KÖZÉRZET

Öregedés - Stop!

Szerző:
Szabó Anna
Neked is lehetnek szép, feszes végtagjaid, nem csak a tinédzsereknek, függetlenül attól, hány éves vagy. Ehhez nem kell mást tenned, mint betartani a következő 7 pontból álló tervet!

 

Vajon miért retteg annyi ember az öregedéstől? Ez alatt azt értem, hogy egy felnőtt intelligens, érett ember, miért esik kétségbe a negyvenes évei táján, miért kell átélniük ezt a krízist. Furcsa, nem? Végülis az öregedés az élet természetes velejárója.

Bizony a munkával teli évek rányomják a bélyegüket a testedre, az arcodra, a megjelenésedre. Ha nem látszana rajtunk a korunk, a legtöbben nem is raknánk többet gyertyákat a születésnapi tortánkra.

A baj az, hogy átmosták mindannyiunk agyát. Nem egyszer hallhattuk fiatal korunkban a szüleinktől, hogy milyen jó volt még nekik, amikor fiatalok voltak, hogy mennyivel könnyebb volt az élet ’ésatöbbi’. Ezen lehet változtatni.

 

Legyél fit egy életen át

Nem kell azt hinned, hogy az öregedéssel együtt jár a test és a szellem leamortizálása is. Igenis tudsz ellene tenni, csak akarni kell. Nemcsak megőrizni kell testünk kondícióját, hanem javítani is kell. Lehet, hogy hihetetlen, de sokkal fittebb lehetsz negyven felett, mint a 20-as vagy 30-as éveid során.

 

Szerepminták

Nem hiszel nekünk? Csak egy példa: Helen Klein, 55 éves korában kezdett el kocogni, majd később lefutotta a maratont is. Ezt egészen’70-es éveinek a közepéig folytatta.

Ez nem egy elszigetelt vagy nagyon különleges eset, bár, sajnos, nagyon ritka. A hét bármelyik napján elkezdheted erősíteni, védeni, fittebbé varázsolni a testedet és a szervezetedet. Ezáltal hatalmas energiára teszel szert, mellyel kicsattanó életerőnek örvendhetsz szinte az élet minden pillanatában.

De először is meg kell értened valamit. Ezek a gyakorlatok vagy módszerek nem egy újabb hóbortból vagy divatdiétából származnak. Nem csodaszerkentyűkről vagy pirulákról van szó. Ezek régi, bevált módszerek.

 

Fitness, mindegy hány éves vagy
Kövesd a 7 pontot és hozd ki magadból a legjobbat!

1. Próbálj meg minden nap mozogni, ha mégsem sikerülne, akkor hetente háromszor mindenképpen. A testednek szüksége van mozgásra, tehát mozgasd meg vagy korán „lemondhatsz” róla.

2. Hetente legalább háromszor kimondottan erősítő gyakorlatokat végezz, ez jót tesz az izmoknak és a csontoknak is. Több mint 600 izom található az emberi testet és időről időre meg kell mozgatni mindegyiket, hogy ne „halljanak” el.

3. Igyál friss, tiszta vizet mindennap. Sok folyadékra van szükséged, hogy kellőképpen hidratált legyen a szervezeted, a bőröd és az agyad is.

4. Kerülj minden „zacskós vagy mikrós” ételt! Minden, ami természetes lehetne ezekben az ételekben, el van távolítva, hogy minél tovább állhasson az üzletek polcain. Valóban olyat szeretnél enni, amiben semmi természetes anyag nincsen? Persze, ez egyedül a te döntésed, de tudnod kell, hogy rengeteg adalékot tartalmaznak, mint színező, ízfokozó, tartósító, stb. melyek, hiszed vagy sem, de megrövidítik az életedet.

5. Egyél kevesebbet! Sajnos, mi emberek túl sokat eszünk.

6. Aludj többet! Az emberi test megköveteli a sok és minőségi alvást. Nyolc óra alvás nem rossz, de nem elég. Az sem mindegy, hogy mikor alszol. Reggel 10 és délután 2 között, ha alszol, a test hormonszintje sokat javul. Délután 2 és 6 között pedig csökkenti a benned felgyülemlett stresszt. Vagyis minden alvás más és más. Az időzítés nagyon fontos.

7. Lazíts többet! Már említettünk, hogy többet kell mozogni, de az is nagyon fontos, hogy többet pihenj. Ez nem azt jelenti, hogy többet tévézz! Inkább olvass, hallgass zenét, menj el masszázsra, többet utazz, oszd be a hétvégéidet. Azok az emberek, akik megtalálják az egyensúlyt az aktivitás a kellemes pihenés között, tovább élnek.

Valószínűleg, mikor elkezdted olvasni a cikket, nem erre számítottál. Nos, ezek volnának a mi tanácsaink, melyek nem „divatosak”, nem csúcstechnika, egyszerűen csak működnek. Ha betartod a fent említett tanácsokat, már egy hónap elteltével érezni fogod, hogy jobb kondícióban vagy. 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL