SZÁMMISZTIKA

A 3-as szám titka - Ha a szerencseszámod a 3..

Szerző:
Szabó Anna
Mi jut eszedbe a 3-as számról? Három gyermeked, esetleg unokád van? A Szentháromság ugrik be elsőként vagy éppen a mesebeli bűvös szám? De lehet, hogy március 3-án születtél vagy az 3-as szám alatt laksz az utcában? Végtelen a sor, de lássuk, mit jelenthet sorsunkban ez a szám?

 

Mint szimbólum


Nevezik a bölcsesség számának, az életerő szimbólumának és isteni teljesség számának is: „Omne tritum perfectum”, vagyis minden hármasság tökéletes a róla szóló latin mondás szerint. Ami az ábrázolásokat illeti, Isten szemét is egy háromszög belsejében ábrázolják. Ez utóbbi síkidom a szakrális geometria alapformáinak egyike.

Olyan közismert szimbólumokban is jelen van még ez a szám, mint a háromágú szigony vagy a liliom.

Az isteni hármas azonban nemcsak a kereszténységben szerepel: az egyiptomi, a görög és a hindu istenek élén is hárman állnak.

A Tarotban az Uralkodónő, az anyatermészet, a termékenység jelképe.

A hármas jelenti a test, a szellem és a lélek tökéletes összhangját is.

A hármas szám szülöttei


Mindenki, aki valamely hónap 3-án, 12-én, 21-én vagy 30-án jött a világra, a hármas szám jegyében született. Megvizsgálva ezeket a számokat, a jegyeik összege valóban minden esetben hármat ad (pl. 2 + 1 = 3). Még inkább hat rájuk a hármas bűvereje, ha február 19. és március 27. között vagy november 21. és december 27. között látták meg a napvilágot.

Ha elképzeléseiket is a fentebb említett napokon igyekeznek megvalósítani, akkor nagyobb eséllyel viszik sikerre azt. Sőt, ha ezek a napok csütörtökre, péntekre vagy keddre esnek, akkor még inkább.

Olyan munkát érdemes választaniuk, ahol emberek veszik őket körül. Lehet ez valamilyen művészi tevékenység (énekes, zenész, táncos) vagy bármi, amivel megszólíthatnak embereket, akár mondjuk bemondóként, tudósítóként valamelyik médiában. Remek felszólalók, könnyedén buzdítanak másokat, így ennek kapcsán kiváló politikai szóvivő vagy vallási vezető is lehet belőlük. Könnyedén szót értenek azonban a gyerekekkel is, így a pedagógiai pályán is érvényesülhetnek.

Akik a 3-as jegy égisze alatt születtek, magabiztosan törnek a csúcsra. Mindenképp kitűnni vágynak, tekintélyre törekednek, és kivívják maguknak a tiszteletet. Külsejüket tekintve is szeretnek kitűnni, általában követik a divatot, állandó bennük a tetszeni akarás, a hódítás. Felfogásuk gyors, aktívak, könnyen alkalmazkodnak az új helyzetekhez. Csak olyannak hajlandóak és tudnak engedelmeskedni, akit maguk is elismerésre méltónak tartanak, nehezen viselik az alárendelt szerepet. Ontják az ötleteket, bár ezek között vannak olyanok, amelyek kapcsán később rájönnek, hogy gyakorlatban nem megvalósíthatóak. Ennél fogva sokszor ugranak bele újabb és újabb tevékenységekbe, szeretik újabbnál újabb területeken kipróbálni magukat.

Megbízható és felelősségteljes emberek, főként, ha olyan tevékenységbe vetik bele magukat, ami nagyon érdekli őket illetve tudják, hogy saját érdekük megtenni. Hihetetlen energiákat mozgatnak meg, már csak azért is, mert nehezen viselik, kerülik a kudarcot. Remek csapatmunkások, szervezők és vezetők.

Azért szeretnek parancsokat is osztogatni, leginkább saját elképzeléseiknek megfelelően, amelyekhez egyébként is foggal-körömmel ragaszkodnak.

Nem szeretnek sem tartozni, sem lekötelezve lenni másoknak, így ha valamilyen szívességet teszünk nekik, azt igyekeznek minél hamarabb viszonozni. Büszke és makacs természetük van, de akiben bíznak, és akire felnéznek, annak adnak a szavára, így hajlandóak lehetnek megváltoztatni korábbi álláspontjukat.

Remek társalgók, hosszasan el tudnak merülni egy témában, főként olyanban, ami őket közelről is érinti. Saját magukról, sikereikről meg aztán pláne órákig tudnak regélni. Beszédük gyors és heves gesztikuláció is kíséri. Szinte bárhol, bárkivel megtalálják a közös hangot, szóba tudnak elegyedni akár az utcán, villamoson, boltban, akárhol. Kibeszélik a tehénből a borjút is, ha arról van szó: kiváló rábeszélő készségükkel jelentős sikereket érhetnek el az üzleti életben. Nyitottak mindenre, bármilyen információra, ezek kapcsán bármilyen technikai újdonságra, kütyüre is kíváncsiak.
A fentebb is olvasható állandó tetszeni vágyás a párkapcsolatára is érvényes. Ha a párjától megkapja az állandó csodálatot, akkor nincs is semmi probléma; azonban ha nem, akkor hajlamos a félrelépésre, mondjuk egy olyannal, aki földig ajnározza. Baráti körétől is elvárja a kellő figyelmet, humoros és szeret a társaság középpontja lenni. Ha valaki szomorú, egy hármas jegyű biztosan felvidítja. Nyüzsögnek, pörögnek állandóan, mellettük nem lehet unatkozni.

Bolygójuk a Jupiter, mely segíti, oltalmazza őket.

Színeik a bíbor árnyalatai, a mályvaszín és a viola, ilyen árnyalatokba érdemes öltözniük és öltöztetniük lakásukat, körülvenni magukat.

Kövük az ametiszt, melyet, ha lehet, mindig hordjanak maguknál ékszer vagy marokkő formájában.

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL