GASZTRO

Mángoldos cukkini - Te csodás!

Szerző:
Szabó Anna
Egyszerűen nem lehet nem szeretni. Könnyen, gyorsan elkészíthető étel, kitűnő magában és köretként is. Én akkor szoktam elkészíteni, amikor valamit nagyon gyorsan kell összeütnöm, és nem akarok a konyhában megsülni a hőségtől. Ez az alaprecept, ami ízlés szerint variálható is, a pedig mennyiség személyre szabható, alakítható. Készíthetjük serpenyőben, vagy akár wokban is.

 


Hozzávalók


- Vaj vagy bármilyen zsiradék
- Mángold
- Cukkini
- Fokhagyma
- Mandula
- Dió
- Só
- Bors

Elkészítés

1. A serpenyőben olvasszuk fel a vajat vagy az általunk használt zsiradékot. Az apróra vágott fokhagymát kicsit pirítsuk meg.

2. Tegyük bele a karikákra, vagy fél karikákra szeletelt cukkinit. Egy picit sózzuk, borsozzuk, aztán közepes lángon, lefedve pároljuk néhány percig.

3. Közben mossuk meg a mángoldot, szeljük vagy tépjük egy-két centis darabokra. (A szárával együtt felhasználhatjuk.)

4. Amikor a cukkini láthatóan kezd megpárolódni, tegyük hozzá a mángoldot. Helyezzük vissza a fedőt a serpenyőre. Hagyjuk közepes lángon körülbelül öt-hat percig főni.

5. Ha úgy látjuk, hogy a hozzávalók már megpuhultak, a mángold kicsit összeesett, akkor húzzuk félre a mángoldos cukkinit a serpenyő szélére, ahol van egy kis szabad hely, oda szórjuk bele az összetört diót és mandulát. Picit pirítsuk, majd az egészet nagy lángon keverjük össze.

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL