Szabó Anna
Hozzávalók
- 1 db karalábé
- 30 dkg zöldborsó
- 2 db sárgarépa
- 1 db paradicsom
- 1 kisebb paprika
- 1 kisebb vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 30 dkg darált hús (sertés comb)
- 2-3 ek rizs
- 1 tk liszt
- 1,5 dl tejföl
- 1 dl főzőtejszín
- só
- őrölt bors
- tárkony
- 1 tk pirospaprika
- 2 ek olívaolaj
- 1,5 l víz
Elkészítés
A karalábét vágjuk kisebb kockákra, a vöröshagymát aprítsuk fel, a sárgarépát pedig vékonyan karikázzuk fel. A darált húst ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal, nyomjuk bele a fokhagymagerezdeket, adjuk hozzá a pirospaprikát és a rizst, dolgozzuk alaposan össze, majd vizes kézzel formázzunk belőle diónyi gombócokat.
A hagymát kezdjük el az olajon üvegesre párolni, adjuk hozzá a feldarabolt zöldségeket, és a kifejtett borsót. Néhány percig pároljuk, közben ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal és tárkonnyal, majd öntsük fel vízzel, tegyünk bele paprikát, paradicsomot, és forraljuk fel. Amikor felforrt, tegyük bele a húsgombócokat, és forraljuk fel újra, majd vegyük kisebbre a lángot és addig főzzük, míg a gombócok megfőnek.
A lisztet keverjük simára a tejföllel, és adjuk hozzá a tejszínt is. Amikor a leves készre főtt, csurgassuk hozzá a leveshez, óvatosan keverjük össze, majd forraljuk fel, és hagyjuk még pár percig főni.
Forrás és képek: Gizi receptjei
OLVASS TOVÁBB!
Az olasz kávéélmény és az eszpresszó szívverése
Az olasz kávékultúra egy olyan világot tár eléd, ahol az ízek, illatok és emlékek gazdag történetet szőnek....
GASZTROTényleg be lehet rúgni a teától?
Hallottad már, hogy a teától be lehet rúgni? A svájci teaszakértő elmagyarázza, miről van szó....
GASZTRO5 szemérmetlenül gusztusos és finom sajtétel - Nem fogsz bennük csalódni!
Kevés olyan ember van, aki nem szereti a sajtot, de ha elolvassa ezeket a különleges recepteket, meg van rá az esély, hogy mostantól az is ...
Farsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek ...
GASZTROCsöröge - vagy forgácsfánk
Hazai süteményeink egyik méltatlanul ritkán emlegetett farsangi fánkja a Csöröge, könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető ropogós f...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK