LELKIPATIKA

Hihetetlen, de beleszerettem!

Szerző:
Szabó Anna
Ez a történet nagyon fájdalmas számomra, de megosztom veletek, mert lehet, hogy valaki tanulhat, okulhat belőle. Biztos van közületek, aki most megvet, de akad tán olyan is, aki megért. Nem kérem, hogy mindenki álljon az én pártomra, hiszen én is nagyot hibáztam…
Egy borongós őszi délutánon - kezemben egy üveg finom borral - jókedvűen indultam haza. Meg akartam lepni kedvesemet! Hát sikerült!

Az előszobába lépve furcsa neszekre lettem figyelmes. Abban a pillanatban megszólalt bennem a lélek vészcsengője, és félénken nyomtam le a szobaajtó kilincsét. Amikor megpillantottam a „kedvest” a legjobb barátnőm karjaiban, egy másodpercig úgy tűnt, hogy az egész csak egy lidérces álom. Megdöbbenésemben elejtettem a bort, és megállíthatatlanul nevetni kezdtem. A tetten ért pár zavart magyarázkodásba fogott, majd döbbenten meredtek rám, hátha elment az eszem a fájdalomtól. De ekkor már annyira nevettem, hogy még a könnyeim is kicsordultak…


Bölcsödétől egyetemig

Annával már gyerekkorunkban elkezdődött a barátságunk. Ő jóval zárkózottabb volt nálam. Én mindig is nyitott, jó humorú és optimista ember voltam. Különbözőségünkkel inkább kiegészítettük egymást, Anna megírta az én leckémet, én pedig viszonzásul tanácsokat osztogattam neki, ha szerelmi bánata volt.

Szerencsésen alakult az életünk, még a középiskola után sem váltak szét útjaink. Anna kitűnő eredménnyel végzett, és közvetlenül a diploma megszerzése után jó állást kapott. Én pedig jegyben jártam az évfolyam legmenőbb pasijával, akivel pár év múltán össze is házasodtunk. Ám a barátságunk még ennek ellenére sem szakadt meg, pedig Annának nem volt senkije. Talán csak annyi változott, hogy sokszor hármasban mentünk kirándulni, moziba, szórakozni.

- Mire vársz? Menj már férjhez te is! – tanácsolgattam gyakran Annának. – Meglátod, milyen nagyszerű érzés, ha valakit meleg vacsorával várhatsz haza, meg amikor a legnagyobb gondod az, hogyan szerezz örömet a másiknak.

Úgy tűnt azonban, hogy Annát elkerülte a csoda, amit szerelemnek hívnak. Látszólag nem is kesergett ezen, megelégedett azzal, hogy egyre több a pénze, és karrierje felfelé ível.


Egy napon azonban egy szuper hapsival állított be hozzánk

A beszélgetés nehézkesen indult, azon vettem észre magam, hogy képtelen vagyok levenni a szemem a barátnőm partneréről, mintha az igézően kék szemek megbabonáztak volna. Néhány héten át négyesben jártunk szórakozni, de egy idő után észre vettem, hogy Anna kedvese is zavarba jön a pillantásomtól, és szívesebben figyel rám, mint saját partnerére. Rájöttem, hogy mind a négyünknek jobb, ha ritkábban találkozunk.


Próbáltam elterelni a figyelmemet

Egyre gyakrabban vállaltam különmunkát, előfordult, hogy késő estig bent maradtam a cégnél, csak hogy elkerüljem a közös programokat. A hetek múlásával azonban rájöttem, hogy szinte fizikailag fáj a férfi – András - hiánya.

„Ha legalább valakivel meg tudnám beszélni…” – sóhajtoztam magamban éjszakánként, miközben gyötrődve, álmatlanul forgolódtam mit sem sejtő, alvó férjem mellett az ágyban. A szavaknak van valami titokzatos mágiájuk, azt hisszük, amíg nem nevezünk nevén egy érzést, addig nem is létezik, el tudjuk fojtani magunkban. Ezért még a legtitkosabb gondolataimban sem mondtam ki, hogy ha akaratlanul is, de beleszerettem a legjobb barátnőm pasijába.

A szívem mélyén pedig éreztem, hogy csak egy telefonomba kerülne, hogy találkozhassak vele, és András inkább engem választana, mint a barátnőmet – Annát. Pontosan tudtam, hogy én sem hagytam hidegen a férfit, és így még riasztóbbnak, még veszélyesebbnek tűnt az érzés. De úgy nyomtam el magamban ezt a szörnyű gondolatot, mintha egy bűntény ötlete suhant volna át az agyamban.


Pszichológushoz mentem

„Elárulnám a férjemet, és a legjobb barátnőmet” – borzongtam meg, miközben egy ismert pszichológus telefonszámát tárcsáztam. Bár saját magam előtt is szégyelltem, hogy szakember segítségére szorulok, de úgy éreztem, ez az egyetlen módja, hogy kimásszak a kátyúból. Két hónapon keresztül jártam a pszichológushoz, és örömmel vettem észre, hogy lassacskán egyre kevesebbet gondolok a férfira. Titokzatos labirintus az emberi lélek, nem lehet nyomon követni, hol, mikor alakul ki benne egy érzés, vagy mikor szűnik meg. De már legalább kimertem mondani, hogy szerelmes lettem egy férfiba, akit alig ismertem, mégis, kemény, tudatos munkával meg a lelkiismeretem segítségével sikerült legyőznöm magamban az érzést.


Vörösbor a szőnyegen

Azon a napon olyan boldognak és felszabadultnak éreztem magam, mint talán még életemben soha. Ott hagytam csapot-papot a munkahelyemen, hogy a férjemet meglephessem, és hosszú hónapok óta először jól kibeszélgessük magunkat. Útközben vettem meg finom nedűt is.

A földre ejtett bor hatalmas, vörös tócsát hagyott a szőnyegen. Anna odalépett hozzám, lángvörös arccal valami bocsánatkérés-félét motyogott. De én akkor már annyira nevettem, hogy nem is hallottam. Azt sem vettem észre, amikor barátnőm felvette a kabátját, és lesütött fejjel kisompolygott az ajtón.


Hát így jártam!

Biztos van közületek, aki most megvet, de akad tán olyan is, aki megért. Nem kérem, hogy mindenki álljon az én pártomra, hiszen én is nagyot hibáztam. De ha valaki már elgondolkodik a tettemen, nekem már megérte…

Nem mondhatod el senkinek? Mondd el hát mindenkinek!

Továbbra is várjuk kedves Olvasóink leveleit, akik megosztanák problémáikat velünk, és másokkal. A szerelemmel, lélekkel, testtel kapcsolatos írásokat a palackposta címére várjuk. A legérdekesebb írásokat névtelenül jelentetjük meg a Lelkipatikában azért, hogy mások is tanulhassanak belőle.



Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL