Szabó Anna
A Universal Channel sorozata minden hétfőn, dupla részekkel jelentkezik, a főszereplőt alakító Mark Feuerstein szerint pedig két okból sem érdemes kihagyni a legújabb kalandokat: mert a Luxusdoki stábja a leglazább, a történetben pedig a magánélet és a munkahelyi dráma soha nem látott módon keveredik.

A Universal Channel sorozataiban valódi karakterek viszik a pálmát, így van ez a Luxusdoki esetében is. A gazdagok orvosát játszó Mark Feuerstein pedig legalább akkora egyéniség, mint az általa játszott Hank Lawson.

„Az első és a második évad forgatása során is készítettünk egy-egy rap videót, amelyek a szériához készültek. Nem csak azért jó ezeket megcsinálni, mert összehozzák a stábot, de jól is érezzük magunkat közben” – mondta el a színész, aki szerint legendásan jó a hangulat az orvosos produkció felvételein. Erről ő maga is gondoskodik.

A Haptonsban játszódó szériában nagy szerepe van Hank testvérének, Evannek is, aki rengeteget ad hozzá a műsor hangulatához. Ahogy azonban kiderült, a karakter eredetileg a Luxusdoki főhősének legjobb barátja lett volna.

„Az írók elképzelései szerint Hanknek nem lett volna testvére. Abban a percben viszont, amikor Paulo Costanzo besétált a stúdióba, a készítők látták, mennyire hasonlítunk egymásra. Így lett Evan inkább a testvérem. Másképp furcsa lett volna” – nyilatkozta Mark kollégájáról, akivel a való életben jól kijönnek. Csupán a képernyőn dúl majd kettejük között a viszály. - „Ebben az évadban rengeteg vendégsztárunk van, olyan színésznők, mint Natalie Zea, Julie Benz, vagy Shiri Appleby. De feltűnik majd a sorozatban Timothy Olyphant és a Green Bay Packers focicsapat egyik játékosa is” – sorolta mosolyogva a nagyobbnál nagyobb neveket a Luxusdoki sztárja.

A Luxusdoki minden hétfőn dupla epizódokkal jelentkezik, csak a Universal Channel műsorán!
OLVASS TOVÁBB!
6 ötlet, amellyel egy cég valóban örömet szerezhet női munkatársainak
Egy ajándékcsomagnak sokan örülnek, de vannak gesztusok, amelyek többet érnek, ha képesek megkönnyíteni a munkanapokat. Ilyen lehet a ru...
SZÓRAKOZÁSMiért csábítóbb egy ajánlat, ha visszaszámláló is van mellette?
Egy cipő ára 19 990 forint, és még két napig érvényes a kedvezmény. Mellette elindul egy óra, amely 17 percet mutat. A termék ára köz...
SZÓRAKOZÁSHogyan változtatta meg a mesterséges intelligencia a mindennapjainkat az elmúlt két évben
Az elmúlt két évben a mesterséges intelligencia fokozatosan bekerült a hétköznapi életünkbe....
Hogyan hathat pozitívan a videojátékozás a mentális egészségre
A videojátékok ma már a mindennapi kikapcsolódás természetes részét jelentik Magyarországon is....
SZÓRAKOZÁSA virtuális sport a nőket is meghódítja - Mit érdemes tudni a V-sportról?
A sport világa folyamatosan változik. Ma már nemcsak a stadionokban, a televíziós közvetítésekben vagy a sportpályák mellett találkozh...
SZÓRAKOZÁSHa igazán romantikus szilveszterre vágysz…
A december végi időszak mindig magában hordoz egyfajta varázslatos hangulatot, amit érdemes kihasználni, ha szeretnétek a párotokkal fele...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK