2017. október 21. - Orsolya
RSS hírcsatornák Pinterest Tweet
Megosztom
DXN termékek Az örök szerelem lakatja
Női Portál
2017. október 21. - Orsolya
RSS hírcsatornák Pinterest Tweet
Megosztom

Három varázslatos szárazföldi állat legendája

Enró

Korábbi cikkünkben három rejtélyes vízi teremtmény legendáiról írtunk, így most következzen három rejtélyes állat a kontinensről. Hogy mi a valóság, azt talán senki sem tudja. Egy dolog azonban bizonyosnak látszik; mégpedig az, hogy az emberi képzelőerő vízen, és szárazon is egyformán jól működik.

 

Rejtélyes lények

Rejtélyes lények

A griffmadár legendája


Első választottunk nem más, mint a griffmadár. Már az ókori görögök körében is igen nagy népszerűségnek örvendett ez a fejedelmi teremtmény. Görög nevének jelentése csőr, kampós orr, mely utal sas-szerű fejére, míg alsóteste a szárazföldi állatok királyáé, vagyis az oroszláné. Így tehát egy varázslatos lényben koncentrálódik mind a szárazföldi, mind pedig az égi hatalmak egysége. A griffmadár alakja feltehetőleg a mesés Keletről származik, s megjelenik például a persepolisi maradványokon; sőt a krétai knossosi palota dísztermének falfestményein is. Fénykorát a középkorban élte, mivel a nemesi családok előszeretettel választották címerállatukká. Budapest város címerpajzsát is egy aranyszínű griff, illetve egy aranyszínű oroszlán fogja közre.

Nem győzőm hangsúlyozni, hogy mindezen történetek inkább a fikció világához tartoznak, ám fontosnak tartom azt is hozzátenni, hogy az emberi képzelőerő sokszor bizonyságra talált (és talál) az eljövendő korok idejében.


Felhasznált irodalom: Farkas Henrik: Legendák állatvilága

 

SzavazzSzavazzSzavazzSzavazzSzavazz

loading...

Személyre szabott horoszkóp ingyen!

Add meg a születésed időpontját!

Év: Hó: Nap:

óra perc mp

vagy napszakot:

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Top 3 olvasnivaló

Válassz egy pillangót és derítsd ki, mit rejt a tudatalattid! - Képes pszichológiai teszt

Válassz egy pillangót és derítsd ki, mit rejt a tudatalattid! - Képes pszichológiai teszt

A régi kultúrákban a pillangó varázslatos átalakulását párhuzamba állították a lélek fejlődésével. A pillangó a hallhatatlanság, a reinkarnáció és a feltámadás szimbóluma. A teljes átalakulás jelképe, a változás szükségességét és a szabadság iránti vágyat jelzi, ugyanakkor bátorságot is jelent. Kedvenc pillangód pedig árulkodik az érzelmi világodról.

Tovább »
10 gyakori sminkelési hiba, ami jóval idősebbnek láttat a korodnál

10 gyakori sminkelési hiba, ami jóval idősebbnek láttat a korodnál

A megfelelő smink kiemeli a szépségedet, ezáltal nagyobb lesz az önbizalmad is és ápolt lesz a megjelenésed. Ám jó, ha tudod, hogy olykor idősebbnek is tűnhetsz egy-egy rosszul sikerült sminkkel. Bizony, érdemes odafigyelni arra, hogy megfelelő sminkelési technikákat alkalmazz, ezért megmutatjuk azt a 10 leggyakoribb sminkelési hibát, amely jóval idősebbnek láttathat!

Tovább »
Melyik szimbólumot érzed most a legközelebb magadhoz? - Választásod árulkodik a jövődről!

Melyik szimbólumot érzed most a legközelebb magadhoz? - Választásod árulkodik a jövődről!

Szinte mindenki kíváncsi arra, hogy mit hoz a jövő, és ezzel biztosan te is így vagy. Vess egy pillantást a cikkben szereplő szimbólumokra, és válaszd ki azt, amely elsőként kúszik a szemed elé. Ezek után nincs más dolgod, mint rákattintani, és elolvasni, milyen jövőt ígér a számodra!

Tovább »

Kalkulátor

Hajfestési kisokos

A rengeteg hajfestéknek, színezőnek köszönhetően szabad utat engedhetsz a fantáziádnak. Ám a drasztikus módon történő beavatkozás nem mindig marad következmények nélkül. Tudj meg hát mindent a hajfestési módszerekről, mielőtt belevágsz!

Még több kalkulátor »

Szakértők

Vargyai Györgyi

Spirituális személyiségfejlesztő

Kérdezz! »
Összes szakértő »
Vargyai Györgyi

Társkereső

Társkereső
Horváth Mária Eva Erika Éva Mária 
Társkereső
Antal Attila Preky69 Gyula Attila 

Még több társkereső »

Női Portál oldaltérkép