Mi is az a Bach-virágterápia?
Női Portál
Tolnai Erzsébet - Bach virágterapeuta
2006-11-01
A nevéből már sejthetjük, hogy ez a terápiás módszer a növényeket, virágokat hívja segítségül. Azonban nem minden növény hasznos az emberi szervezet számára. Ennek megértéséhez egy kicsit ismerkedjünk meg az energiamezővel.
Mára már egyértelműen bebizonyítottá vált, hogy minden élőlényt energia mező vesz körül.

A növényeket energiájuk szerint 3 nagy kategóriába sorolhatjuk:

- Mérgező növények - az emberi szervezetnél alacsonyabb rezgéssel rendelkeznek

- Fűszernövények - az emberi szervezettel azonos szintű rezgéssel rendelkeznek

- Gyógynövények - az emberi szervezetnél magasabb rezgéssel rendelkeznek.

A gyógynövények hagyományos alkalmazásánál a bennük található hatóanyagukat hasznosítjuk, melyek remek gyulladáscsökkentő, méregtelenítő, vizelethajtó, stb. képességükkel sietnek segítségünkre.




Egy újfajta felhasználás

Dr. Edward Bach a gyógynövényeknek egy újfajta felhasználását dolgozta ki. Ez a módszer a növények rezgését (frekvenciáját) hasznosítja, mely információt közöl szervezetünkkel. Mindegyik növény más „energiával” rendelkezik, mely megfeleltethető az ember egy-egy lelki frekvenciájával.


Azonban nem szabad összekeverni a homeopátiával, hiszen ezeknek az esszenciáknak nincs potenciájuk. Adagolási mennyiségük nem változtatja meg a hatás kifejtésének a „helyét”. Ezek a készítmények a lélekre hatnak – ami által azonban szintén hatást gyakorolnak a testi problémákra is – de nem ez a hangsúlyos.


Hogyan is működik ez a gyakorlatban?

Ha valaki valamilyen oknál fogva elvesztette önbizalmát, akkor energia mezőjében az ehhez tartozó frekvenciában torzulás keletkezik, így kishitűvé válik. A Larch esszencia szedésével azonban szépen lassan, finoman - a szervezet megterhelése nélkül -, ez a negatív helyzet elmúlik, és ismét a megfelelő önbizalommal élheti életét.


A következő cikk témája: Hogyan segít a Bach-virágterápia a depresszióban.


Hogy tetszett?
Értékeld cikkünket!
1 2 3 4 5    

Játssz velünk, és nyerj!

Az Önművelés, Tudás Feng Shui titkai... Játssz és nyerj!

Ha helyesen válaszolsz kérdéseinkre, húszezer forint értékű Feng Shui ajándékcsomagot nyerhetsz Bányász Imréné Marika Villő, okleveles Feng Shui tanácsadónktól.
Ez a nyereményjátékunk 2010. 09. 03 - 2010. 09. 20-ig tart. Sorsolás: 2010. 09. 21.
Játszom » | Segítünk a válaszokban »

Ajándékutalvány a Borgo cipőbolttól

Játssz velünk és nyerd meg az 5 darab 10.000,- Ft értékű Borgo ajándékutalvány egyikét!
Ez a nyereményjátékunk 2010. 08. 25 - 2010. 09. 25-ig tart. Sorsolás: 2010. 09. 26.
Játszom » | Segítünk a válaszokban »

Minden héten új játékkal várunk!

JÁTSSZ! »

Segíts rajtunk!

Kérlek, segíts rajtam azzal, hogy szerető gazdim leszel, vagy juttass el hozzám egy kis adományt!

Kérlek, nézd meg a többi kutyust is!

tovább a többi árvához »

Hajszépítő trükkök

Van, amikor semmit nem tudsz kezdeni a hajaddal: fénytelen, rálapul a fejedre, vagy egyszerűen össze-vissza áll. A lényeg, hogy ilyenkor se veszítsd el a fejedet, az alábbi trükkökkel villámgyorsan megzabolázhatod tincseidet.

Még több kalkulátor »

Vass József András
Befektetési szakértő

KÉRDEZZ! »

összes szakértő »
Vass József András
Együttműködő partnerünk

Infinety Online Média és Marketing Kft.

Hihetetlen Magazin

Media Nexus

Life Magazin