GASZTRO

Gyorsan, finomat, rizsből

Szerző:
Szabó Anna
A magyar konyha a rizst elsősorban köretnek tartja, általában sültek mellé szervírozva. Pedig hússal vagy hallal, zöldséggel, sajttal tartalmas, gyorsan elkészíthető, finom és ízletes egytálétel lehet. Ez a rizottó, melynek nagyon sok fajtája ismert. Ismerkedjünk most meg néhánnyal.
Görög rizottó

Hozzávalók

- 2 közepes póréhagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 15 dkg húsos szalonna (legjobb a császár)
- 4 evőkanál olívaolaj,
- 30 dkg rizs
- 6,5 dl szűrt húsleves
- fél mokkáskanál só,
- 1 csapott mokkáskanál őrölt bors
- 50 dkg paradicsom
- fél-fél csokor rozmaring
- kakukkfű
- bazsalikom.


Elkészítés

A póréhagymát és a fokhagymát alaposan megtisztítjuk. Az előbbit kb. egy cm-es darabokra, az utóbbit finomra aprítjuk. A szalonnát kis kockákra vágjuk, az olajon kiolvasztjuk, majd rádobjuk a póréhagymát. 2-3 perc alatt üvegesre sütjük, és rászórjuk fokhagymát meg a rizst. 2-3 percig még tovább pirítjuk, majd ráöntjük a levest. Megsózzuk, megborsozzuk, amint újra forr, lefedjük, és kis lángon, 20 perc alatt szinte teljesen puhára pároljuk.

Közben a paradicsomot leforrázzuk, héját lehúzzuk, közepes kockákra vágjuk. A zöldfűszereket fölaprítjuk, a paradicsommal együtt a rizsbe keverjük, végül a tűzről lehúzva 10 percre lefedjük, hogy teljesen megpuhuljon. Tálaláskor kerülhet bele kimagozott olajbogyó, a tetejére pedig reszelt sajt.

Elkészítési idő: 45 perc


Rizottó olaszosan

Hozzávalók

- 2 vöröshagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 5 evőkanál olívaolaj
- 30 dkg rizs
- 6 dl átszűrt húsleves
- 1 csomag (50 dkg) fagyasztott leveles paraj (a friss még jobb)
- 15 dkg fenyőmag
- 1 mokkáskanál bazsalikom
- 8-10 dkg reszelt parmezán

Elkészítés

A vöröshagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk. Az olívaolajon 1-2 perc alatt megfuttatjuk, majd a rizst beleszórjuk. További 3 percnyi pirítás után a húslevest ráöntjük. Amint újra forr, közepes lángra állítjuk és 15-20 percig így pároljuk.

Az időközben fölolvasztott parajt lecsöpögtetve kissé fölaprítjuk (átnagyoljuk). Ha friss parajból készül, akkor azt először megtisztítjuk, és csak utána aprítjuk össze. A rizsbe keverjük, kb. 5 percig pároljuk, míg a rizs is teljesen meg nem puhul.

Közben a fenyőmagot serpenyőben, zsiradék nélkül aranybarnára pirítjuk. Tálaláskor a rizottót a bazsalikommal fűszerezzük, és a fenyőmagot, majd a sajtot is rászórjuk.

Elkészítési idő: 40 perc


Svéd rizottó

Hozzávalók

- 1 vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 3 evőkanál olaj
- 30 dkg rizs
- 6,5 dl szűrt húsleves
- fél mokkáskanál só
- késhegynyi őrölt bors
- 40 dkg füstölt hal
- 1 csokor petrezselyem
- 3 főtt tojás

Elkészítés

A vöröshagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, fölaprítjuk, és az olajon üvegesre sütjük. A rizst rászórjuk, 2-3 percig pirítjuk, majd a levest ráöntjük. Megsózzuk, megborsozzuk, lefedve puhára pároljuk.

Közben a hal bőrét lefejtjük, húsát közepes kockákra vágjuk, ha volna benne szálka, kiszedjük. A petrezselymet fölaprítjuk. A főtt tojást nagyobb kockákra vágjuk, és az előzőekkel együtt a puha rizsbe keverjük.

Elkészítési idő: 35 perc


Spanyol rizottó

Hozzávalók

- 1 vöröshagyma
- 1 -2 gerezd fokhagyma
- 3 evőkanál olaj
- 30 dkg rizs
- 6,5 dl szűrt húsleves
- fél mokkáskanál só
- késhegynyi őrölt bors
- 25 dkg konzerv tonhal
- 35 dkg konzervkukorica
- 4-5 újhagyma
- 1 szép piros húsú paprika
- 1 csokor petrezselyem

Elkészítés

A hozzávalókból - a svéd változatnál leírtak szerint - párolt rizst főzünk. Amikor már majdnem teljesen puha, a nagyobb darabokra vágott tonhalat, a lecsöpögtetett kukoricát, a vékonyan fölszeletelt újhagymát, a kis kockákra vágott paprikát és a fölaprított petrezselymet is belekeverjük. Még néhány percig pároljuk, illetve a tűzről lehúzva a gőzben puhítjuk.

Elkészítési idő: 35 perc


Tippek & trükkök

Némi bátorsággal a mi rizses húsunk is a rizottók közé sorolható. E fogás ízét-zamatát az adja meg, hogy a rizs a hozzávalókkal együtt, de legalábbis fűszeres húslevesben fő meg. Ha nincs kész húslevesünk - aminek nincs párja - leveskockából vagy ételízesítő porból is készíthetünk. A legjobb azonban, ha az ilyen alkalmakra mindig tartunk a mélyhűtőben egy-két adag lefagyasztott húslevest.



Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL