Szabó Anna
Hozzávalók 10 db-hoz
- 50 dkg liszt
- 3 ek porcukor
- 1 tk só
- 2 db tojássárgája
- 2,5 dl tej
- 5 dkg vaj
- 2,5 dkg élesztő
- 1 kisebb üveg eperdzsem
A lekenéshez, szóráshoz
- 4-5 ek kristálycukor
- 1 ek őrölt fahéj
- 3 dkg vaj
Elkészítés
Az élesztőt futtassuk fel egy kevés langyos, cukros tejben, a vajat olvasszuk fel, és hagyjuk langyosra hűlni. A tojások sárgáját keverjük simára a porcukorral, majd adjuk hozzá az olvasztott vajat, és a maradék tejet. Ezután öntsük bele a kenyérsütőgép üstjébe, adjuk hozzá a felfuttatott élesztőt, végül kanalazzuk hozzá a sóval összekevert lisztet. Indítsuk el a dagasztó programot - természetesen kézzel is megdagaszthatjuk a tésztát.
A megdagasztott tésztát tegyük át egy kilisztezett kelesztőtálba, és langyos helyen kelesszük 45-50 percig. Amikor a tészta megkelt, borítsuk ki egy lisztezett felületre, felezzük el, és mindegyik tésztadarabot osszuk el öt-öt egyenlő részre. A feldarabolt tésztákat formázzuk gombóccá.
A megformázott gombócokból egyesével nyújtsunk hosszú csíkokat, majd a tészta egyharmad részét vágjuk be több helyen derelyevágóval (vagy éles késsel). A másik felére vékony csíkba kanalazzuk rá az eperdzsemet, hajtsuk be a két szélét, végül tekerjük fel. (A két szélét azért kell behajtani, hogy sütés közben a dzsem ne folyjon ki.)
Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, és helyezzük el egymástól kicsit távolabb a megformázott rudakat. Takarjuk le egy konyharuhával, és kelesszük újra 45-50 percig.
Helyezzük előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük kb. 15 perc alatt szép pirosra. A sütőből kivéve a forró tésztát kenjük le olvasztott vajjal, szórjuk meg a cukros, fahéjas keverékkel, helyezzük rácsra, és hűtsük ki.
Forrás és képek: Gizi receptjei
OLVASS TOVÁBB!
Az olasz kávéélmény és az eszpresszó szívverése
Az olasz kávékultúra egy olyan világot tár eléd, ahol az ízek, illatok és emlékek gazdag történetet szőnek....
GASZTROTényleg be lehet rúgni a teától?
Hallottad már, hogy a teától be lehet rúgni? A svájci teaszakértő elmagyarázza, miről van szó....
GASZTRO5 szemérmetlenül gusztusos és finom sajtétel - Nem fogsz bennük csalódni!
Kevés olyan ember van, aki nem szereti a sajtot, de ha elolvassa ezeket a különleges recepteket, meg van rá az esély, hogy mostantól az is ...
Farsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek ...
GASZTROCsöröge - vagy forgácsfánk
Hazai süteményeink egyik méltatlanul ritkán emlegetett farsangi fánkja a Csöröge, könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető ropogós f...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK