SZÓRAKOZÁS

Ki tudnál szabadulni? Vár a Szabaduló Szobák Éjszakája!

Szerző:
Szabó Anna
Budapest, 2014. JÚLIUS 17. - Hagyományteremtő céllal 2014. augusztus 1-én, első alkalommal kerül megrendezésre a SZABADULÓ SZOBÁK ÉJSZAKÁJA nevű rendezvény sorozat. A kezdeményezéshez 10 város, több mint 50 szobája csatlakozott.

 

A jövőben a szervezők évente 2 alkalommal rendezik majd meg a méltán nagy érdeklődésre számító eseményt.

Ezen a napon országszerte hosszabbított nyitva tartással, és 50% kedvezménnyel játszhat minden érdeklődő, 9 vidéki, és 41 budapesti helyszínen.

„Célunk, hogy a számítógéppel, okos telefonokkal történő magányos játékok helyett az élvezetes időtöltés egy olyan új alternatíváját tudjuk ajánlani, ami fejleszti az együttműködési és kommunikációs készségeket, mégpedig úgy, hogy azonnali pozitív visszajelzést, sikerélményt nyújt a játékban résztvevő felnőttek és gyerekek számára. Arról nem is beszélve, hogy a közös játék öröme, és különösen a közös siker hozzájárul mind az egyén önbizalmának, mind pedig a csapatkohézió megerősítéséhez.”- mondta el Pattantyús Ádám az esemény főszervezője

A SZABADULÓ SZOBÁK a kisiskolástól a nagymamáig szeretettel várnak mindenkit augusztus 1-jén, aki szeretne egy órára teljes mértékben kikapcsolódni, feltöltődni, és egy időre teljesen elfelejteni a hétköznapok gondját, baját! Aki szerette annak idején a Fort Boyard, Az erőd, vagy Játék Határok Nélkül című vetélkedőket, vagy szereti megoldani a tévében futó nyomozós krimiket, helyszínelős sorozatokat, az most élőben, barátai, vagy kollégái társaságában teheti magát próbára hasonló szituációkban.
A játékban nincs szükség lexikális tudásra, és másodfokú egyenleteket sem kell tudni megoldani, pusztán a józan paraszti eszünkre kell támaszkodnunk.

A szobák típusától függően az érdeklődők sok nevetésre, vagy ellenkezőleg pont borzongásra, számíthatnak. Azonban egy közös valamennyi szobában, csapatmunka, összefogás nélkül senki sem lehet sikeres! A szabadulás felé mutató út izgalmas feladatok megoldásán keresztül vezet a célba, minden helyszínen egy megoldható, és logikus feladatrendszert alkotva.

S bár valamennyi szabaduló szoba alapkoncepciója nagyon hasonló, egy zárt ajtajú szobából/szoba rendszerből kell kiszabadulni 60 perc alatt lakatok, számzárak nyitásával és a kerettörténet rejtélyeinek megoldásával, a játékok egyediségét a szoba köré felépített kerettörténet adja, az, hogy melyik korba, helyszínre, milyen rejtélyes ügyhöz repíti vissza a játékosokat a szoba üzemeltetője. A játékosok rengeteg téma közül választhatnak, bankrablás, szökés a börtönből vagy bordélyházból, menekülés a gonosz boszorkány elől, atombomba semlegesítése, mozifilmforgatás, eltűnt személy megkeresése, és még számos téma várja a játékosokat.

„Nagyszerű játék, tökéletes kikapcsolódás, és igazi buli, ami csapatmunkára ösztönöz. Összefogás nélküle nincs esély a kijutásra. Az egy óra nagyon hamar telt el, és közben igazi nyomozónak érezhettem magam, akinek számtalan logikai feladványt kell megfejteni, hogy megtalálja a szabaduláshoz vezető utat. Aki egyszer kipróbálta, nem tud szabadulni a játék varázsától. Alig várom a következő kihívást!” – tette hozzá Cseh László, többszörös olimpiai bajnok

A 2011-ben hungarikumként indult játék ötlet sikere a mai napig töretlen. Egyre több magyar és külföldi vendég próbálja ki az országszerte sokasodó szabaduló szobákat.
A magányos számítógépes játékokkal összehasonlítva ez a trend több, mint szívet melengető, hisz a közvetlen emberi kapcsolatokra, a kommunikációra épít.

„A szabadulós játék nagyszerű lehetőség arra, hogy a résztvevők próbára tegyék és egyúttal fejlesszék mind formális logikai, mind kreatív gondolkodásmódjukat. Különösen jól fejleszti az együttműködési készséget és a hatékony kommunikációt. Ugyanakkor az ismeretlen feladathelyzet, az idő szorításával együtt próbára teszi a résztvevők stressz tűrését is. Ezért a szabaduló szobában eltöltött 1 óra alkalmas az önismeret fejlesztésére és (kisebb létszámú) csapatépítésre is. Hiszen itt gyorsan kiderül, hogy ki hogyan reagál az ismeretlen kihívásokra, mennyire tud koncentrálni és teljesíteni időnyomás alatt, hogyan és mivel tud hozzájárulni a közös munkához, mennyire aktív vagy passzív része lesz a csapatnak, hogyan kommunikál a csapat egymással, stb.

Különösen figyelmébe ajánlom ezt a játékot kiskamasz, kamasz gyerekek szüleinek! Napjainkban nagyon sok gyerek rengeteg időt tölt "kettesben" a számítógépével, okostelefonjával. Ezért különösen fontos, hogy a szülők tudjanak olyan élvezetes időtöltést találni, alternatívát kínálni gyermekeik számára, amelyek ellensúlyozásképpen épp az együttműködési és kommunikációs készségeket fejleszti úgy, hogy azonnali pozitív visszajelzést, sikerélményt nyújt a gyerekek számára!” – egészítette ki Molnár-Sefcsik Yvette, pszichológus

Bővebb információk, és a kezdeményezéshez eddig csatlakozott Szabadulószobák országos listája a >>>szabaduloszobak weboldalon vagy a >>>szabaduloszobakejszakaja oldalon találhatóak.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL