UTAZÁS

A boszorkányok földje

Szerző:
Szabó Anna
Ha nem csak térben, hanem időben is utazhatnánk, biztos sokan keresnének fel olyan helyeket, ahonnan ma is különös erők küldenek jeleket. Hiszen az igazságtalanul boszorkánynak kikiáltott asszonyok máglyán megperzselt lelkei ma is az igazukat keresik. Pattanjunk hát seprűnyélre, és lássuk, hol laktak vagy laknak mostanság boszorkányok.

 

Szlovákia - Bajmóc


Szinte természetesnek vehetjük, hogy ahol a misztérium egyszer megvetette a lábát, onnan nem tágít! Aki boszorkányok után kutat, előbb-utóbb a
túlvilág többi képviselőjébe is bele fog futni. Északi szomszédaink is büszkélkedhetnek a Nyitra folyó völgyében egy kísértetek és boszorkányok lakta várral. Mára az aranymosókat felváltották a turisták, akik tavasszal, az ezüstszalagként kanyargó folyó melletti Bajmóc városkájában élhetik át a jeges borzongás élményét. Már messziről is felsejlik gondolatainkban, micsoda mesés életük lehetett a hajdanán itt élőknek. A korabeli francia kastélyok mintájára átépített ódon, öreg erődítmény a maga 365 ablakával, különös kalandokat ígér.

A túlvilági lények tavasszal a legaktívabbak, a kastély falai között. Ezt kihasználva a helyiek ilyenkor napokon át tartó fesztivált szerveznek, amire a bajmóci vár szellemei, kísértetei, boszorkányai és vérfarkasai is kíváncsiak. A fesztivál szervezőinek kedveskedve előbújnak rejtekhelyeikről, és
derekasan rémisztgetik az ide látogatókat, akik ennek örömére vagy visszatérő vendégek lesznek, vagy egy életre elmegy a kedvük a túlvilágiak iránti kíváncsiskodástól. Akit elijesztettünk attól, hogy kísértetekre vadásszon Bajmóc várában, azt arra buzdítjuk, kiránduljon nyugodtan a környéken, hiszen Szlovákia legszebb részén, gyönyörű környezetben tehet óriási sétákat. Megcsodálhatja a várat a távolból is, hátha sikerül elcsípni egy, a vár felett útjára induló boszorkát, de ha nem, akkor is láthatta Szlovákia egyik legszebb várát.


Természetesen a vár területe nem csak a mesevilág emlékeit őrzi, hiszen a várudvar alatt látogatható egy barlang, ahol találunk két kisebb tavat is. A föld alatti kis tó partján eltűnődhetünk azon, hogy ennek partján - mikor még a városkának és a várnak híre sem -, volt már akkor ősemberek lakták a barlangot! Talán nem véletlen, hogy az egykor itt élt emberek, vagy természet feletti lények lelkei nem vágynak innen sehova, inkább tűrik a turisták hadát, mintsem elhagyják egykori otthonukat.
A vár körüli park is kínál érdekes látnivalót, hiszen itt áll Mátyás király hársfája. Életkorát 700 évre becsülik, amit viszont pontosan tudunk, hogy a kerülete eléri a 12 métert. Egykoron a király itt nagy lakomákat és tanácskozásokat rendezett, és mi is megpihenhetünk árnyékában. Aki pedig hosszabb kirándulást tervez ide, mindenképpen élvezze ki a park gyógyfürdőjét, mielőtt búcsút int Bajmóc várának.


Dél-Amerika, Bolívia - La Paz


A világ egyik legmagasabban lévő városában járunk, annyira közel az Istenekhez amennyire csak lehet, ugyanakkor oly távol a jóléttől, amennyire csak képzeletünkbe belefér. Bolíviában az iskolázottság, vagy annak hiánya és a társadalombiztosítás, illetve annak a tömegek számára megfizethetetlen volta tartja életben a varázslók, kuruzslók és boszorkányok, boszorkánymesterek létjogosultságát. Ennek köszönhetően itt, La Pazban, a mai napig virágzik a boszorkánypiac. A népgyógyászatban használatos gyógyfüvektől, a koka levéltől kezdve, a mumifikálódott állatokig, vagy azok magzatain keresztül mindent megvehetünk, amivel magunkat, egészségünket és otthonunkat megvédhetjük a gonosztól - átoktól vagy rontástól.

La Pazban nem üldözik világgá a boszorkányokat, sőt! A vásári forgatagban lépten-nyomon színes, nagy szoknyás koka levelet rágcsáló asszonyokkal találkozhatunk, akik kérésünkre - és persze némi adományért cserébe - kapcsolatba lépnek az égi szellemekkel és tolmácsolnak nekünk. Ez itt egyáltalán nem hihetetlen, hiszen az itt élők több mint fele indián, így La Pazban laknak legnagyobb arányban őslakosok Bolívia ezen részén. Ennek köszönhetően a helyiek máig erősen kötődnek ősi hagyományaikhoz, legendáik áthatják mindennapjaikat. Kéréseikkel a gyógyítókon és a boszorkányokon keresztül fordulnak Intihez, a napistenhez, vagy Pachamamához, a nagyhatalmú és gondoskodó földanyához. Ezeknek a rituális üzenetváltásoknak elengedhetetlen kellékeit itt szerzik be. A piaci árusok portékái között szerepelnek a gyógy- és fűszernövények, füstölők, amulettek, és egyébb gazdagon díszített ékszerek. De találunk itt szárított állatfejeket és testrészeket, illetve állati zsírból öntött gyertyákat is, szárított tatut, és szintén szárított lámamagzatot szép számmal, melyeket előszeretettel visznek otthonukba a helyiek - ezzel védve magukat a tolvajoktól vagy épp a túlvilág ártó szellemeitől. 


És itt nevelkedik a következő generáció is, hiszen itt lesik el a fiatalok a varázslás, a mágia tudományát. A piac mágikus vállalkozói itt tanítják a fiatalabbakat arra, hogyan készítsenek bájitalt, melyek az itt kapható afrodiziákumok alapanyagai. És hogyan jósolhatnak, vagy épp alakíthatják kedvezően a hozzájuk forduló kuncsaftok jövőjét. És a varázslat még csak most kezdődik, hiszen mindenkit vár La Paz, és a nyüzsgő forgatag! 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL