Szabó Anna
Hozzávalók
- 2 db csirkecomb
- 15 dkg bacon
- 3-4 db újhagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 25 dkg zöldborsó
- 2 dl tejföl
- só
- őrölt bors
- szerecsendió
- kakukkfű
- majoranna
- 2 db zöldségleveskocka
- 2,5 dl víz
Elkészítés
A combokat vágjuk ketté, a bacont kockázzuk fel, az újhagymát és a fokhagymát vékonyra szeleteljük fel. Egy serpenyőben süssük szép pirosra a bacon szalonnát, majd szedjük ki a kisült zsírból. Helyezzük bele a zsiradékba a combdarabokat is, és néhány perc alatt mindkét oldalát süssük fehéredésig, majd szintén vegyük ki a zsiradékból.
Tegyük a serpenyőbe a felszeletelt újhagymát, és pároljuk 1-2 percig, majd adjuk hozzá a fokhagymát is.
Tegyük vissza a serpenyőbe az elősütött combokat, és a kisütött bacont, majd óvatosan rázogassuk össze a hagymával. Öntsük fel vízzel, adjuk hozzá a leveskockát, és ízlés szerint fűszerezzük. Forraljuk fel, majd alacsony hőfokon főzzük félpuhára a combokat. Ekkor adjuk hozzá a zöldborsót, és főzzük puhára.
A tejfölt keverjük simára néhány kanál szafttal, csorgassuk bele a serpenyőbe, óvatosan rázogassuk össze, majd főzzük még pár percig, hogy a szaft egy kicsit besűrűsödjön.
Közben enyhén sós vízben főzzük ki a bulgurt, szűrjük, és öblítsük le. Egy serpenyőben hevítsünk 1-2 ek olajat, adjuk hozzá az alaposan lecsöpögtetett bulgurt, ízlés szerint sózzuk, majd keverjük össze.
Tálaláskor szedjük a bulgurt egy tányérra, helyezzük rá a combot, és ízlés szerint kanalazzunk rá a zöldborsós bacon szalonnás szaftból. Köretként kínálhatunk még rizst, vagy kifőtt tésztát, de egy szelet friss kenyérrel is tálalhatjuk.
Forrás és képek: Gizi receptjei
OLVASS TOVÁBB!
Az olasz kávéélmény és az eszpresszó szívverése
Az olasz kávékultúra egy olyan világot tár eléd, ahol az ízek, illatok és emlékek gazdag történetet szőnek....
GASZTROTényleg be lehet rúgni a teától?
Hallottad már, hogy a teától be lehet rúgni? A svájci teaszakértő elmagyarázza, miről van szó....
GASZTRO5 szemérmetlenül gusztusos és finom sajtétel - Nem fogsz bennük csalódni!
Kevés olyan ember van, aki nem szereti a sajtot, de ha elolvassa ezeket a különleges recepteket, meg van rá az esély, hogy mostantól az is ...
Farsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek ...
GASZTROCsöröge - vagy forgácsfánk
Hazai süteményeink egyik méltatlanul ritkán emlegetett farsangi fánkja a Csöröge, könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető ropogós f...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK