ANGYALISKOLA

Tartsd egyensúlyban a lelki békédet angyalokkal!

Szerző:
Szabó Anna
„Bocsásd meg a mi vétkeinket, ahogyan mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!„ Ugye, mennyivel egyszerűbb lenne követi ezt a tanácsot? De sajnos az élet, vagyis a lélek nem ilyen egyszerű. Nem tudjuk, nem akarjuk elengedni sérelmeinket, holott a másik oldalon ott van a bűntudat, hiszen a saját bűneinket hordozzuk, amiket magunknak sem tudunk megbocsátani, pedig angyalaink segítenének!

 

Tanulj meg megbocsátani!


Ezzel nemcsak annak teszel jót, aki bántott, hanem saját magadnak is, ha leteheted végre lelked súlyos terheit. Kik segíthetnének ebben a leginkább? Természetesen angyalaid, akik a legféltettebb titkaidat, sérelmeidet és lelkiismeret furdalásaid okait is ismerik.


Ki tudja, mi fáj jobban hordozni a bánatot vagy kiállni az igazunk mellett és vállalni, hogy még jobban a sárba tipornak? Ki tudja, mi fáj jobban, megbántani a másikat és úgy tenni mintha mi sem történt volna, vagy bocsánatot kérni és vállalni, hogy elutasítanak? A lélek végtelenül sérülékeny „szervünk”, fájdalmát nem csillapítják gyógyszerek. Egyetlen módja van annak, hogy meggyógyítsd, ha a megfelelő személy a megfelelő időben és módon megadja a feloldozást vélt vagy valós bűnödre. Ez pedig nagy feladat, hiszen megbocsátani nem könnyű, ami történt, megtörtént, nem tehetsz úgy, mintha nem fájna, nem szúrna, mint egy kavics a cipőben. De megteheted, hogy elmondod: „mindannak ellenére, amit elkövettél ellenem, fontos vagy nekem. Az életem része maradsz, nem kívánok semmi rosszat neked, de tudd, hogy amit tettél vagy mondtál, hatalmas fájdalmat okozott nekem. Elbizonytalanított, félelemmel töltött el.”


Nagyon nehéz olyan nagylelkűnek lenni, hogy ezt másokkal vagy akár magunkkal szemben is megtegyük, pedig feloldozást adni vagy kapni nem más, mint a legtisztább szeretet és bizalom egyik megnyilvánulási formája. Hiszen kinek a szava bánthat? Csakis azé, aki szeretünk! És kinek érdemes megadni az újrakezdés lehetőségét? Annak, akit szeretünk! Lássuk hát, angyalaid mikor, hogyan segíthetnek feloldani az ellentéteket, kihez fordulj, ha bánat ér, vagy megbocsátást szeretnél egy balul sikerült ügyed kapcsán.


Hívd Mihály arkangyalt, hogy helyre álljon a rend!


Ha életed legféltettebb területén, a családi viszonyokban okoz zűrt egy félreértett szó vagy balul elsült gesztus, Mihályra bizton számíthatsz. Ő közben jár a családi fészek békéjének helyre állításában, sőt, közben járásával a tisztázott félreértések után béke és harmónia költözik a szívekbe. Mihály megmutatja, hogyan állítsd helyre a rendet! Mihály vigyázó szemei kifürkészik azt is, ha valaki külső személy próbál éket verni otthonod nyugalmába.

Hívd Gábrielt, ha a szerelem által érzed bántva magad!
A szerelmesek civódásait Gábriel arkangyal simítja el. Ha képtelen vagy érzelmeidet lecsitíttatni, pedig szeretnéd hideg fejjel végiggondolni, miért érzed megbántva magad, vagy azt, hogyan bántottad meg kedvesedet, kérd Gábrielt, hogy nyújtson ebben segítséget. Ne hagyd, hogy a féltékenység, a bizonytalanság szárba szökkenve mérgezze a kapcsolatotokat. Inkább kérd, hogy mutassa meg, mi módon oldhatod meg a problémát úgy, hogy a dolgok visszazökkenjenek a régi kerékvágásba!

Hívd Rafaelt, ha mérgeznek a sérelmek!


Ha olyan régóta hordozol magadban mások által már régen elfeledett sérelmeket, hogy úgy érzed, nincs is értelme megoldást keresni, sőt, a belső érzelmi viharok esetleg már testi tünetként, betegségben nyilvánultak meg, akkor a legjobb, ha Rafael arkangyal segítségéért fohászkodsz. Kérd, hogy vegye magához azokat a gondolatokat, amik már az elviselhetetlenségig fokozódtak benned, majd mutassa meg, mit látsz rosszul, mi az, ami miatt képtelen voltál szabadulni tőle. Rafael adhat erőt ahhoz, hogy továbblépj, elfogadd a veszteséget vagy feldolgozd a fájdalmat, és úgy tudj rá tekinteni, mint egy hibás lépésre a múltadban, ami ugyan sok mindent elvett tőled, de már nem bánthat többé, és szabadon tovább léphetsz, meggyógyulhatsz.

Hívd Murielt, ha rosszkor voltál rossz helyen!


Teljesen más a helyzet, ha olyan sérelem ért, amit magad sem tudod miért vettél magadra. Megbánthatnak olyan idegenek, akik sérelmének céltáblájává válsz, csupán azért, mert nekik rossz napjuk van, vagy épp te voltál az első, akivel szembe találkoztak, és kiadták rajtad a dühüket. Ilyenkor szinte mindig magunkat ostromoljuk: „Miért nem volt annyi eszem, hogy visszavágjak, hogy lehettem ilyen bamba?”. Muriel arkangyalnak egyszerű képlete van arra, hogy segítsen belátni vagy beláttatni, rosszkor voltál rossz helyen! Kérd őt, hogy segítsen úgy visszaidézni a történteket, hogy láthasd az eseményeket az ő szemén keresztül! Segítségével küldj pozitív energiát és megbocsátást annak, aki beléd gázolt, hiszen sok esetben az ő baja nagyobb a tiédnél.

Sok millió számtalan esetben érnek kisebb-nagyobb sérelmek, ezért jó, ha angyalaid segítségével megtanulsz túllépni ezeken. Ne pazarold az energiáidat olyan érzelmekre, amik gúzsba kötnek lelkileg, majd megbetegítik a testedet is. Hiszen angyalszárnyakon érkezik a segítség, csupán kérned kell. Amikor sikerült túllépned a bajokon, adj hálát angyalodnak, aki segített neked és mosolyogva éld tovább az életedet!

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL