PASISZEMMEL

Technika tiporta rapid-randik

Szerző:
Szabó Anna
A férfi okostelefonjáról üzen a nőnek, miután becsekkolt a közösségi oldalon. A nő egyetlen szóval, sms-ben válaszol, majd sci-fi thrillert néznek az egyik felkapott plázában. Se virág, se andalgás, se holdfény. Modernségünk mártírja lett a romantika?

 

„Írtam egyszer egy könyvet” – mondja a kedvenc rajzfilmsorozatom egyik főhőse. „A-ha. Az mi?” – kérdezi unott képpel a felcsípni szándékozott csaj, miközben a telefonján pötyög. „Hát, olyan, mint az internet, csak fából” – jön a frappáns válasz. Valahova ide jutottunk. Kicsináltuk a meghittséget. Igen, mi férfiak, meg Ti nők. Teljesen felesleges lenne szegény dédmamákat előrángatni, hogy bezzeg akkor még – elég mondjuk másfél évtizedet visszamenni az időben. Sokkal nagyobb jelentősége volt minden levélnek, amelyeket az ismerkedés lázában fogalmaztunk meg, hogy aztán remegve, idegesen várjuk az első randevút. Lehet, hogy addig nem is láttuk a csajt. Most meg, ha szóba kerül egy szingli szöszke a társaságban, mi az első kérdés: fent van a profilja a neten? Ha fent van, csak ráüzenünk, és ha szerencsénk van, néhány óra alatt le is zsíroztuk az első találkát. Ennyi az egész. De jó az, hogy ilyen gyorsan le lehet zavarni ezt a részt? Nos, Pasiszemmel a következőképp fest a helyzet.

 

Hány z-vel van az, hogy találkozzunk?

Jelen sorok monitorra vetője mindig is egyik legfőbb fegyverének tartotta a csajozás során azt, hogy képes volt két épkézláb mondatot egymás mögé illeszteni. Persze jelen sorok elkövetője tisztában van azzal, hogy nem minden kantársa van birtokában eme csodás képességnek. Na, ők például biztosan nem mondanák azt, hogy milyen volt, amikor még hosszas levélváltások előzték meg a nagy találkozást. Nekik pont teljesen megfelel, hogy néhány sms-ben le lehet zavarni a kötelező köröket. Arra pedig már tényleg csak a legelvetemültebbje vállalkozik, hogy papíron ossza meg gondolatait a kipécézett Hölggyel. Mikor fogunk manapság tollat a kezünkbe? Maximum, ha valamit alá kell írni. De ezt annyira nem is bánjuk Pasiszemmel, mert elég strapás lenne minden alkalommal borítékot meg bélyeget venni, aztán meg elzarándokolni a postára, sorban állni, és drukkolni, hogy a levél el is jusson a címzetthez. Most meg – ha nem fagy le a laptop – két percen belül ott az iromány a csajnál. Szóval szép dolog a romantika, de a görbe betűk firkálása helyett érdemes inkább másra fordítani az energiánkat.

 

 

Nincsen rózsa randi nélkül

Szerencsés esetben a virágárus például közelebb van a kecónkhoz, mint a posta. Ha az írásról le is szoktak, virágot azért még mindig visznek a randevúra korunk hapsijai, de kérdés: biztosan már első alkalommal a pindurka orra alá kell dugni egy kisebb botanikus kertet? Először is, ma már a legtöbb kórót aranyárban mérik, meg aztán ki tudja, milyen lesz a találkozó – kezdésnek pont elég, ha a mozijegyet álljuk. Talán túlságosan lovagias gesztus, hiszen egy vadidegennel próbálunk ismerkedni, és egyáltalán nem biztos, hogy második alkalomra is sor kerül. Úgy meg aztán végképp felesleges ezzel bajlódni. Ám úgy gondolom, ha elmarad a virág, arról nem feltétlenül a férfi tehet. Hanem, Ti, nők. Nem hiszitek? Pedig nem egy helyről hallottam, hogy a pancser balfácán odakacsázott a randira egy halom illatozó rózsával, a csaj meg szinte sikító frászt kapott a gesztustól. Igen, valóban több Hölgy megerősítette, hogy ki nem állhatják, ha rögtön virággal indít egy pasi. És még Ti sírtok romantika után…

 

Tudod, miben maradjunk? Csendben!

Jó, hát akkor megbeszéltük, hogy a levelezés felett csúnyán eljárt az idő, és a virágot sem kell annyira erőltetni. Ugyanakkor minden randi-ötletek hiányában szenvedő férfi előtt fényesen feldereng a mentsvár: elviszem moziba! Igen, a mozi még a XXI. században is nyerő. Indításnak végképp. Kamaszkorom egyik csajozási technikákat tartalmazó könyve (lehet, hogy itt rontottam el mindent?), egyenesen azt tanácsolja, hogy ha lehet, akkor az első találkán mindenképp célozzuk be az egyik filmszínházat. Miért? Mert ha gázos a randi, és nagyon nem találjuk a dumcsizás közös fonalát, legalább a filmről tudunk egy kicsit beszélgetni. Ez praktikus gondolat, csak feltételezi azt, hogy a férfi és a nő képes csevegni egymással. Mert ez sincs mindig így. Körülnéztek néha, gondolom, és láttok párokat egymás mellett. Feltűnt, hogy sokan közülük mennyire nem képesek beszélgetni egymással? Kéz a kézben csücsülnek, és bámulnak a semmibe. Esetleg mindketten nyomogatják a telefonjukat. És a csili-vili bevásárlóközpontból kifele jövet azonnal vadul posztolják, hogy „de gáz randin vagyok túl!”. Pedig alakulhatna ez egészen másképpen is.

 

Csak segíts, ne helyettesíts!

Az előző bekezdést végigolvasva úgy tűnhetek, mint valami koravén szobahuszár, aki esküdt ellenségként tekint a modern vívmányokra. Ez egyáltalán nem így van, csak pont a csajozás érdemi részénél kell egy kicsit a háttérbe taszigálni őket. Az elején még jó szolgálatot tehetnek, hiszen tényleg nem kell heteket várni a levélváltásra, meg a vakrandi veszélyét is kihúzhatjuk, hiszen pár kattintással ellenőrizhetjük, hogy milyen lány vár majd ránk a megbeszélt helyen. Ettől függetlenül egy holdfénnyel megvilágított sétát nem hiszem, hogy bármilyen plázázás pótolhatna – igen, a mai nők is szeretnék még andalogni! -; és akár e-mailben vagy sms-ben is lehet olyan sorokat költeni, hogy a csajról leolvad a… a tudjátok mi. Tartom, hogy napjainkban sincs kicsukva a hidegre a romantika, és egy mai férfi, ha akarja, megtalálja a módját, hogyan tartsa a lépést a korral. Ám mindezt úgy teszi, hogy közben nem feledkezik meg azokról a lovagias dolgokról, amikor egykor jelentettek valamit. Ennek a kis odafigyelésnek talán egy második találkozó lesz a jutalma. Ahol akár már virágot is kaphattok. Csak találjunk a neten egy virágboltot a közelben.

 

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL