LELKIPATIKA

Ami nem öl meg, az erősebbé tesz

Szerző:
Szabó Anna
Aki szerelmi bánatban szenved, semmire sem vágyik jobban, mint hogy minél hamarabb megszabaduljon tőle. Pedig szakemberek szerint igenis jó hatása van az efféle szívszomorúságnak. A szerelmi bánat az egyik legnagyobb lelki megterhelés, de ha egyszer túlteszed magad rajta, általában jobb lesz a közérzeted, mint annak előtte volt.

 

Egyformán szenvedünk


Férfiak és nők, mégis különböző módon dolgozzuk fel a szomorú élményt. Az urak nemritkán a munkájukba temetkeznek, vagy keresnek maguknak egy másik nőt. Mi nők viszont visszavonulunk, és feltesszük azt a lemezt, amely az első randin szólt. Esetleg órákon át tépelődünk, és hosszasan telefonálunk a legjobb barátnőnkkel, aki újra meg újra türelemmel végighallgatja a szakítás történetét. (A barátok számára kissé megerőltetők ezek a beszélgetések, a szenvedő feleknek viszont nagyon fontosak lehetnek.)


Szembe kell nézni vele


Bátran. Sírd ki magad, nézegess régi fényképeket, megint sírj, sétálj, telefonálgass, ha igazán túl akarod tenni magad a szerelmi bánaton. Rendezd át a lakásodat, és dobd ki vagy dugd el az emléktárgyakat. Csak az nem használ, ha elnyomod magadban a szeretett személy elvesztésén érzett bánatot. Általában visszafelé sül el az a kétségbeesett kísérlet is, hogy hirtelen mással randizol, és görcsösen kényszeríted magad, hogy mostantól az új pasiba szeress bele. Óvatosan bánj az (amúgy jó szándékú) barátok párkeresési próbálkozásaival is!


Miután alaposan kiszomorkodtad magad, próbáld észrevenni az élet örömtelibb oldalait. Vannak ugyanis fontosabb dolgok is annál, mint hogy megalapítsd: véget ért egy szerelem. Igaz, egy frissen elhagyott személyre nehéz idők járnak, a szerelmi bánat mégis fontos a jövő szempontjából. Egy mondás szerint „ami nem öl meg, az erősebbé tesz". A válság megfelelő kezelése is lelki edzettséget ad. A megerősödött, edzett ember előretekint és végiggondolja, hogy a következő alkalommal mit csinálhatna jobban, illetve másképpen.


Vannak előnyei is


Az ember szembesül a szeretett személy elvesztésével, ami természetesen kiragadja őt a megszokott napi ritmusból, és elgondolkodásra készteti. A belső vizsgálódás során fontos kérdések és tanulságok merülhetnek fel. Az önkínzó rágódás nem vezet sehova, mégis hozzátartozik a tanulási folyamathoz. Megtanuljuk elengedni az emlékeket, és el kell fogadnunk, hogy a múltat nem lehet újra életre kelteni.

Ne feledd...

Az életében mindenkinek szüksége van legalább egy szerelmi bánatra ahhoz, hogy megértsd, miről is van szó, milyen érzés, és mi a jelentősége. Fontos szerepe van az egészséges világszemlélet kialakulásában, hiszen általa érettebbek leszünk. Bátran sírjon hát az, akinek szerelmi bánata van, mert ami nem öl meg, az erősebbé tesz…



Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL