Szabó Anna
Tészta hozzávalói
- 50 dkg liszt
- 1,5 dl tej
- 1,5 dl víz
- 3 dkg vaj
- 1 tk só
- 1 tk cukor
- 2,5 dkg élesztő
Töltelék hozzávalói
- ízlés szerint szalámi, kolbász, sonka
- lapka sajt
- reszelt sajt
Elkészítés
A vajat olvasszuk fel, majd a langyos tejjel, és a langyos vízzel együtt öntsük bele a kenyérsütőgép üstjébe. A lisztet keverjük össze a sóval, kanalazzuk rá a folyékony hozzávalókra, majd morzsoljuk rá az élesztőt és szórjuk rá a cukrot.
Indítsuk el a dagasztóprogramot, dagasszuk meg a tésztát. (Jó, ha kétszer is elindítjuk egymás után a dagasztóprogramot, hogy szépen kidolgozott tésztát kapjunk.) Természetesen kézzel is megdagasztható.
A megdagasztott tésztát tegyük át egy lisztezett kelesztő tálba, majd langyos helyen kelesszük kb. 30 percig. Ha megkelt, borítsuk ki lisztezett felületre, nyújtsuk ki 2-3 mm vastagra, majd vágjuk fel akkora darabokra, amekkora a sütéshez használt forma mérete. A formát béleljük ki sütőpapírral, állítsuk az oldalára, majd kezdjük el rétegezni a hozzávalókat.
Először tegyünk bele egy darab tésztát, majd arra egy szelet lapka sajtot, ízlés szerint szalámit (kolbászt vagy sonkát) és szórjuk meg bőségesen reszelt sajttal. Addig rétegezzük a hozzávalókat, míg teljesen megtelik a forma. Végül a tetejét kenjük le olvasztott vajjal, majd langyos helyen kelesszük ismét 30 percig.
Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 40-45 perc alatt süssük készre. A sütőből kivéve hagyjuk a szendvicskenyeret kicsit hűlni, úgy kínáljuk.
Forrás és képek: Gizi receptjei
OLVASS TOVÁBB!
Az olasz kávéélmény és az eszpresszó szívverése
Az olasz kávékultúra egy olyan világot tár eléd, ahol az ízek, illatok és emlékek gazdag történetet szőnek....
GASZTROTényleg be lehet rúgni a teától?
Hallottad már, hogy a teától be lehet rúgni? A svájci teaszakértő elmagyarázza, miről van szó....
GASZTRO5 szemérmetlenül gusztusos és finom sajtétel - Nem fogsz bennük csalódni!
Kevés olyan ember van, aki nem szereti a sajtot, de ha elolvassa ezeket a különleges recepteket, meg van rá az esély, hogy mostantól az is ...
Farsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek ...
GASZTROCsöröge - vagy forgácsfánk
Hazai süteményeink egyik méltatlanul ritkán emlegetett farsangi fánkja a Csöröge, könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető ropogós f...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK