbbiek során kiderül, hogy az akkori szituációból magunkkal hoztunk olyan tudnivalókat, amelyeket a jelenben fel tudunk használni. Fontos, hogy befogadók legyünk, és minden élethelyzetből kiszűrjük azokat a dolgokat, amelyek tovább vihetnek minket. A legutóbbi hihetetlen történet az volt, amikor felkértek egy rajzfilmhez próbafelvételre. A gyártásvezetőnél kifogásokat kerestem, valahogy mégis odaért az autóm a megbeszélt időben, a megbeszélt helyre. Korábban sosem szinkronizáltam, az amerikaiak mégis engem választottak és végül belejöttem, kiderült, hogy tanultam valami újat. Vagyis ha nem vagy nyitott, elzárod magad az új lehetőségektől.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL