PASISZEMMEL

Férfi vagyok, megfőzhető vagyok

Szerző:
Szabó Anna
Mi több, meggyőzhető is! Persze, ehhez tudnotok kell főzni. Hiszen minden nőnek kapásból kell fújnia a mondást: a férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út. De ne csak ezt fújjátok, hanem a forró levesünket is. Ami már majdnem olyan jó, mint a mama főztje.

 

Kedveseim. Egy férfi szeret enni. Amelyik nem, azzal valami baj van. Vagy hazudik. Ugyanolyan ez, mint a pornó. Mindegyikünk nézi. Tudom, a pasitok azt mondja, hogy ő nem, de kamuzik. Még a Ti szemetek sem láthat mindent. Elég, ha azt látja, hogy épp odakozmál-e a rántás vagy kellően megolvadt-e a sajt. Egy jó étkezés… az… az… szavakkal szinte leírhatatlan. És ebben Nektek óriási szerepetek van! Hiszen az talán nem is igazi nő, aki nem akarja a kotyvalékával lenyűgözni a fickóját. Aki ne tartaná számon, hogy mik a kedvenc fogásai, és nem lepné meg időnként azzal. Ugyanakkor szintén a Ti feladatotok az egészséges egyensúly megőrzése – és az egészségest itt most szó szerint értem. A súllyal már akadhatnak gondok, és sajnos nem hallgathatom el, hogy ebben a Ti fakanalatok, akarom mondani, a kezetek is benne van. Ahogy mi leveszünk benneteket a lábatokról, úgy főztök Ti meg bennünket. Lassan puhára, vagy hirtelen kisütve. A lényeg, hogy együnk.

 

A mazsolákat itt sem szeretem

Nyugodtan tekinthetjük kiindulási alapnak, hogy a férfiak valóban szeretnek enni. Hazaérkezni a robotolásból, ledobni a zakót és nyakkendőt, és odaülni a gőzölgő tányérhoz – ez a tökéletes otthoni este. Mérhetetlen csalódás, ha fejben teljesen rá vagyunk állva egy pöpec vacsorára, és mikor megkérdezzük, hogy mit lehet enni, szívünk szerelme „a maradt tegnapról tökfőzelék”-kel töri darabokra az álmainkat. Tudjátok, az olyan nők mindig sokkal jobban bejönnek nekünk, akik kaphatók a falatozásra. Az egyik legjobb program beülni egy étterembe. Aztán figyelni, ahogy Szépségünk arcát körüllengi a jókai bableves gőze, vagy csukott szemmel szippantja be a cigánypecsenye huncut fokhagymás illatát. Ráadásul egy nő nyugodtan bátoríthat minket az evésre. Tudjuk, hogy nem kéne este 9-kor jégkrémet kanalazni, de a tökéletes asszony a vállunkra teszi a kezét, és azt rebegi: „ma annyit mozogtál, igazán megérdemled”. És a kanál elindul… Csak mazsola ne legyen benne! Mert őket sem az utakon, sem a nasiban nem szeretjük. Bezzeg enni… na, azt igen!

 

Micimackó, és a kihízott piros póló

De hát az éremnek ugye két oldala van. Ami az előnyötök, Drágáim, az valahol a hátrányotok is. Persze, mondjátok csak, hogy ránk fér, meg együnk még, aztán néhány hónappal később arról panaszkodtok a barátnőiteknek, hogy mennyire meghíztunk és elengedtük magunkat. Bizony, Ti nagyon is tehettek arról, ha az úszógumi egyre jobban felfúvódik. Például az is egy merénylet Tőletek, ha valami olyan istenit főztök, hogy abból muszáj kétszer szedni. Gyengék és esendőek vagyunk, a kívánatos falatoknak nem bírunk ellenállni. És nem éritek be ennyivel. Amikor érezzük, hogy kezd szűk lenni a nadrág, rátesztek még egy lapáttal. „Jaj, nyugodtan ehetsz még, olyan vékony vagy” – altatjátok el a súlyvesztés utáni vágyunkat. De ennél sokkal rosszabb a „szeretem, hogy ilyen mackó vagy”. Micsoda!?!?! Ne, ne szeressétek! A daliás pasitok akarunk lenni, akit végigmérnek az idegen nők az utcán. Ne adjátok alánk a lovat – a szánkba meg a marhát. Inkább beszéljetek zöldségeket.

 

Barátom, a brokkoli?

Hát, ez piszok nehezen megy. Legalábbis nekem. Ez az egészséges táplálkozás. Ha nem áll valaki mögöttem, és üt-ver azért, hogy egyek gyümölcsöt meg zöldséget, magamtól bizony nagyon ritkán jutna eszembe. Látjátok, ezért is kelletek nekünk. Nem azért, hogy felhizlaljatok, hanem, hogy figyeljetek a helyes táplálkozásunkra. Elszörnyedve tudom hallgatni, miket vagytok képesek kihozni a cukkíniből (bleh…), a padlizsánból (bleeeh…) vagy akár a brokkoliból (most komolyan? Az nem is növény, hanem egyenesen valami fura marslakó!). De esszük és nyeljük, mert bennük van a vitamin. Azért attól megvadulnánk, ha csak salátán kellene élnünk – azt inkább meghagyjuk nektek. A múltkor például megpróbálkoztam egy zöldkörettel. Bakker, mintha nem is ettem volna semmit! Riszpekt nektek, hogy kibírjátok gumókon és gyökereken. A gyümölcs már jobb, csak arról meg elfeledkezik a Pasiagy. Meg kell tömnötök vele minket. Úgy, ahogyan édesanyánk is tette.

 

Főzd le a muttert!

Ó, igen. A mama főztje… mmm. Hát igen. Egy jól szakácskodó anyuka bizony piszok magasra rakja a lécet a barátnőnek. Javítsatok ki, ha tévednék, de úgy hiszem, minden csaj álma az, hogy főzésben lepipálja a pasija anyját. Az óriási elégtétel lenne nektek, nem igaz? Annál nagyobb sértés nem is létezik a számotokra, mintha azt mondjuk, hogy „egész jó, de anyu úgy szokta, hogy…”. Ilyenkor felelnetek sem kell semmit, az arcotok és a pillantásotok minden érzelmeteket elárulja. Pedig ez nem verseny, Hölgyeim. Lehet, hogy a drága anyucikánk úgy süti a rántott húst, hogy azért egy első osztályú vendéglő is térdre borulna; de nektek meg a gyümölcslevesetek verhetetlen. Vagy a karácsonyi pulykátok. Azt mondom Pasifejjel: ne akarjatok rálicitálni az anyóspajtásra. Találjátok meg, hogy Ti melyik kaja elkészítésében vagytok kiemelkedők, és azzal nyűgözzétek le uratokat s parancsolótokat.

 

Ünnepnap, mikor megfogom a fakanalat

Uratok s parancsolótok. Aki a konyhában is király! Igen, szerintem a lelke mélyén minden férfi tud főzni. Lehet, hogy csak egy-két dolgot, de azt úgy tudja, hogy mind a tíz műkörmötöket megnyaljátok utána. Még az is lehet, hogy az nem több mint egy paprikás krumpli, de az akkor olyan paprikás krumpli lesz, ami újra definálja az erről az ételről alkotott fogalmat. De ne várjátok el tőlünk gyakran, hogy kötényben odaálljunk a fazék mögé. Hadd legyen az ünnepnap, amikor főzünk. Igazi különlegesség. Amikor megengeditek, hogy kényeztessünk benneteket a kulináris gyönyörökkel. Még akkor is, ha full mocskos utána az egész konyha. Nem véletlenül a világ legnagyobb szakácsai is mind férfiak. Csodálatos lények vagyunk. Mindenhez értünk. De ne féljetek, meghagyjuk nektek a lehetőséget, hogy egy fárasztó nap után még a konyhában is bizonyíthassatok. Nem is azt, hogy mennyire tudtok főzni. Hanem, hogy mennyire szerettek. Hiszen tudjátok: a szívünkhöz…

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL