KÖZÉRZET

Így befolyásolja életedet a misztikus Hold

Szerző:
Szabó Anna
Megigéz, vonzza a tekintet. Ha nem látható, akkor is keressük az éjszakai égbolton. Számos mese és legenda született a Holdról. De azt tudod-e, hogyan befolyásolja szervezeted működését?

 

Mini Holdhatározó

Kevesen tudják, hogyan különböztessék meg a növő és a fogyó Holdat. Erre egyszerű recept, ha az ABC két betűjéhez viszonyítod formáját. Tudniillik Magyarországról szemlélve a dagadó D, míg a csökkenő Hold C betűt formáz.

Ősidők óta különleges hatást tulajdonítunk a Holdnak. Már az emberiség kezdetén megjelentek festményeken, faragásokon, későbbi leletek szerint pedig az ókorban istenségként tisztelték. Szinte minden kultúrában a Nap férfi, a Hold pedig a női erőket képviseli. Míg a Nap az életerő, addig a Hold a gyógyítás szimbóluma, amihez erősen kapcsolódik a termékenység, a gondoskodás, a tűzön-vízen át védelmező anyai szeretet. Női létünk számos szakasza – nem meglepő módon – erősen kötődik ciklikusságával a Holdhoz. A hirtelen ránk törő szélsőséges hangulatváltozásoknak – rendrakási kényszernek, hisztinek vagy éppen túlságosan is jókedvnek, a mindent eluraló lustaságnak – az eredendő okát nem feltétlenül depresszióban és egyéb lelki bajokban kell keresni. Hiszen életünk minden területét átformálja a Hold.

 

 

 

Első szakasz: Újhold - megújulás

Az újhold istennője Artemisz volt, a szűzies és egyben harcias vadászistennő. Ő a születésnek, tehát minden kezdetnek a védője.

Ahogy az ezüstbolygó úgy mi is megújulunk, amikor a vékony holdsarló napról napra növekszik. Vagyis, ha úgy érzed, újjáéledsz, javul testi állapod, hirtelen kicsattansz a tenni akarástól, gyanakodj az újholdra.

Ha éppen szeretnéd elhagyni valamilyen rossz szokásodat, megválni függőségeidtől, akkor azt célszerű Újholdkor megtenned. Hiszen akaratod ilyenkor acélossá válik.

A fogyókúra ideje is ez, és nem csak a lelkierő miatt, hanem mert a méreganyagok is gyorsabban ürülnek ki a szervezetedből.

 

Második szakasz: Növő Hold – a nagy beteljesülés

Lassan félholddá tagad az újhold. Ilyenkor kell az újhold alatt megtervezett dolgokat véghezvinni. Nem a fogyókúrádra gondolunk. Sőt. A hízásra hajlamosak vigyázzanak ilyenkor, mert könnyebben kaphatnak fel pár kilót, ha nem figyelnek oda.

 

Harmadik szakasz: 
Telihold – a túlcsorduló energia

Ha különösen érzékeny vagy a Hold különböző fázisaira, akkor a súlyos álmatlanságtól szenvedhetsz. 

Azonban van egy jó hírünkis : ilyenkor érheted el testi és szellemi képességeid csúcspontját. De ez akár kimerítővé válhat, mert meggondolatlanná, kapkodóvá tesz minket a Telihold. Statisztikák szerint ilyenkor a leggyakoribbak a szakítások és a veszekedések is, hiszen a feszültség a legjobb táptalaja ezeknek.

 

Végső szakasz: 
Fogyó Hold – a feltöltődés

A félhold egyre kisebbé válik, végül teljesen eltűnik. Elméd lecsillapodik. A pihenés a feltöltődés kiváló időszaka ez, ami előkészít a megújulásra. Célja, hogy teljes erővel indulhass neki majd az első szakasznak, az újholdnak.

 

Tudományos bizonyítékok

Számos kísérlet vetette górcső alá a különböző Holdfázisokat, melyek végül mind igazolták a népi megfigyeléseket. Például dr. Gall és dr. Grabley az érzékeny idegzetű embereknél a depressziót erősebb megjelenését, illetve tengeri betegséghez hasonlatos szédüléses állapotot figyeltek meg. Ráadásul a megfigyeltek közül sokan minden ok, és előzetes betegség megjelenése nélkül belázasodtak, és ez az állapot csak a holdtölte után szűnt meg.
A népi hiedelmeket és a vallást oly elutasító Szovjetunióban is találtak bizonyítékot tudósok Holdhatásokra. Még a hetvenes években figyeltek fel arra a jelenségre, hogy Nap-Hold együttállásakor (vagyis napfogyatkozáskor) megsokasodnak a hirtelen vérnyomás ingadozással, fejfájással, szívvel kapcsolatos panaszok. Ráadásul ezek az égi jelenséggel egyidőben el is múltak.

De a legegyértelműbb bizonyítékok a Hold női ciklusra és termékenységre gyakorolt hatására vannak.

 

A menstruáció és a Hold

Az igéző égitest és a női ciklus között a legkézenfekvőbb összefüggés az időtartalmuk. Hiszen a menstruációs ciklus pontosan egy holdhónapnak felel meg.

A Dr. Jónás Jenő szlovákiai magyar orvos nevéhez fűződő módszer már számos meddő(nek hitt) páron segített. Ősi kultúrákból törekedéseken maradtak fenn adatok arra vonatkozólag, hogy a nő a Hold fázisban termékeny. Igen ám, csak arról nem maradt fenn adat, hogy melyik fázisban.

Jónás doktor hosszas kutató munka után arra jutott, hogy azon a napon, amikor a Nap és a Hold egymás közti elhelyezkedése és távolsága pontosan fokra megegyezik a szülött képletében ezen bolygók közt fennálló távolsággal, a peteérés megtörténik, a nő termékeny. Ezt nevezzük a menstruációs ciklus Hold-fázisának. Ebből következik, hogy egy nőnek egy évben összesen 13-12 teherbeesésre alkalmas időpontja van.

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL