PASISZEMMEL

Mikor engedjük el magunkat a nőnk előtt?

Szerző:
Szabó Anna
„Drágám, akkor én elmegyek oda… izé… tudod” – habogjuk zavartan, midőn kapcsolatunk hajnalán szólít a természet. Aztán később valahogy ezek a gátlások elmúlnak. Még a csajunk előtt is.

 

Megvan a varázsa annak, ha a férfiember évente egyszer legalább egyetlen hétvégét a haverjaival tölt. A tivornyák már közel sem olyan ordasak, mint néhány éve, a hajak kikopnak, a hasak megereszkednek, de a barátság kitart. Nekem meg aztán különösen kapóra jönnek ezek az alkalmak, hiszen ilyenkor írás terén feltankolhatok némi munícióval, amit aztán a bájos Hölgyolvasók színe elé tárhatok. Az évenkénti, cimborákkal megejtett nyaralás alól 2010 júliusa sem volt kivétel. Kis csapatunk megmutatta, hogy azért még harminc környékén sem kell leírni minket bulizás terén, ám ez a merész demonstráció azzal járt, hogy a nap már derekasan az égen fütyörészett, mire ágyba kerültünk. A reggeli órára való tekintettel minden sajgó idegszálammal az álom eljövetelére koncentráltam, ám még éppen elcsíptem a többiek beszélgetésének utolsó foszlányait. Egyik gyerekkori barátom azt fejtegette, hogy szakemberek szerint naponta legalább háromszor érdemes letelepedni a WC-re, ám a modern élettempó nem teszi lehetővé a felesleges terhektől való megszabadulás ilyetén sűrűségét. Mielőtt elaludtam volna, még jólesően elmosolyodtam. Ebben a pillanatban már tudtam, hogy mi lesz a következő témám Pasiszemmel. Ez a diskurzus ugyanis csak férfitársaságban hangozhatott el. De a dolgos hétköznapokon a szenvedő alanyai simán lehetnek a nők is…

Nicsak, ott szivárog el a tapintat!

Miután – szó szerint – másnap mindenki több-kevesebb sikerrel összevakarta magát, ismét felhoztam a kényesnek ígérkező, ám férfikörben abszolút magától értetődőnek tűnő témát. Nagyon nem kellett ezen fáradoznom, ugyanis az évek során ráeszmélhettem, hogy az altesti szokások kitárgyalása minden ötödik percben makacsul jelentkezik a srácok körében – a köztes időben pedig általában a szexről ejtünk szót. Csak ültem és hallgattam a kapcsolódó megjegyzéseket, és közben arra gondoltam, hogy vajon mikor még csak kerülgették a szószólók a mostani párjukat, akkor gondoltak-e arra, hogy egyszer majd minden fenntartás nélkül durrantanak bűzbombát az orruk alá? Alig hiszem. De sok tekintetben így működünk. Ha megvan valami, utána kényelmesen hátradőlünk, és már a látszatra sem adunk. Ám van, ami már az elején sem tabu.

Közös folyóügyeink

Az például már a legelső randin sem gáz, ha egy „bocs, ki kell mennem a mosdóba” lelépő szöveggel megkeressük a pisilő kisfiús emblémával ellátott ajtót. És ezzel még a Hölgyeknek sincs gondja. Úgy értem, ők is simán bevallják, ha kétbetűs kitérőt kell tenniük. Ilyenkor majdhogynem nyilvánvaló, hogy nem nagyobb dolgok elvégzése miatt látogatják meg a félreeső helységet. Basszus, egyébként jól feladtam magamnak a leckét… ilyen virágnyelven megírni az egész cikket! No de vissza a WC-be. A híres „sárga folyó” ügyét kipipálhatjuk, de előbb-utóbb eljön az idő, amikor hosszabb távra rendezkedünk be a dupla nullás fülkébe. Úgy, hogy a kis cukorborsónk is otthon van.

Keresztrejtvénnyel felfegyverkezve

Felettébb kellemetlen bevallani kicsikénknek a „barna medvével” folytatott küzdelmet, pedig hát mindenki megküzd vele. Férfiak és nők egyaránt. Nekünk, pasiknak ez sokkal rituálisabb szokás. Ahogy egyik barátom szokta mondani: a trónról intézi a nép dolgait. Vagy ha nem, akkor magunkhoz veszünk egy könyvet vagy egy keresztrejtvényt. Visszafogottabb időszakban ez lehet egy egyezményes jel: ha a barátnőnk azt látja, hogy a sportújsággal indulunk el a legkisebb helység irányába, akkor nem kell semmit kérdeznie, tisztában lehet a küldetésünk végcéljával. Mondjuk nem árt, ha közben szól a tévé, vagy valamilyen más hangforrás, különben azon (is) izzadunk odabent, hogy vajon szerelmünk hallja-e az egész műveletet. Az meg azért elég zavaró. Már akinek. „Nekem annyira jó a kapcsolatom a csajommal, hogy mi például a nagyobb ügyeket is nyitott ajtónál végezzük. Közben legalább tudunk beszélgetni” – adott helyzetjelentést Levi barátom (furcsa) otthoni szokásukról. Ez a fajta nyíltság azért még a társaság hétpróbás gazfickóinak is sok volt. „Egyszer nagyon rámtört a mehetnék” – nézett ránk az egy nyelvet beszélők tekintetével Zalán. „Apró bökkenő volt, hogy a csajom bent zuhanyozott. Valahogy kibírtam, amíg kijött, de mondtam neki, hogy a legjobbkor fejezte be. Legnagyobb döbbenetemre megkérdezte, hogy miért nem mentem be közben, mert őt nem zavarta volna, ha ott kuporgok. Nem is hittem volna, hogy ilyen megértő az én drágám…” – ámuldozott a cimbora. Szóval nem, ezt inkább megtartjuk magunknak. De van, amit egyesek nem.

Tényleg gázos a helyzet

„Jobb kint, mint bent. Mindig ezt mondom, Fiona” – hangzik a főszereplő egyik kedvenc mondata a Shrek című animációs mesében. Hát mi tagadás, néhány példányunk tényleg képes ogreként viselkedni – még a barátnője társaságában is. Az alul és felül kijövő…hm… nevezzük gázoknál az egész szobát betöltő kaján röhögésben tört ki a társaság. A többség ugyanis egyáltalán nem fogja vissza magát a nője mellett sem! Az egy dolog, hogy a falka tagsága előtt még be is jelentik, ha szagos merényletre készülnek, de hogy a gyengédebb nemet is meglepik néhány borzokat kenterbe verő bűzbombával… „Egyszer bedurrantottam egyet a paplan alá, mikor az aktuális csajom még nem feküdt mellettem” – kezdte élménybeszámolóját Attila. „Szegény lány, amikor felhajtotta a paplant… hát, kiosztott alaposan.” – nevetett barátunk, majd megjegyezte, hogy ő bizony nem csinál nagy problémát az altesti gázok kieresztéséből. Ha jönnie kell, az bizony megy is. Hölgyeim, megnyugtatásul közlöm: nem mindenki ilyen elvetemült, vagy ha eleresztjük magunkat, azt csendben tesszük. Amúgy egy ilyen pasis hétvégét nem ajánlanék nektek. Még a végén kiábrándulnátok belőlünk. Látjátok, ezért is kell a NŐ mellénk, hogy megőrizzük szocializált emberi mivoltunkat. Bár alkalomadtán azért jó elengedni magunkat. Amint látható, még előttetek is.

 


 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL