Szabó Anna
Végh Judit, Szabó Zsófi, Legerszki Kriszti, Bálizs Anett, Juhász Adri, Fábián Anita, Kondákor Zsófi és Braghini Rozina mellett Mihályfi Balázs, Baronits Gábor, Gesztesi Máté, Bozsó Péter, Posta Lajos és a sorozat legújabb szereplői is együtt bulizott. A TV2 sikersorozatának stábja már rendhagyóan, a stúdió udvarán búcsúztatják az évadot a nyári szünet beköszöntével. A Jóban Rosszban színészeire ráfér a lazítás, hiszen egy újabb, kemény munkával és izgalmakkal teli időszakot tudhatnak maguk mögött.

„Majdnem félévnyi börtönélet után jó a stúdióban úgy lenni, hogy nem szürke ruha és bakancs van rajtunk. Ahogy észrevettem, mindenki csajosan öltözött fel, színes ruhába. Ez bármennyire hihetetlen, de hatalmas feltöltődést jelent nekünk, akik ezeket a jeleneteket forgattuk. Most kiengedhetünk, bulizunk egy jót és bevallom, a finn vodka a rácsok között is jól jött volna néha.” – viccelődött Legerszki Kriszti, aki a nyári szünet alatt Németországot biztosan megcélozza, hogy meglátogassa anyukáját.
Végh Judit számára a nyár is folyamatos munkával telik, azonban a kikapcsolódásra is szakít majd időt.
„A stúdió udvarán rendezett bulik a legjobbak, hiszen itt mindig önfeledt hangulat kerekedik köszönhetően a kedvenc fekete-fehér whiskeynknek. Ránk fért a lazítás, hiszen húzós időszak volt ez mindnyájunknak. Sokakhoz hasonlóan nekem a nyáron sincs megállás, van munkám bőven ebben az időszakban is.” – mondta Steiner doktornőt alakító Judit, aki néhány napja debütált egy Kondákor Zsófival, Bálizs Anettel és Juhász Adrival közös színdarabban. „A feszített tempó ellenére persze a pihenés sem maradhat el. Néhány nap múlva hármasban, a családdal megyünk a Balatonra, utána pedig Péterrel kettesben utazunk Olaszországba.” – tette hozzá a színésznő.

A Jóban Rosszban színészei a néhány hetes pihenő után ismét visszatérnek a kamerák elé, a nézők azonban nyáron is naponta figyelemmel követhetik Csillagkút legújabb epizódjait a TV2 műsorán.
Jóban Rosszban – Mindig történik valami…
Minden hétköznap 19:30-tól a TV2-n!
OLVASS TOVÁBB!
A legérdekesebb pénzkeresési trendek 2026-ban
Az alábbi trendek és lehetőségek gyakorlati megvalósításához érdemes olyan szakértők tanácsaira támaszkodni, akik napi szinten látj...
SZÓRAKOZÁSHogyan szervezz gyerekzsúrt úgy, hogy te is jól érezd magad?
Ahogy közeledik a gyerek születésnapja, a legtöbb édesanyát láthatatlan, mégis mázsás súlyként nyomja a megfelelési kényszer....
SZÓRAKOZÁSEgyre több időt töltünk online: a nők vezetik a digitális váltást?
A digitális szokások az elmúlt évtizedben alapjaiban alakultak át, és egyre több megfigyelés mutat arra, hogy a nők nem csupán követik...
Téltemetés, farsangolás
Szerencsére, elérkezett a tél utolsó hónapja is, amit egyúttal - a régi hagyományok szerint –téltemető hónapnak is szoktak nevezni. ...
SZÓRAKOZÁSMinőségi ruhatári eszközök gyártása - Professzionális háttér minden igényre
Egy rendezvényhelyszín vagy közösségi tér szervezésekor gyakran kevés figyelem irányul a ruhatár megfelelő kialakítására, pedig ez ...
SZÓRAKOZÁSRubik-kocka, mint kreatív otthoni program
Az otthoni programok során gyakran keresünk olyan játékokat, amelyek egyszerre szórakoztatóak és fejlesztőek. A Rubik-kocka tökéletes ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK