FOGYÓKÚRA

Gyümölcskúrák előnyei a fogyásban

Szerző:
Szabó Anna
Akár hisszük, akár nem, alakunk és egészségünk megőrzéséhez legjobb segítőink a gyümölcsök! Szerencsére évszaktól függetlenül mindig a rendelkezésünkre állnak, sőt számtalan idény gyümölcsöt vásárolhatunk meg fagyasztott vagy szárított formában, mintegy koncentrálva bennük a nyári nap melegét. Mire figyeljünk? Hogyan alkalmazzuk őket?

 

Heti egy gyümölcsnap = méregtelenítés


A gyümölcsök lehetnek egy-egy kúra alapjai, illetve kiegészítői, de tarthatunk hosszú távon heti egy gyümölcsnapot is, ami segít előre lendíteni az éppen folytatott diétánkat, vagy segít megőrizni a már elért karcsúságunkat! Jelen esetben vegyük a heti rendszerességgel tartott gyümölcsnapot. Ez esetben hozzá segítjük szervezetünket egy gyors és hatékony méregtelenítéshez, fellélegzik a bőrünk, normalizálódik a keringésünk. A test raktárai feltöltődnek vitaminokkal és ásványi sókkal, ami jótékonyan hat az immunrendszer, valamint az erőnlétünk szempontjából is. Akinek sikerül elszánnia magát a heti egy gyümölcsnap beiktatására, annak nem kell hosszú távon a súlya miatt aggódni, hiszen a jól megválasztott gyümölcsök kevés kalóriát, sok rostot és vizet visznek a szervezetbe, aminek következtében a heti egy napos kalóriacsökkentésnek köszönhetően, hosszú távon a súlyunk nem gyarapszik. Nem beszélve róla, hogy aki a gyümölcsnapot csütörtök, péntek táján tartja, annak a hétvégén nem csak kirobbanóan jó formája, de csodás alakja is lesz, hiszen már dédanyáink is tudták: a mérgek a szervezetben pangó vízzel együtt távoznak és azonnali néhány centi karcsúsodást is ígérnek.


„Átmenet” a diéta és az egészséges étkezés között


A kilencven napos diéta egyik meghatározó eleme szintén a gyümölcsnap - hasonló okokból. Amennyiben a diétánk más jellegű, hosszabb távú, akkor is kiemelten fontos a gyümölcsfogyasztás. Nem egy divatos kúra alapja a gyümölcs vagy a gyümölcsturmix reggelire. Ezzel mintegy sokkoljuk az anyagcserénket, felpörgetjük a teljesítményünket és az igazán rostos, tápláló gyümölcsökkel könnyedén kihúzzuk ebédig!

Fontos szempont lehet a gyümölcsök kiválasztásánál, hogy túlnyomórészt hazai gyümölcsöket fogyasszunk, valamint szezonban együk azokat, amik éppen érnek. Azoknak a gyümölcsöknek, melyeket a közelünkben éretten tudnak leszedni a gazdák, magasabb a tápanyag tartalmuk, mint azoknak, amiket hetekkel korábban, féléretten szedtek le és szállítottak. A félig érett gyümölcsök ugyan átesnek az utóérés fázisán, de napfénytől, víztől, a gyökereiktől elszakítva tápanyagtartalmuk nem hogy nem nő, inkább csak veszít az értékéből. Láthatjuk, igazi Jolly Jokerekkel van dolgunk, legyen szó a szezonban érő piros bogyósokról, az ősz ajándékairól, vagy a télálló hazai favoritokról, segítségükkel csak jól járhatunk.

Érdemes azonban néhány dolgot szem előtt tartani!


Szigorúan gyümölcs alapú diétákat ne tervezzünk 1 hétnél tovább! Szervezetünk nagyon finoman be van hangolva, hosszabb-rövidebb távon különféle tápanyagokat képes tárolni, de tartós és egyoldalú táplálkozás esetén nem csak a zsírraktárai merülnek ki! A meggondolatlanul hosszútávon tartó gyümölcs kúra, ha nem fogyasztunk semmilyen zsiradékot, A, D, E és K vitaminhiányhoz vezethet, hiszen ezek mindegyike zsírban oldódó vitamin.

Hasonló a helyzet a fehérjékkel is. Ha tartósan lecsökkentjük a fehérjebevitelt, a szervezetünk elkezdi a saját fehérjéit lebontani, amire bizony rámennek az izmaink, ami nagy kár lenne, hiszen a fokozott izommunka segít a legtöbbet a súlyvesztésben. Így egy ördögi kör részeseivé válunk, mindamellett, hogy állandó fáradtság, kedvetlenség lesz a társunk. A fehérjehiány okozhatja továbbá az immunvédelem átmeneti hiányát, vérszegénységet, szívritmus zavart, stb.

Mindez nem a gyümölcsfogyasztásnak, hanem az egyoldalú és rosszul alkalmazott gyümölcskúrának tudható be, ne essünk hát át a ló túloldalára! Alkalmazzuk okosan, fogyasszuk rendszeresen őket. Ne feledjük, segítségükkel könnyen megőrizhetjük álomalakunkat, megtarthatjuk a már sikeresen felvett egészséges táplálkozási szokásainkat, vagy épp kialakíthatjuk azokat! Étkezzünk a kúra befejeztével is mértékkel és változatosan!

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL