Szabó Anna
Hozzávalók 14-15 db palacsintához
- 2 dl zabpehely
- 1,5 dl tej
- 1 db tojás
- 1 ek. méz
- csipetnyi só
- 2 ek. szójaolaj (vagy mogyoróolaj)
Elkészítés
A zabpelyhet keverjük össze egy csipetnyi sóval, öntsük fel az éppen csak langyos tejjel, és hagyjuk kb. 20 percig állni, hogy teljesen magába szívja a tejet. Ezután adjunk hozzá egy evőkanál mézet, üssük bele a tojást, majd robotgéppel keverjük alaposan össze – sűrű masszát fogunk kapni.
Egy teflon serpenyőt kenjünk ki olajjal, hevítsük fel, és amikor már elég forró a serpenyő, egy kisebb merőkanálnyit tegyünk bele a masszából, és formázzuk kicsi lepénnyé. (Egyszerre 5-6 palacsintát süthetünk így meg.) Alacsony hőmérsékleten süssük barnára az alsó felét a palacsintáknak, majd alányúlva, egy hirtelen mozdulattal fordítsuk át, és süssük meg a másik felét is. Tálalásig tartsuk melegen.
Mézes karamellizált alma hozzávalói
- 3-4 db édes alma
- 3 ek méz
- 1 mk vaníliaaroma
- 1 mk őrölt fahéj
Az almát hámozzuk meg, vágjuk négyfelé, távolítsuk el a magházat, majd vágjuk kisebb kockákra.
Egy serpenyőbe tegyük bele a mézet, és adjuk hozzá a feldarabolt almát, a vaníliaaromát, és az őrölt fahéjat. Kisebb lángon, a serpenyőt félig lefedve kezdjük el párolni az almát, majd néhány perc után, amikor az alma már kellően megpuhult, vegyük le a fedőt, és addig karamellizáljuk, míg a mézes lé kellően besűrűsödik és bevonja az almadarabokat.
Tálaláskor helyezzük tányérra a palacsintát, kanalazzuk rá a mézes karamellizált almát, és úgy kínáljuk!
Forrás és képek: Gizi receptjei
OLVASS TOVÁBB!
Ropogós kacsa almával és aszalt szilvával
Az egészben sült kacsa ünnepi ebédre és ráérős hétvégi főzéshez is jó választás. Az almás-szilvás töltelék kellemesen gyümöl...
GASZTROLikopin és a gyomorrák kockázatának csökkentése
Az egészséges táplálkozás mindenki számára fontos, különösen a nők esetében, akik hormonális változásaik miatt bizonyos daganatos ...
GASZTROAz olasz kávéélmény és az eszpresszó szívverése
Az olasz kávékultúra egy olyan világot tár eléd, ahol az ízek, illatok és emlékek gazdag történetet szőnek....
Tényleg be lehet rúgni a teától?
Hallottad már, hogy a teától be lehet rúgni? A svájci teaszakértő elmagyarázza, miről van szó....
GASZTRO5 szemérmetlenül gusztusos és finom sajtétel - Nem fogsz bennük csalódni!
Kevés olyan ember van, aki nem szereti a sajtot, de ha elolvassa ezeket a különleges recepteket, meg van rá az esély, hogy mostantól az is ...
GASZTROFarsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK