Szabó Anna
Panna cotta hozzávalói

- 4 dl tejszín
- 2 dl tej
- 15 dkg cukor
- 1 tk vaníliaaroma
- 1 citrom leve és héja
- 20 g porzselatin
Elkészítés
Öntsük egy serpenyőbe a tejszínt, a tejet, és adjuk hozzá a cukrot, a vaníliaaromát, és a reszelt citromhéjat. Szép lassan melegítsük forráspontig, majd adjuk hozzá a citrom levét. (Ne ijedjünk meg, ha a citromlé egy kicsit összekapja.) Ezután kézi habverővel kevergetve főzzük néhány percig, amíg teljesen sima lesz az állaga, és egy kicsit besűrűsödik, majd szintén állandó keverés mellett szórjuk bele a porzselatint és vegyük le a tűzről. Addig keverjük, míg a zselatin teljesen feloldódik, végül szűrjük át egy szűrőn, hogy teljesen sima állagú legyen. Az elkészült panna cottát töltsük formákba, és hagyjuk kihűlni. Amikor már teljesen kihűlt, tegyük be a hűtőbe, hogy teljesen megdermedjen.
Madeleine
- 1 ek. méz
- 4 dkg őrölt mandula
- 3 db tojás
- 8 dkg porcukor
- 1 cs vaníliás cukor
- 8 dkg liszt
- 7,5 dkg olvasztott vaj
Tegyük keverőtálba a tojásokat, adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a mézet, és robotgéppel keverjük habosra. Folyamatos keverés mellett adjuk hozzá az őrölt mandulát és a lisztet, majd keverjük sima masszává. A vajat olvasszuk fel, majd hagyjuk visszahűlni, és kézi habverővel, keverjük hozzá a masszához.
A madeleine formákat alaposan vajazzuk ki, szórjuk meg liszttel, és kanalazzuk bele a masszát úgy, hogy kb. 3/4-ig legyenek. A formákat ezt követűen tegyük egy tepsire. Melegítsük elő a sütőt, helyezzük be a formákkal megpakolt tepsit, és közepes hőfokon süssük 10-12 percig. A sütőből kivéve fordítsuk egy rácsra a megsült madeleine-ket, majd hagyjuk langyosra hűlni.
Áztatott szeder
- 20 dkg fekete szeder
- 1-2 dl szeder vagy ribizli likőr
A szedret tegyük egy tálba, öntsük rá a likőrt és hagyjuk 1-2 órán át állni, hogy kissé magába szívja az alkohol ízét.
Tálalás előtt a hűtőből kivett panna cottával megtöltött formákat mártsuk bele néhány pillanatra forró vízbe, majd egy hirtelen mozdulattal fordítsuk rá a tányérra. Helyezzük köré a likőrben áztatott szederszemeket, locsoljuk meg egy kevés likőrrel, majd kínáljunk mellé néhány langyosra hűlt madeleine-t.
Forrás és képek: Gizi receptjei
OLVASS TOVÁBB!
Az olasz kávéélmény és az eszpresszó szívverése
Az olasz kávékultúra egy olyan világot tár eléd, ahol az ízek, illatok és emlékek gazdag történetet szőnek....
GASZTROTényleg be lehet rúgni a teától?
Hallottad már, hogy a teától be lehet rúgni? A svájci teaszakértő elmagyarázza, miről van szó....
GASZTRO5 szemérmetlenül gusztusos és finom sajtétel - Nem fogsz bennük csalódni!
Kevés olyan ember van, aki nem szereti a sajtot, de ha elolvassa ezeket a különleges recepteket, meg van rá az esély, hogy mostantól az is ...
Farsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek ...
GASZTROCsöröge - vagy forgácsfánk
Hazai süteményeink egyik méltatlanul ritkán emlegetett farsangi fánkja a Csöröge, könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető ropogós f...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK