Szabó Anna
A hit, bár megfoghatatlan, mégis óriási erővel bír életünk során
Drámai magaslatokba emel, de képes a mélybe is taszítani! Életed fordulópontjain minden azon áll, vagy bukik, hogy kiben, vagy épp miben hiszel. Ha a hitedet a szeretet, a bizalom és a boldogság utáni vágy szövi át,
könnyedén haladsz utadon, és sorra hagyod magad mögött a sikerrel megoldott feladatokat. De ha az érem másik oldalát látod és hiszed, akkor számolj azzal, hogy gátak, korlátok és sötét viharok nehezítik utadat. Rajtad áll vagy bukik, ugyanazt az utat, hogyan fogod végig járni, milyen életre számíthatsz. Soha sem késő és soha nincs feltételekhez kötve az, hogy változtass, hiszen nem máson kell javítanod, mint saját magadon, vagyis a gondolkodásmódodon.
Ha bármilyen okból hitedet szeretnéd megerősíteni, akkor fordulj segítségért Uzzielhez, a hit angyalához. Uzziel nevének jelentése: „Isten ereje”. És ugyan mi lenne ez, ha nem a hit hatalma életünkben?
Gyermekként nem nehéz, hinni. Nincs is igazán különbség abban, hogy magunkban hiszünk, vagy természetesnek vesszük, hogy angyalaink „dolgoznak” a kezünk alá. Mígnem eljön az első pillanat, amikor valami nem úgy sikerül, és külön válik a két világ. Pedig a „nem úgy sikerül” és az „úgy kellett lenni” között óriási a különbség! Aki ilyenkor megőrzi a hitét, annak könnyű dolga lesz az életben, hiszen a kudarcot nem, mint sikertelenséget, csupán, mint tapasztalatszerzést éli meg, és lesz hite átlépni felette. Lesz hite angyalai döntését megértéssel fogadni és kivárni, míg az idő igazolja a történteket.

Növeld hát hited Uzziel segítségével, fordulj hozzá, ha bizonytalan vagy magadban egy feladat kapcsán, de akkor is, ha égi segítőidet szeretnéd közelebb érezni magadhoz. Uzziel védőszárnyai alatt a spirituális életed kinyílik, könnyebben fogadod és érted meg az Univerzum üzeneteit. Meditációid mélyebbek és eredményesebbek lesznek, a béke fénye átjár és visszatükröződik benned.
Hidd el, hogy csodálatos dolgok várnak rád, mindennek megtapasztalása pusztán annak kérdése, hogy ebben hiszel, vagy abban, hogy egyedül vagy és minden nehézséget magadnak kell megoldanod…
m Uzziel nem csak akkor segíthet, ha a spirituális világba vetett hited bizonyul kevésnek! Ő akkor is melletted áll, ha magadban találsz kétkedést. Kérd őt, ha hiszel az ügyedben, de kevésnek érzed magadban az elszántságot. Hiszen a hitet erősíti a cselekvés, ami lehet pusztán az első lépés megtétele. Ugyanakkor gyengíti a tétlenség, ami szintén lehet pusztán az első lépés elodázása. De Uzziel bátorítása elegendő ahhoz, hogy átlendülj a holtponton, és hamar magad mögött hagyd a kétségeidet és magabiztosan járd végig utadat.
Imáid akkor is kisegítenek a bajból, ha olyannak adtad a bizalmadat, aki visszaélt vele! Olyan könnyű átadni magunkat a kétségeknek, ha elég meggyőzően sulykolják belénk! „Te soha nem viszed semmire!” vagy „Rossz vége lesz, ha így folytatod!”, de akár azt is, hogy „Így csak lefelé jutsz a lejtőn!” Milyen könnyű is ezt bárki fejéhez vágni, és miután az illető már rég nem is emlékszik, mit vétett ellened, te átérzed, elhiszed és akkortól a hited ez lesz. Ez, amitől minden nehezebb és teljesen más, mint amik a valódi törekvéseid. Ha elhiszed, hogy küszködni fogsz, akkor küszködni fogsz! Ha elhiszed, hogy csúnya vagy, akkor „megpenészedsz”! Nem véletlen, hogy az igazán magasra eljutott emberek, mindig megemlítik azokat, akik hittek bennük, és ezzel sikeressé tették őket. Ne hagyd te sem, hogy a negatív rezgések uralják erőfeszítéseidet. Kérd Uzzielt, erősítsen meg hitedben, támogasson spirituális utadon, és visszatalálsz angyalaidhoz, akik megkönnyítik utadat.
OLVASS TOVÁBB!
8 jó tanács a Mindenszentekre és a Halottak Napjára az angyaloktól - Fogadd meg őket!
Természetesen az angyalok számára is ugyanolyan eseménydús a Mindenszentek és a Halottak Napja, mint nekünk. Hiszen ilyenkor különösen ...
ANGYALISKOLAHalottak napja - szóljon az élők szeretetéről is!
Gyarló emberi világunkban mindent kézzelfogható mértékekkel mérünk. Tudni akarjuk a dolgok súlyát, értékét. Paraméterekkel határoz...
ANGYALISKOLA6 tudnivaló Halottak Napjával kapcsolatban a Halál Angyalától
Közeleg Halloween, vagyis az ősi Samhain ideje és a Halottak Napja. Az emberek gyászba borulnak, a szellemvilág átjárói pedig megnyílnak...
Így tartsd meg jól a Halottak napját! - 9 útmutató a Halál Angyalától
Már nincs olyan messze Mindenszentek és Halottak napja. Ilyenkor a világ gyászba borul, és megnyílnak a szellemvilág átjárói. Éppen em...
ANGYALISKOLA8 megszívlelendő tanács az őrangyalodtól mindenszentekre és halottak napjára
Közeleg mindenszentek és halottak napja. Ilyenkor sokan gyászolnak, szomorúak, miközben a szellemvilág átjárói megnyílnak és közöttÃ...
ANGYALISKOLA8 fontos üzenet a Halál Angyalától – Vedd át őket Halottak Napja előtt!
Közeleg a Halottak Napja. Az emberek gyászolnak, sokan egy kicsit újra meghalnak a veszteségérzetétől, miközben a szellemvilág átjáró...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK