SZÁMMISZTIKA

Ha a megpróbáltatás száma 7

Szerző:
Szabó Anna
A numerológiában az életünk során felbukkanó akadályokat próbáknak nevezzük. A próbák életutunk gyenge pontjai. Ezen a gyenge láncszemen túl kell jutnunk, ha megfelelő módon akarunk növekedni, fejlődni. Ha próbával találkozunk, és hathatósan meg tudjuk oldani, akkor sokat tanulhatunk. A próbák természetét életutunk mutatja meg.
A 7-es szám próbája azt mutatja, hogy a nehézségeid abból erednek, hogy kényelmetlenül érzed magad a saját érzéseidtől – pontosabban attól, hogy visszafogott vagy, és nem tudod kifejezni az érzéseidet.

Valószínűleg úgy érzed, hogy képtelen vagy javítani a helyzeteden, vagy pedig nem tudod megváltoztatni és javítani a körülményeket.

Hajlamos vagy állandóan kritizálni és panaszkodni, miközben nem igazán javasolsz semmit, amivel a talált hibákat ki lehetne javítani. Nagyon erősen úgy érzed, hogy kirekesztenek, és ezt az érzést eléggé negatív módon fejezed ki.

Hamis büszkeségérzeted miatt a valódi érzéseid a felszín alatt maradnak eltemetve.
Ha le akarod győzni ezt a próbát, akkor ügyelj arra, hogy ne túl visszafogottan és zárkózottan közelíts meg másokat, és tanulj meg bízni a képességeidben ahelyett, hogy a korlátaidon rágódnál.

Házasságot valószínűleg egészen addig nem tudsz kialakítani, amíg ezt a próbát sikeresen le nem győzted, ha pedig már házas vagy, amikor elérkezik ennek a próbának az ideje, nem lesz könnyű dolgod.




Vissza a cikkhez »


Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL