KÖZÉRZET

A víz a benned élő információ-hordozó

Szerző:
Szabó Anna
Üzenetet közvetít, rólad és a világról. Hiszed vagy sem, a víz tudja mindezt, csak ismerni kell hozzá. Számos kutatás bebizonyította mára, hogy sokkal több, mint egy egyszerű, folyékony halmazállapotú dolog.


A víz számtalan vallásban jelenik meg nagyon lényeges szereppel. Lehet ugyan a tisztátalanságtól való megszabadulás jelképeként magyarázni, de jelenléte így elvitathatatlan. Éppen ezért fontos megérteni a test-lélek-víz szentségének hármasságát. Ha pedig elindulsz ezen az úton, akkor előbb-utóbb bizonyárra szembesülsz majd azzal, hogy a víz rezgései üzenetet vesznek fel, hordoznak, valamint közvetítenek.

A mai kor embere már nehezen hiszi el, hogy evolúciója és a víz kapcsolata, milyen erős. Arról már sokat írtunk, hogy egy felnőtt ember testének 70%-a víz, de belegondoltál már abba, hogy akkor nagyrészt vízként létezel? Hisz, amellett, hogy egyik összetevőnk, szerves részünk, melyet folyamatos mozgásban tart szervezeted. Amikor ebbe a körforgásba hiba csúszik és testedben elkezd pangani a víz, akkor megbetegszel. Mivel ez az anyag szállítja el tested minden részébe az energiát, éppen ezért fontos a tisztasága. Többek között ezen az elven alapul a homeopátia is, mely a vízbe másolt információt használja a különböző mérgek által létrejött információk kitörlésére. Az előbb felsorolt példák még mindig csak kis szeletét képezik azoknak a tényeknek, melyek a tudósokat arra sarkallták, hogy a víz fizikailag tapasztalható tulajdonságait megismerjék.

 

Mikroszkóp alatt

Talán az egyik leghíresebb kutatás Masaru Emoto nevű japán fizikus-orvos nevéhez fűződik, akinek az eredmények után napvilágot látott tanulmányai világszenzációvá váltak. Emoto az ember gondolati és lelki állapota valamint a jégkristályok képződése között tételez föl szoros összefüggést. Vizsgálatai során arra jutott, hogy az emberi gondolatok, zene, írott és kimondott szó hatással van a víz kristályszerkezetére.

Kísérletei során desztillált vizet használt, amin majdhogynem semmilyen információ nincs. Nagyon egyszerű, mégis ötletes kísérletet talált ki: a desztillált vizet egy vizes pohárba tette, majd először Mozart, Beethowen, Chopin... stb. műveket játszott le két, a pohárra irányított hangszórón. Ezután mindegyiket lefagyasztotta, majd mikroszkóp alatt megvizsgálta őket. Az „alapállapotban” hatszögletű kristályszerkezet a negatív üzenetet hordozó zene hatására szétesik, a pozitív tartalom hatására pedig a kristályszerkezet azonnal létrejön.

Farewell song 
Chopintől

Kawachi

Metál zene

Gondolj csak bele, mi történhet a szervezetedben: ha a víz bekerül a szervezetbe, az átformálja a már a testben lévő vizet, mert egy erősebb rezgés mindig hatással van a gyengébbre. Többek között ezért is oly fontos, hogy tudd, honnan származik a víz, amit megiszol.

 

Benned élő információ-hordozó


Ezek után már talán neked is könnyebb úgy gondolnod a vízre, a színtelen, szagtalan folyékony halmazállapotú anyag helyett, mint információ-hordozó elemre, mely minden rezdülést felvesz, és azt eljuttatja minden egyes sejthez a szervezetedben. Hisz, ha betegségre gyanakodnak – jó esetben – először is vért vesznek, ami eredetileg víz volt. Tested minden sejtjéhez eljut a vízben lévő információ a véreden keresztül, és te is viszel fel rá hallásodon, agyadon és más érzékszerveden keresztül. Bizonyára neked is van olyan ismerősöd, akinek egy rossz hírt követően végzett vizsgálatok eredményei drasztikusan rosszak voltak.

Azonban ma élő embernek nemcsak a természetes rezgésekkel kell számolnia: rengeteg új hatásnak, például elektromágneses sugárzásnak vagyunk kitéve. Gondolj csak a mobiltelefonra vagy a mikrohullámú sütőre… És akkor még ott vannak saját betegségeink, melyek szintén egyedi rezgésszámmal rendelkeznek. Masaru Emoto a vízzel kapcsolatos kísérleteinek eredményét – lévén orvos-fizikus – egy új gyógymód kifejlesztésére használta fel, amit hadó-gyógyászatnak nevezett el. Lényege – hasonló, mint a homeopátiáé –, hogy a betegség rezgését egy azzal ellentétes rezgéssel semlegesíti. Vagyis miután megállapítják, milyen zavar van a testedben, vízbe másolják a zavart megszüntető információt, amit meg kel innod. Bár, mint minden új tudománynak és orvoslási módszernek, Masaru Emoto munkásságának eredményeit is sokan kritizálják. Ám a mai napig nem igazán sikerült megdönteni állításait, és reméljük, valóban hatásos lesz a gyógyíthatatlannak tartott betegségekre.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL