SZÁMMISZTIKA

Az 1-es szám titka - Ha a szerencseszámod az 1...

Szerző:
Szabó Anna
Elsőnek lenni valamiben, aranyérmet nyerni, felfedezni, feltalálni valamit nem mindenkinek adatik meg, viszont vannak, akiknek mégis fel-felbukkan életük során. Akár az 1-es szám jegyében születettek, akár az utcájuk első házának egyes számú lakásában élnek, vagy éppen életük első szerelmével élnek azóta is, és még sorolhatnánk.

 

Az első szám jelképezi a kezdeteket, ha valami új kezdődik, az Istent, a Teremtőt. Bolygója a Nap, eleme a tűz, a napja pedig a vasárnap. A fizikai erő, az egyediség, a férfiasság, a nyitottság száma.

Matematikai szempontból is egyedi, ugyanis minden számnak osztója, de neki csak önmaga az egyetlen osztója. Nem prím, de nem is összetett szám. És ha már matematika, nem feledkezhetünk meg a pitagoraszi számmisztikáról sem, mely az ego megjelenését látja benne. Az egyén számára ez pedig azt az életfeladatot jelenti, hogy a folyton feltörekvő tudatos énjét igyekezzen kicsit legyűrni.

Mindenki, aki valamely hónap 1-jén, 10-én, 19-én vagy 28-án látta meg a napvilágot, az egyes szám jegyében született. Megvizsgálva ezeket a számokat, a jegyeik összege valóban minden esetben 1-et ad (pl. 1 + 9 = 10, 1 + 0 = 1).

Jellemző rájuk, hogy ambiciózusak, kreatívak, elsősorban a munkájuk terén. Határozott egyéniségek, nézeteikhez meglehetősen ragaszkodnak. Amit elhatároznak, azt makacsul véghez is viszik. Nem szeretik a korlátozásokat, kötelezettségeket. Szakmájukat, hivatásukat legjobb tudásuk szerint űzik, példaként állva a többiek előtt. Ambiciózus magatartásuk és elsősorban önmagukkal szemben elvárt maximalizmusuk sok esetben megadja azt a sikert, hogy feljebb és feljebb lépjenek a ranglétrán. Kiváló vezetői vénával rendelkeznek, remekül bánnak az emberekkel, adott esetben az alkalmazottaikkal, akik felnéznek rájuk. Nyíltak, szeretik az embereket és a társaságot.

Amennyiben nagyszabású terveiket a már említett napokon igyekeznek megvalósítani, még nagyobb szerencséjük lehet, mint máskor. Sőt, ha ezek az időpontok vasárnapra vagy hétfőre esnek, akkor kiváltképp. Ezek ugyanis a szóban forgó jegy szerencsenapjai.

Gyakori köztük a művészi vagy sportolói hajlammal megáldott személyiség, érdemes az ebbéli tehetségüket, ha másként nem is, de hobbiként kiaknázni.

Adnak a minőségre, kedvelik a külsőségeket, legyen szó autókról, ruhákról, ékszerekről, bármiről, ami értékes és a luxus kategóriába tartozik.

A szerelemben is kezdeményező típusok, olyan társak, akik mellett ismeretlen fogalom az unalom. Ennek bizony árnyoldala is van, mert szívesen kacsintgatnak félre, szerelmük inkább fellángolás, mely hamar hamuvá ég.

Színeik a sárga, az arany és a barna, illetve köveik az efféle árnyalatokban pompázó kövek, mint például a borostyán. Válasszák ezeket a színeket minél többször öltözködésükben, lakásuk berendezésében, vagy a falakon.

Táplálkozásukban is hasznos, ha előnyben részesítik az ezen árnyalatban pompázó élelmiszereket, fűszereket, például a gyömbért, a sáfrányt, a mézet, a szerecsendiót, a mazsolát, a datolyát és a mézet.

Egészségük szempontjából jó, ha különösen vigyáznak a szívükre, mert rendszertelen lehet a keringésük, magas a vérnyomásuk, nem beszélve a komolyabb szívrendellenességekről. Ha kicsit engednek makacsságukból, rugalmatlanságukból, úgy megelőzhetőbbé válhatnak ezek a panaszok, csakúgy, mint a szintén lehetségesnek bizonyuló szexuális gondok, légúti bajok vagy szembetegségek.

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL