ÁLLATI CUKISÁGOK

Zimány Linda szívügye az állatvédelem

Szerző:
Szabó Anna
Már javában zajlik a balatonfüredi felkészítő tábor, ahol a Miss Balaton 16 versenyzője teljes gőzzel a készül a szombati döntőre. A szigorú napirendbe azonban egy rövid kirándulás is belefért a Siófoki Állatvédő Alapítványhoz. A versenyzőket Horváth Éva és a Los Angelesből hazatérő Zimány Linda is elkísérte, aki évekkel ezelőtt ugyanezen a versenyen indította el karrierjét.

 

Zimány Linda életében mindig nagy szerepet kaptak a házi kedvencek. A modell szerint a kulcs a szeretet és a felelős állattartás, ezzel magyarázza azt is, hogy első kutyája 17 évig volt mellette.

„Bonnie-t 10 éves koromban kaptam, attól kezdve pedig, egészen egy évvel ezelőttig elválaszthatatlanok voltunk. Aki háziállatot akar tartani, elsősorban felelősséget kell tanulni. Nem értem azokat az embereket, akik egyszer csak megunják kutyájukat, és kiteszik az utcára. Látva azt a rengeteg állatot, amelyeket az alapítvány gondoz, úgy vélem a Miss Balaton támogatása nem is kerülhetne jobb helyre” – mondta el Linda, aki elhatározta, ha megállapodik és családot alapít, örökbe fogad egy golden retrievert.

Lindát rengeteg emlék köti a Miss Balatonhoz, hiszen nyolc évvel ezelőtt ő nyerte meg a szépségversenyt, ezzel pedig elindult a modellkarrierje. Mostanában Los Angeles és Magyarország között ingázik, és a színész szakma elsajátítása tölti ki a mindennapjait.

„A Spy című filmben kaptam egy kisebb szerepet, azóta pedig több megkeresés is érkezett. Rengeteg castingra járok, de mivel sohasem tanultam színészkedni, nagyon sokat kell dolgoznom azon, hogy tényleg jó legyek. A felkészülésben egy acting coach is segít, bízom benne, hogy színészként is sikereket tudok majd elérni” – mesélte Linda, aki a tábor alatt még egyszer ellátogat majd a döntős lányokhoz, tanácsaival segítve a felkészülésüket.

A látványos fináléig még komoly felkészülés vár a 16 versenyzőre, ebben azonban nagyon sokan, többek között Horváth Éva és Seres Attila is segítségükre lesz. Azonban nem a döntősök az egyetlenek, akik nagyon várják augusztus 9-ét. A MINYATA Egyesület és a Siófoki Állatvédő Alapítvány ugyanis a döntőn veheti majd át a jelentkezési díjakból befolyt, majd a szervezők által megduplázott adományt.

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL